Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. április 10., szerda

16.831 - Magyar Online Újságok > 2013. április 10. 0:18

Vezető hírek

Valós idejű tudósítás

Elfogadták a taxirendeletet

FigyelőNet  - ‎7 órával ezelőtt‎
A Fővárosi Közgyűlés keddi rendkívüli ülésén 19 igen, 2 nem és 10 tartózkodás mellett fogadta el a rögzített hatósági árat 450 forintos alapdíjjal, 280 forintos kilométerdíjjal és 70 forintos percdíjjal. A gépjárművek legfeljebb 10 évesek lehetnek, ...

Életfogytiglan a berettyóújfalui férjgyilkosnak

Index  - ‎9 órával ezelőtt‎
Jogerősen életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a berettyóújfalui asszonyt, aki 2010-ben brutálisan meggyilkolta a férjét. A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében ...

Pintér: Mindenki elégedett volt a mentéssel

Origo  - ‎11 órával ezelőtt‎
Pintér Sándor felmérést készíttetett arról, hogyan ítélik meg az állampolgárok a március 15-i havazás közbeni mentést. Állítólag a legrosszabb eredmény is közepes volt. Azok, akik a saját bőrükön érezték, tapasztalták a márciusi rendkívüli hóhelyzet ...

A Dortmund lemásolta a ManUnited drámáját, a Realra ráijesztettek ...

Origo  - ‎38 perc ezelőtt‎
Két elképesztő meccset hozott a labdarúgó Bajnokok Ligája első két negyeddöntőjének visszavágója. A Real Madrid 1-0-ra vezetett a Galatasaray otthonában, a törökök azonban zsinórban három gólt lőttek, és bár 3-2-re megverték a spanyol sztárcsapatot, ...

Ő lehet Király Tamás gyilkosa – fotó

168 Óra  - ‎3 óra ezelőtt‎
A rendőrség egy 39 éves budapesti férfit gyanúsít Király Tamás divattervező meggyilkolásával. Lakatos József arcképét a rendőrség a honlapján tette közzé. Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának az MTI-hez kedden eljuttatott ...

Thatcher és Reagan "különleges viszonya"

InfoRádió.hu  - ‎8 órával ezelőtt‎
A hétfőn elhunyt Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök legfontosabb ideológiai harcostársa és külföldi politikai partnere Ronald Reagan amerikai elnök volt. Thatcher volt az, akinek sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni a Szovjetuniót és az Egyesült ...

Tizenhárom emberrel végzett az ámokfutó

Magyar Szó  - ‎5 órával ezelőtt‎
Tizenhárom ember életét oltotta ki egy hatvanéves férfi a Belgrádtól délre, Mladenovac közelében fekvő Velika Ivanča faluban. A férfi lőfegyverből nyitott tüzet a szomszédjaira, megölt hat férfit, hat nőt és egy csecsemőt. Vérengzését családjával kezdte, lelőtte ...

Rengett a föld az iráni atomerőmű közelében

Index  - ‎8 órával ezelőtt‎
6,3-as erősségű földrengés volt Irán délnyugati részén, nem messze az ország egyetlen atomerőművétől, adta hírül a BBC. A földrengés epicentruma 89 kilométerre volt Busehrtől. Különböző közösségi oldalakon több dubai és abu dhabi felhasználó is ...

Kirúgták a Der Spiegel főszerkesztőit

FigyelőNet  - ‎4 óra ezelőtt‎
Azonnali hatállyal felmentették kedden a Der Spiegel vezető német nyelvű hírmagazin és internetes kiadása, a Spiegel Online főszerkesztőit. Forrás: AFP. A lap fejlesztésére vonatkozó stratégiai kérdésekben kialakult nézeteltérések miatt mentették fel a ...

Grönlandra költözött a Pirate Bay

Index  - ‎5 órával ezelőtt‎
Másfél éven belül a harmadik doménnévre vált a világ leghíresebb torrentoldala, a Pirate Bay. A svéd központú oldal készítőit évekkel ezelőtt ítélték el jogerősen, börtönre, illetve csillagászati összegű kártérítésre, de maga az oldal azóta is fut, a valós idejű ...

Nem kell élő áldozat az önkényuralmi jelképek tiltásához

Origo  - ‎5 órával ezelőtt‎
Amíg csak egy ember is él, akit bánthat a horogkereszt, a sarló-kalapács, a nyilaskereszt vagy a vörös csillag, addig tiltják majd a jelképek viselését a parlament javaslata szerint. Sőt, ha a diktatúrák összes elszenvedője halott már, akkor is érvényben ...

