Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. július 1., hétfő

17.316 - Július 15-től már kizárólag a Nemzeti Dohányboltok árusíthatnak dohánytermékeket, addig viszont a korábbi kereskedők is kiüríthetik készleteiket.

Megint a multik jártak jól? 
2013, július 1 - 13:37 alfahir.hu 

Volner János szerint a trafikmutyi egyik fontos eleme volt, hogy a multik kiemelt szerepet kaptak a koncessziós eljárásban. Hétfőn nyitottak meg hivatalosan is a Nemzeti Dohányboltok, ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót Volner János, a Jobbik alelnöke. 

"Bár a kormány a kis- és középvállalkozók megsegítéséről beszél, alapvetően azt láthatjuk, hogy a saját pártközeli vállalkozói körét hozta helyzetbe, illetve multinacionális érdekcsoportoknak kedvezményezett" - fogalmazott a párt országgyűlési képviselője, példának a Tesco és az Auchan nevű hipermarketeket említette. Hozzátette: hosszú és botrányos út vezetett el a trafikok nyitásáig. 


A Jobbik alelnöke pótcselekvésnek nevezte, hogy azok, akik nem nyertek dohánykoncessziós jogot, jelenleg csak olyan helyeken nyerhetnek helyet mégis, ahol nem volt érvényes pályázó. 
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. honlapján csupán egy levelezési cím szerepel - hívta fel a figyelmet a képviselő. Címet egyedül a nyilvános pályázati leírásban illetve a cégjegyzékben találni, az ott található épületen viszont semmi nem utal arra, hogy a cég ott működne. Volner János arra, hogy a valós elérhetőséget ennyire nehéz kideríteni, úgy reagált: "talán nem is véletlen ez az inkognitó". 
Aláhúzta: sérült az átláthatóság elve is, hiszen a pályázati elbírálásokról szinte semmit nem lehet tudni, mindössze annak eredménye mutatja azt, hogy kormányközeli érdekeltségek nyertek nyitási jogokat. 
Július 15-től már kizárólag a Nemzeti Dohányboltok árusíthatnak dohánytermékeket, addig viszont a korábbi kereskedők is kiüríthetik készleteiket. Az új üzletekkel kapcsolatban az a tapasztalat, hogy legtöbbje még nem indult be teljesen, például az üzlethelyiségek még nem nyerték el végleges formáikat, árukészleteik hiányosak. 
Kapcsolódó: 
   Orbán Viktor: Új fejlesztési korszak kezdődik a Margitszigeten