Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2010. november 30., kedd

7.152 - Halász József Dr. A Szent Korona tehát nem pusztán a magyarság, hanem - a magyarságon keresztül - az egész világ számára/...


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Az utolsó árulás elítélése

Felkérem az egyetemes magyarságot alkotó minden keresztény embert arra, hogy vegye tudomásul Balás Béla kaposvári katolikus püspök, árulással elkövetett ön-kitagadását a kereszténységből, továbbá minden olyan keresztény papnak, lelkésznek, hívőnek az ön-kitagadását, aki Balás Béla árulását támogatja azzal, hogy akkor, amikor az árulás tudomására jut, nyilvánosan nem határolódik el attól.

Balás Béla kaposvári katolikus püspök Schmitt Pál köztársasági elnök úrnak küldött levelében elvetette a köztársasági úrnak azt a szándékát, mi szerint a Szent Korona-tanra építené az alkotmányt[i].

XXIII. János pápa a "Penitentian agere" kezdetű enciklikájában, és a II. Vatikáni zsinaton elmondott beszédében[ii] a Jézusi Tanítások alapjaként a Sumír Első Bibliát határozta meg, a Tórán alapuló Ószövetség helyett. A Sumír Első Biblia "Szövetség" fejezete szerint a Teremtő az ember fejére tette a Szent Koronát, hogy azon keresztül a Lélek Fénye uralja és formálja az anyagot.

A Szent Korona búvópatakként követte történelmünket, hogy amikor szükség van rá, felemelkedjen és megtisztítson bennünket tiszta forrása vizével, azért, hogy teljesítsük a nekünk kegyelmezett Magyar Küldetést, a Teremtő akarata szerinti Magyarország megteremtésével, amellyel példát adunk az emberiségnek az emberi életre.

A Szent Korona tehát nem pusztán a magyarság, hanem - a magyarságon keresztül - az egész világ számára közvetíti a Lélek emberi élet számára nélkülözhetetlen Fényét, így biztosítva, hogy az Ő akarata szerint létezzen minden élő és élettelen Teremtménye.

Az emberi társadalom eljutott önpusztításának végső állomásához: döntenie kell a fennmaradás és a pusztulás között.

A Szent Korona tiszta forrássá emelkedett, hogy megtisztulva benne a fennmaradás győzedelmeskedjék. Ezért akarja a megbukott hatalom minden helytartója eltitkolni, elfedni, vizét bemocskolni.

A válságot okozó rendszer elismerte ideológiai, jogi és gazdasági bukását. Ebben a helyzetben önvédelmi kötelességünk olyan gondolkodási módhoz (paradigmához) fordulni, amely fennmaradásunkat biztosítja. Ez a Sumír Első Bibliából eredő Szent Korona Értékrend, amely alapja az állam és az ember szabadsága, biztosítva annak lelki, szellemi és anyagi feltételeit, és kötelezővé téve annak megvédését.

Ezért a Szent Korona Értékrend gondolkodási módja a keresztény egyház megtisztítását jelenti az ósdi judaizmustól, vagyis visszatérésünket gyökereinkhez. Magyarország Újjáteremtését jelenti ez a gondolkodási mód. Azét a Magyarországét, amely egyetlen becsületes, tiszta ember számára sem fenyegető (ahogyan azt a köztársasági elnök úr indítványa elvetésének okaként a püspök úr meghatározta), de a Szent Korona államalapító és államalkotó nemzeteinek tagjai számára a hatalom gyakorlásának kizárólagos jogosultságát biztosítja, megszüntetve az idegen uralmat Magyarország felett.

Balás Béla püspök úr azzal, hogy elvetette annak lehetőségét, hogy a Szent Korona szelleme a társadalmi együttélési szabályozás alapja legyen, elvetette a Teremtő akaratának érvényesülését, ezért - Júdás követőjeként - elárulta és ezzel kitagadta önmagát a kereszténységből.

Ez az utolsó árulás, mert ennek az egyetemes magyarság részéről történő elítélésével és a Szent Korona Értékrend követésével meg kell szűnnie az ezeregyszáz éves elnyomatásunknak, a világ megbukott rendszerének világpusztító szándékát megakadályozó Küldetésünk teljesítésével.

Táltos Szent László király könyörgését hívom, megerősítésként:
Adja a Magyarok Istene Küldetésünk teljesítéséhez az erő, a megvilágosodás és a kitartás kegyelmét.
Így lesz!

Kelt Szegeden, 2010. Enyészet havának 21. napján.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája
Hangos levél: http://szkszhu.szksz.com/IBSZ101120.html

[i] Balás Béla azonban kifogásolta, hogy Schmitt a Szent Korona-tanra építené az alkotmányt. Mint írta, "az új magyar alkotmány előkészítésekor politikai, vallási feszültséget gerjesztenénk, továbbá időt, erőt veszítenénk, ha nem vennénk figyelembe az elmúlt évszázadok változásait. Hozzátette: "a szeretet azt diktálja, hogy értékeinket, hagyományainkat fordítsuk le a világ által beszélt új nyelvre (...), mert az ősi szabályozás betű szerinti folytatása ma sokak számára nemcsak érthetetlen, hanem fenyegető is."
"Fenyegető" lehet Schmitt elképzelése - 2010. 11. 20. 05:10

[ii] "A szemináriumainkban alig van ékesszólástan és a hívek kénytelenek végig kínlódni arc újpapok gyatra beszédeit és naiv, pietózus meséit!
Tele a fejük spekulatív dogmával és az Ó-Szövetség idejét múlt és megcáfolt antropomorfista nacionalizmusával, s beleizzadnak szegény elneveltek, hogy kihozhassák az isten egyetemes szeretetét, minden népeknek adott természeti jogokat és a Krisztusi-univerzalitást! Vagyis hamis és ókori nívón mozgunk ma is, amikor a pozitív tudományok és az archeológia és geológia, nem különben a megtalált Sumír Első-Biblia (Ur, 1954. Dr. N. Kramer: Parallel Biblia, 1956) is mindent világosan feltártak és megmagyaráztak. Senki nem érti ezt a maradi és már kimúlt ószövetségi fontosságot, ami nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt nép(ek)nek (sumír, akkád, kéld, babyloni) megmásított történelme.
Szóval, kötve vagyunk, valami ósdi judaizmussal és nekünk nem elég Krisztus, az Isten Fia!..."