Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. augusztus 11., kedd

3.215 - Katrics Kriszta: Ezúton küldöm a rövid összefoglalót a július 18-21-e között Egerben megtartott táborunkról.

Von: odonata7@t-email.hu
Gesendet: hétfő, 2009. augusztus 10. 13:06
An: Kutasi József

Betreff: Összefoglaló a Kárpát medence szakrális földrajz táborról.

Összefoglaló Kárpát-medence Szakrális Földrajza Nyári Tábor Eger 2009 július. 18-21

 

Már szentült le a napocska mikor álltunk a feldebrői templom kapuja előtt többedmagunkkal. Kedd volt és vége lett a tábornak. Vidáman köszöntünk el egymástól, majd a szélrózsa minden irányába indultunk haza. Fáradtak voltunk, így a hazaúton beszélgetéseink elvesztek az apró-cseprő ügyeinkben. Napokkal később kaptuk meg a fényképeket, amelyek az előadásokon, a kirándulásokon, a borozás közben készültek. Volt valami varázsuk, s ahogy nézegettük, egyszeribe beköltözött a fejünkbe a képről a fény.

 

A tudás gyűjtésének és átadásának felemelő pillanatait éltük át, ami a Kárpát haza sok-sok pontján megtörténik manapság. Örülünk, hogy ennek részesei lehettünk.

Nagyon sok segítséget kaptunk, és ezt köszönjük szépen. A Teremtőtől zöld lámpát, a Hun Fokos Szövetség közösségétől munkát és emberséget, másoktól ingyenes hirdetési lehetőséget, a Gál Pincészettől helyet és finom kóstolnivalót, a Sancta Mária Gimnáziumtól előadótermet, a családtagoktól támogatást, a barátoktól simogatást. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki eljött, a résztvevőknek, akik tudást gyűjteni kívántak, és az előadóinknak, akik ezt tudást sok szívvel és tehetséggel átadták.

 

Írhatnánk részletesen a táborban történtekről, de inkább bemutatunk pár fényképet, azok beszédesebbek.

A jövő évi újbóli megrendezés reményében zárom soraimat.

Katrics Krisztina

odonata7@t-email.hu