Jelentősen növelik Magyarország és Közép-Európa katonai biztonságát a walesi Newportban csütörtökön és pénteken tartott NATO-csúcstalálkozó döntései – közölte Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságírókkal a tanácskozás után, a helyszínen.
Orbán Viktor kijelentette: Magyarország, csakúgy, mint a szövetség többi állama, növelni fogja katonai kiadásait, és a csúcstalálkozó résztvevői a NATO eddigi elvont biztonsági garanciáit – úgymond – lefordították a konkrétumok nyelvére.
"Magyar szempontból nagyon sikeres NATO-csúcson vagyunk túl" – mondta a kormányfő, és közölte: minden megszületett döntés jelentősen növeli Magyarország és egyben Közép-Európa katonai biztonságát.
"Igazolva látom a magyar népnek azt a döntését, amikor népszavazással a NATO-csatlakozás mellett döntött" – jelentette ki Orbán Viktor. Leszögezte, hogy "Magyarország biztonságát csak és kizárólag a NATO keretein belül tudjuk garantálni".
Kép letöltése
Fotó: Burger Barna
A magyar hadsereg fejlesztésre szorul, de az is csak NATO-köteléken belül képes garantálni az ország biztonságát – jegyezte meg. A kormányfő hozzátette: a walesi csúcson csupa olyan döntés született, amely ezt a biztonságot megerősíti.
"Mindenki növelni fogja katonai kiadásait, új eszközöket is beszerzünk. NATO-csapatok jelennek meg Közép-Európa térségében" – mondta. Kitért arra, hogy Magyarország jelentősen megerősíti a stratégiai szállítógépek bázisául szolgáló pápai repülőteret, valamint magyar katonák részt fognak venni a balti államok területén hamarosan megtartandó hadgyakorlaton.
A legfontosabb döntésnek ugyanakkor azt nevezte a miniszterelnök, hogy a NATO eddigi elvont, általános biztonsági garanciáját most – úgymond – lefordították a konkrétumok nyelvére. Ez azt jelenti, hogy a térség minden egyes érintett országa elkészíti az év végéig azokat a katonai terveket, amelyek abban az esetben lépnek életbe, ha közvetlen katonai fenyegetés érné ezeket az országokat.
Kép letöltése
Fotó: Andy Rain/EPA
Ezzel a döntéssel Orbán Viktor értékelése szerint jelentősen megerősödött a NATO keleti szárnya, illetve Közép-Európa, valamint jelentősen megnőtt a térségben élő emberek biztonsága.
A katonai kiadások növelését illetően a kormányfő emlékeztetett arra: Magyarország már korábban bejelentette, hogy lépésről lépésre növeli biztonsági kiadásait.
Most azt vállalta az ország, hogy ezt a tervet fel fogja gyorsítani, hogy milyen mértékig, a magyar parlamentnek kell majd eldöntenie – tette hozzá.
Az ukrajnai helyzettel, illetve Oroszországgal kapcsolatban Orbán Viktor kiemelte: a szankciók nem jók Magyarországnak, azok helyett tárgyalásos megoldásra, megegyezésre van szükség.
Az ország biztonsága azonban más kérdés, független a mostani eseményektől – tette hozzá.
Kép letöltése
Fotó: Olivier Hoslet/EPA
Ezt a biztonságot meg kell erősíteni, amihez az apropót a mostani események adják ugyan, de ezt már korábban is meg kellett volna tenni - mondta Orbán Viktor. A mulasztást szerinte az okozta, hogy "nem volt fenyegetettség, ami kiváltotta volna ezt a munkát"
Azzal kapcsolatban, hogy az orosz média harckocsik Ukrajnának való szállításával vádolta meg Magyarországot, Orbán Viktor közölte: jelentést kért a honvédelmi minisztertől, és a jelentésből az derült ki, hogy "Magyarország nem szállít harcjárműveket sehova".
(MTI)