Embercsempészeket vettek őrizetbe Somogyban

Híradó  - ‎11 órával ezelőtt‎
A Magyarországra illegálisan bejutó két nővel és egy gyermekkel szemben három év beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el, és átadták őket a horvát hatóságoknak - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.

A főváros féláron vinné a Rác fürdőt

Portfolio  - ‎14 órával ezelőtt‎
Féláron venné meg a főváros a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) a Rác fürdő beruházáshoz kapcsolódó követelését a Népszabadság mai cikke szerint. Legalábbis többek között erről is dönthet mai közgyűlésén a fővárosi közgyűlés. A Rác fürdő ...

Egyszer visszaadják a nyugdíjpénzeket, vagy mégsem

Origo  - ‎15 órával ezelőtt‎
A korábbi ígéretek ellenére arra utal egy friss törvénymódosítás, hogy a volt nyugdíjpénztári tagok nem kapják meg az állami egyéni nyugdíjszámlán a korábbi befizetéseiket. Rogán Antal igyekezett kivágni a kormányt az ellentmondásból, de valójában csak ...

Gaskó István: "Liga-kopogtatók" a kis- és közepes vállalkozóknál

Híradó  - ‎6 órával ezelőtt‎
Feladatuk, hogy segítsék a kkv-kat az új munka törvénykönyve előírásainak betartásában, és felmérjék annak hatását a munkavállalókra és munkaadókra. "Liga-kopogtatók" járják az év második felétől a hazai kis- és középvállalkozásokat, hogy segítsék őket ...

Nagyon nem megy a HTC-nek

HWSW  - ‎8 órával ezelőtt‎
Nem szolgált jó hírekkel a tajvani telefongyártó a befektetőknek és rajongóknak. A pénzügyi eredmények hajszállal maradtak a veszteség fölött, a One elcsúszása megpecsételte a negyedév sorsát. hirdetés. Hajszálvékony nyereséget mutatott fel a HTC az év ...

Átrendeződött a reklámköltés

Világgazdaság  - ‎7 órával ezelőtt‎
Tavalyhoz hasonlóan idén is a Médiapiac 2013 Konferencián mutatta be a friss reklámköltési adatok az MRSZ – írja a Médiapiac.com. Mik ezek? Mik ezek? ×. A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy ...

A Google olyan, mint a Microsoft

Origo  - ‎8 órával ezelőtt‎
A Microsofthoz hasonlóan az operációs rendszeréhez csatolt programok miatt panaszolták be az Európai Uniónál a Google-t a keresőcég riválisai. Bírálói szerint az Android tulajdonképpen a keresőcég trójai falova. Az egyebek mellett a Microsoftot, a Nokiát, ...

Bizonytalan mobilfrekvenciák: várják a tárgyalásokat a cégek

Gazdasági Rádió  - ‎4 óra ezelőtt‎
A mobilszolgáltatók nyitottak a hatósággal való párbeszédre, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új stratégiai együttműködést ajánlott számukra. hirdetés. Az NMHH hétfőn közleményben jelentette be: új stratégiai alapokra kívánja helyezni az ...

Matolcsy alá terelhetk a PSZÁF-t

Index  - ‎5 órával ezelőtt‎
Nem először merült fel ötletként, hogy a Magyar Nemzeti Bankot összevonják a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletével, az Origo szerint most viszont már a törvény szövege is elkészült. A kormány egy szervezetbe vonná a két intézmény feladatait és a ...

A McLaren megtalálta a hibáit?

Formula.hu  - ‎1 óra ezelőtt‎
A McLaren szerint nincs egy biztos pont, ami miatt rossz az autó, de úgy gondolják, hogy sikerült a leghátráltatóbb problémák okaira rátalálni. A szünetben ráálltak ezeknek a felfedezésére, és új fejlesztéseket is tettek a 2013-as autóra, amiknek segítségével ...

Wurz: Webber csak mellékszereplő, de fájdalmát milliós összegek ...

Híradó  - ‎9 órával ezelőtt‎
A jelenleg tévés szakkommentátorként tevékenykedő Alexander Wurz meg van győződve arról, ha nincs a Red Bull csapatutasítása Malajziában, Mark Webber könnyedén megnyerte volna a futamot. A címvédő botránya az osztrák szerint főként Sebastian ...

7-0: kiütöttük Japánt, jöhet a Világbajnokság

Ma.hu  - ‎2 óra ezelőtt‎
A vasárnap kezdődő budapesti divízió I-es világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott kedden 7-0-ra nyert a japán csapat ellen barátságos mérkőzésen a káposztásmegyeri Jégpalotában. 2013.04.09 21:58 MTI · nyomtatás Kinyomtatom ...

