Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. július 1., péntek

10.078 - Surján László > Magyar - Hon- Lap : mai levele !! Kovács Endre :

From: Kovács Endre

Date: 2011. július 1.
Subject:
Magyar - Hon- Lap
To:  jozsef@kutasi.eu,


Surján  László  .  Magyar - Hon- Lap :  mai  levele  !!   Kovács  Endre  :

Kedves Kovács Endre!

Jó ismerősöm Brüsszelben járt épp most, a magyar elnökség utolsó hetében. A rendezvényt, amelynek résztvevője volt az Európai Parlamentben tartották, már csak ezért is ezen a héten fokozott figyelem irányult ránk. De nem ez volt a legfontosabb, hanem az, amit mondott: nem győzöm bezsebelni az alkotmányért kapott dicséreteket.

Azért írom ezt meg, mert a jövő héten Strasbourgban ismét magyar kormány ellenes össztűzre számíthatunk a parlament balosaitól. Nagy lesz a hangzavar. Az egész a londoni Hyde park sarokra emlékeztet. Ott bárki bármit a világba kiálthat. Akár még hallgatósága is akad, csak épp következménye nincs a szavainak. A hasonlat persze sántít, hiszen a világ értékekre nyitott fele talán semmit nem tudna az új magyar alkotmányról, ha az értéktelenek csapta zaj nem hívta volna fel a figyelmet rá. Köszönet tehát a hőzöngőknek és a csahosoknak is. Hiszen tudod: minden rosszban van valami jó.

Barátsággal köszönt:
Surján László

Ma se felejtsd el ITT MEGNÉZNI tartalomjegyzéket!