Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. november 26., péntek

7.108 - Jobbik: sem az MSZP, sem a kormány nem mond igazat nyugdíj-ügyben

From: Dr. Somogyfoki György
Date: 2010. november 26.
Subject: "Ha ez a szakszerű kormányzás, akkor Magyarország sötét évek elé néz. Egyrészről egy balkáni gyakorlatot ültet el a kormány a kinevezési gyakorlatával a demokráciára hivatkozva. Másrészről a globális pénzoligarchiák érvényesítik akaratukat ..."
To: jozsef@kutasi.eu

Jobbik: sem az MSZP, sem a kormány nem mond igazat nyugdíj-ügyben

2010, november 25 

Hegedűs Tamás

A Jobbik a közpénzből keletkezett pénztári vagyon állami kezelésbe vételét üdvözli, ugyanakkor a megvalósítás módjával – az egyéni, tőkefedezeti számla megszüntetésével és az egyszeri költségvetési bevételek folyó kiadásokra költésével – nem ért egyet, sőt: komoly veszélyt lát benne a jövőre nézve - mondta el csütörtöki sajtótájákoztatóján Hegedűs Tamás.

A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a kormány tegnap bejelentésével végképp kimondta a halálos ítéletet az 1997-ben kormányzati utasításra létrejött hárompilléres nyugdíjrendszerre, azon belül is a 2. pillért megtestesítő kötelező magán-nyugdíjpénztárakra. A képviselő úgy értékeli: a Jobbik által korábban javasolt államosítás ezzel lezárt kérdésnek tekinthető.

Egyik szemünk nevet, a másik sír - foglalta össze a Jobbik álláspontját a jelen helyzetről a politikus. A Jobbik azt üdvözli, hogy véget ért a Hegedűs által makrogazdasági szélhámosságnak nevezett kötelező magánpénztári rendszer, s így megszűnik az a gyakorlat, hogy állami erővel beszedett, jogszabállyal kikényszerített pénzeket, vagyis: közpénzeket magánérdekeltségeknek adjunk kezelésbe, minimális hozam és bántóan nagy működési költség mellett.

A Jobbik korábbi javaslata szerint ugyanakkor nem szűnt volna meg az egyéni számlavezetést lehetővé tevő, tőkefedezeti második pillér, hanem állami kézben, de megmaradt volna. A párt szertint ezzel együtt megmaradt volna mindazoknak a megtakarítása, akik most "okkal nézik aggodalommal: hová lesz a számláján felhalmozódott pénz, ami a tulajdonukat képezi?"

Hegedűs úgy véli: a válasz ma már világos: bekerül a közösbe, a felosztó-kirovó rendszerben működő első pillérbe. A kormányzati kommunikáció ugyan arról szól, hogy itt is lesz „egyéni számlavezetés”, ám a Jobbik szerint ez valójában nem valósítható meg, mivel a felosztó-kiróvó szisztémában ez rendszeridegen elem volna. Ami várható, az inkább fog hasonlítani egy bevételi pénztárbizonylatra, mint valós számlára. A hivatalos tájékoztatás szóhasználata így félrevezető - szögezte le a politikus.

Hazudnak a szocialisták

A párt szerint ugyanakkor hazug a szocialista pártnak az a demagóg kampánya is, miszerint a visszalépéssel a kormány „lenyúlja” majd az egyéni megtakarításokat. A kötelező erővel elrendelt járulék-átirányítás a Jobbik véleménye szerint nem tekinthető valódi megtakarításnak, hiszen pluszforrás nem került a rendszerbe. A magánpénztár-tagoknak éppen annyi „megtakarítása” gyűlt össze a számláján, mint amennyivel kevesebbel járultak hozzá a közkiadásokhoz. Ha igazak a híresztelések, melyek szerint a kötelező magánpénztárba fizetés időszaka teljes értékű nyugdíjszerző éveknek számít majd  akkor valóban nem érhet kár senkit ahhoz képest, mintha az 1997-ben bevezetett rendszert létre se hozták volna. Az 1% alatti hozamokat tekintve pedig a várható nyugdíjuk sem lesz kevesebb - fejtette ki Hegedűs Tamás.

A kormány sem mond igazat

A Jobbik azonban úgy véli, demagóg ugyanakkor a kormány „szabad választást” hirdető szóhasználata is. Tegnap ugyanis kiderült: a magánpénztárakban maradókat olyan brutális hátrányba hoznák majd, ami után a párt szerint józan ésszel senki nem marad ott.

 Hegedűs szerint ez az eszköz komoly alkotmányossági kételyeket ébreszthet: ha a 24%-os munkáltatói járulék ellenére egy fillér állami nyugdíjra nem számíthat az, aki magánpénztár tagja marad, akkor az valóban kisemmizést jelent. Pontosabban: jelentene, ha bárki is bent maradna a rendszerben. Ha az értékőrzés és a kisemmizés között lehet választani, az nem választás, hanem kényszer - szögezte le a politikus.

Bár a „visszaállamosítással” az állam kvázi-hitelt vesz fel a volt magánpénztártagoktól, azt jórészt folyó kiadásokra költi, ami szembemegy a józan költségvetési gazdálkodás szabályaival - mutatott rá a képviselő. A kormány kockázatos játékba kezdett, s ez a folyamat így nem fenntartható - összegzett Hegedűs Tamás.

http://www.barikad.hu/jobbik_sem_az_mszp_sem_korm%C3%A1ny_nem_mond_igazat_nyugd%C3%ADj-%C3%BCgyben-20101125