Női kosár: a Sopron jutott a döntőbe

Baranya Ma  - ‎1 óra ezelőtt‎
Női kosár: a Sopron jutott a döntőbe. 2013. április 9. | Löffler Péter. » Képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre! Szoros és helyenként élvezetes csatában Komlón is győzött a PINKK ellen a Sopron, így bejutott a női kosárlabda NB I döntőjébe. @>; |< ...

Massa: Jól felkészültünk Kínára

Formula.hu  - ‎3 óra ezelőtt‎
A 2012-es Kínai Nagydíj nem sikerült valami jól a Ferrari számára, Fernando Alonso és Felipe Massa csak a kilencedik és 13. helyen értek célba, de az idei évben a maranellói csapat sokkal pozitívebb hangulatban várhatja Sanghajt, mivel az F138 elődjénél, ...

Kizárták a váci focicsapatot az NB II-ből

Ma.hu  - ‎3 óra ezelőtt‎
Amennyiben a klub újra versenybe szállna, azt két osztállyal lejjebb, azaz a megyei első osztályban tehetné meg. 2013.04.09 20:28 MTI · nyomtatás Kinyomtatom · beszélj róla Fórumozok róla. + Nagyobb betűméret - Kisebb betűméret betűméret. A Magyar ...

A teljes zsűrit lecserélik az X-Faktorban

hvg.hu  - ‎15 órával ezelőtt‎
Kiszáll az X-Faktorból Nagy Feró. A Beatrice frontembere úgy érzi, három széria épp elég volt neki a mentorkodásból, inkább az együttesére fókuszál a jövőben – írja a Bors. Ezzel mind a négy mentori szék kiadó, és a műsorvezető is új lesz Ördög Nóra ...

Oda a sikeres fogyókúra! A TV2 műsorvezetője 6 kilót visszahízott

Femina.hu  - ‎6 órával ezelőtt‎
Miközben az RTL Klub azért vált meg műsorvezetőjétől, mert meghízott, a TV2 külön erre kötelezte Friderikusz Sándort. A tévés egy új produkció, Az ének iskolájának a vezetője lesz, és a csatorna úgy gondolta, pocakosan sokkal hitelesebben tudja alakítani ...

Még négy évig marad a Lővérekben a Volt fesztivál

Origo  - ‎11 órával ezelőtt‎
2018-ban már nem a Lővérekben tartják a Volt Fesztivált, de addig minden marad a régiben. Tavaly környezetvédelmi okokból akarták betiltani a rendezvényt, de most az illetékesek megállapodtak: elég lesz négy év után költözni. A várost akkor sem hagyják ...

Csányiék cége díjat kapott

hvg.hu  - ‎9 órával ezelőtt‎
Kiosztották a Magyar Állattenyésztésért, és a Magyar Növénytermesztésért Termékdíjat. Az elismerést a Csányi Sándor OTP-vezér családja által irányított Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. és egy másik cég, a Vet-Nutrition-Consulting Kft. érdemelte ki.

Ilyen volt, ilyen lett a ma 80 éves Jean-Paul Belmondo

Híradó  - ‎5 órával ezelőtt‎
Belmondo Neuillyben született művészcsaládban: édesapja szicíliai származású szobrászművész, édesanyja festő volt. Az ifjú Belmondo a művészetek helyett inkább a sporthoz vonzódott: focizott, kerékpározott és bokszolt. Egy súlyos betegségből való ...

Pucér mellekkel ijesztettek Putyinra

FigyelőNet  - ‎13 órával ezelőtt‎
A félmeztelen amazonok szemmel láthatóan meglepték az orosz elnököt. A felvétel 18 éven aluliak számára nem ajánlott. A Femen ukrán nőjogi szervezet félpucér aktivistái zavarták meg Vlagyimir Putyin és Angela Merkel látogatását a hannoveri ...

Maximumon a Balaton

MTI  - ‎8 órával ezelőtt‎
A vártnál gyorsabban, már vasárnapra elérte a tó a 110 centiméteres jelenlegi legmagasabb szabályozási vízszintet. A szokatlan ütemű emelkedés várhatóan még folytatódik. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei megkezdték a felkészülést a ...

Véget ért a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztivál

Napvilág.Net - kulturális hírportál és online magazin  - ‎14 perc ezelőtt‎
A Csongor és Tünde című összművészeti produkcióval zárult a 2013-as Budapesti Tavaszi Fesztivál, április 7-én. A tizenhét napos esemény több mint húsz helyszínen, hetven programmal várta vendégeit, a jegyet vásárlók száma meghaladta a 25 ezer főt.

