Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. június 30., csütörtök

10.076 - Petőfi Sándor

From: MVSZ Sajtószolgálat
Date: 2011. június 30.
Subject: FONTOS: A barguzini lelet az azonosítás küszöbén
To: Kutasi József Antal


Sajtószolgálatunk értesülése szerint Kéri Edit megtalálta a Magyar Tudományos Akadémia tudományos gyűjteményében Petőfi Sándor és Szendrey Júlia hajtincsét. Az illetékesek előbb tagadták a hajtincsek meglétét, ám Kéri Edit művésznőnek közismert rátermettségével sikerült az épen megőrződött hajtincseket tartalmazó dobozt elővetetnie.  Petőfi Sándor hajtincsének az MTA gyűjteményében való megtalálásával elhárul  minden akadály a barguzini lelet egyértelmű azonosítása elől.

Kéri Edit maga is tagja volt annak az expedíciónak, amely két évtizeddel ezelőtt Barguzinban feltárta azt a sírt, amelyben a helybéliek állítása szerint Petőfi Sándor aludta örök álmát, amiről könyvet is írt.

A sírból akkor kiemelt csontvázat az expedíció tagjai kalandos körülmények között

kihozták a Szovjetunióból. A Magyar Tudományos Akadémia akkor a tudományosságtól idegen magatartást tanúsított, dogmatikus álláspontra helyezkedett, megakadályozva ezzel a barguzini lelet és Petőfi Sándor édesanyja földi maradványainak genetikai összehasonlítását.

Az MVSZ Petőfi Bizottságának álláspontja szerint az a tény, hogy a két évtizeddel ezelőtti hangos sajtóvita idején az MTA mélyen hallgatott arról, hogy birtokában van Petőfi Sándor hajtincse, amellyel akkor még egyértelműen el lehetett volna dönteni a barguzini lelet ügyét, súlyosan megkérdőjelezi az MTA eljárását mind szakmai, mind politikai értelemben.

MVSZ Sajtószolgálat

7221/110630