Batman: Arkham Origins - Az első részletek és képek

Játékok.hu  - ‎1 óra ezelőtt‎
A késő délutáni bejelentés után befutottak a májusi GameInformer magazinban leleplezett Batman: Arkham Origins első részletei és képei is. Ugyan a Batman: Arkham Origins már a Rocksteady nélkül készül, a Warner Bros. mindent megtesz annak ...

Bemutatkozott az első HP Moonshot szerver

PROHARDVER!  - ‎2 óra ezelőtt‎
A HP a Moonshot projektről még 2011 végén beszélt először, amikor is kifejtették nézeteiket a mikroszerverek jövőjéről. Eddig csak kísérleti masinák épültek, de a sok hónapig tartó tesztelés meghozta az eredményt, és elkészült az első, ténylegesen ...

Az rtl kitiltotta Janicsák Vecát

HJB.HU - hírek, játékok, bulvár  - ‎7 órával ezelőtt‎
Az énekesnőnek nem most először gyűlt meg a baja a csatornával: az RTL II beindításakor szerepelt volna egy koncertsorozatban, de visszavonta fellépését. Most viszont ismét cserbenhagyta az RTL Klubot, amikor a SuperTV2 műsorához, a Hal a tortánhoz ...

24 órás szavalás Békéscsabán és Szarvason

BEOL.hu  - ‎2013.04.08.‎
Monstre versmondófesztivált rendeznek szerda déltől csütörtök délig Békéscsabán és Szarvason, tisztelegve a Költészet napja előtt. Mik ezek? Mik ezek? X. A sorban látható gombokkal a webes közösségi hálózatokon - iWiW, Facebook - fejezheted ki egy ...

Révész Sándor Dunaszerdahelyen!

Bumm.sk  - ‎2013.04.08.‎
Révész Sándor Dunaszerdahelyen! Április 18-án Dunaszerdahelyen lép fel a legendás Generál és a Piramis együttesek Emerton díjas énekese, Révész Sándor. A Bumm játékán olvasóink is jegyet nyerhetnek a koncertre. A "Gyere még közelebb! Zenében ...

Ákos elviszi új dalát a londoni magyaroknak

hvg.hu  - ‎2013.04.08.‎
Veled utazom címmel új maxit jelentetett meg Ákos. Az énekes - akinek kiadványa nyolc változatban tartalmazza a dalt - hamarosan nyolcállomásos turnéra indul, illetve fellép Londonban és Brüsszelben is. A 2084 című turné április 24-én indul és a tavaly ...

Szonárral keresik Mária Teréziát a Dunában

hvg.hu  - ‎3 óra ezelőtt‎
A csehszlovák legionáriusok által 1921-ben ledöntött pozsonyi Mária Terézia-szobor maradványai után indított kutatást a Pozsonyi Városszépítő Egylet (BOS) a pozsonyi Magyar Intézettel és a budapesti Argonauta kutatócsoporttal együttműködve.

Pandanásznak örülnek Bécsben

Híradó  - ‎12 órával ezelőtt‎
Reménnyel töltötte el a bécsi Schönbrunni Állatkert vezetőit, hogy vasárnap és hétfőn több alkalommal is párzott az állatkert óriáspandapárja, Jang Jang és Lung Huj. Az óriáspandák körében ritka eseménytől azt várják a schönbrunni illetékesek, hogy a ...

Az Ericsson felvásárolja a Microsoft Mediaroom üzletágát

Híradó  - ‎9 órával ezelőtt‎
A Microsoft TV-megoldásokat kínáló Mediaroom üzletágának felvásárlásával az Ericsson piaci részesedése több mint huszönöt százalékra nő az IPTV és a többképernyős megoldások területén: a tranzakció lezárása 2013 második felében várható.

Utolsó útjára indul a veszprémi Versbusz

Híradó  - ‎5 órával ezelőtt‎
A Városi Művelődési Központ országosan egyedülálló egész napos mobil kulturális programja hét év után búcsúzik a közönségtől. Varga Róbert, a Versbusz kitalálója a döntést azzal indokolta, hogy a projekt sikeresen teljesítette misszióját, amiért hét éve ...

Könyvárosok és kémek taroltak az OTDK-n

Kapos Pont  - ‎8 órával ezelőtt‎
A Kaposvári Egyetem informatikus könyvtáros szakos hallgatója Bódog András országos első helyezést ért el az egri Eszterházy Károly Főiskolán tartott OTDK döntőjében. A zsűri elismerését a "Könyvtárosok és kémek. A könyvtár és a hírszerzés ...