Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. március 6., csütörtök

18.511 - Székely Szabadság Napja - Hősök tere, március 10.

Feladó: Gyula Detre
Dátum: 2014. március 6. 18:26
Tárgy: Székely Szabadság Napja - Hősök tere, március 10.
Címzett:
Kutasi József Antal
 

Székely Szabadság Napja Budapesten - Program

Ahogy már korábban beszámoltunk róla, március 10-én a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi megemlékezéssel egy időben a Hősök terén tartja meg rendezvényét a Székelyföldért Társaság.

 

A tervezett felvonulást Marosvásárhelyen a Postarétről a Főtérre nem engedélyezte Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere, bár jogilag a bejelentést követően 48 órája lett volna megvétózni azt, akkor nem tette. László Lajos a Székelyföldért Társaság alapító tagja elmondta, éppen ezért bővítették ki a budapesti rendezvényt egy felvonulással, mely a Hősök teréről indul és Románia Magyarországi Nagykövetsége előtt ér véget, útba ejtve a francia, szerb és olasz követségeket. 

 

Mi magyarok újfent kiállunk székely testvéreinkért

A Hősök terén tartandó megemlékezés programja is lassan összeáll. A 16 órától kezdődő gyülekezés alatt fellép a Kárpátia zenekar, az Árpád hős magzatjai elnevezésű akusztikus formáció, valamint az Osztováta együttes. Ezután 17 órakor veszi kezdetét a hivatalos program, a műsoros megemlékezés, amely során négy előadó szólal majd meg, politikai felhang nélkül, civilként. György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke üdvözli a megjelenteket, Székelyföldet a Csíksomlyóról érkező Gergely István Tiszti, a Kárpát-medencei magyar közösségeket pedig az a Gubík László jogász, a felvidéki Magyar Közösség Párta ifjúsági szervezetének, a Via Noua-nak az elnöke képviseli majd, akit másodikként fosztottak meg a szlovák állampolgárságától, miután felvette a magyart.

 

A megemlékezés során – Takács Bence és Erdélyi Klaudia műsorvezetése mellett – a Magyar Állami Operaház és a Nemzeti Színház székely származású művészei is fellépnek. Wittner Mária, illetve a Kézdivásárhelyről érkező Sebestyén Rita szavalatát is hallhatjuk majd, aki saját hazafias költeményeivel igyekszik öntudatra ébreszteni a székelységet. A hagyományőrző együttesek sem hiányozhatnak. Velünk lesz Juhász Zoltán és családja, a Békás zenekar ezúttal táncosokkal érkezik, valamint énekel Baricz Gergő és a Historica zenekar frontembere, Ézsiás Péter. A marosvásárhelyi helyszínről a Duna TV élő közvetítését kivetítőn követheti figyelemmel a budapesti tömeg.

 

Az „Egy százas, hogy ott leszek” jelmondatú százforintos gyűjtés során minden adományozó kap egy mécsest, melyekből – sárga és kék üvegbe helyezve őket – a rendezők kiraknak egy 12 x 8 méteres székely zászlót. A megemlékezést követően 19 órakor egy-egy mécsessel a kezében megindul a tömeg Románia Magyarországi Nagykövetsége elé útba ejtve a francia, szerb és olasz követségeket. László Lajos Portálunknak elmondta, a Székelyföldért Társaság a román nagykövetséghez petíciót nem intéz, hiszen az eddigiekre sem jött válasz, viszont folyik az egyeztetés a Székely Nemzeti Tanáccsal egy olyan petíció elkészítéséről, amelyet valamennyi Budapesten akkreditált nagykövetségre el kívánnak juttatni.

 

Már hagyomány, hogy a székelységet támogató magyar megmozdulásokon a Nemzeti Érzelmű Motorosok is részt vesznek. Ez most sem lesz másként. 16 órakor a Petőfi híd budai hídfőjétől indul a motoros felvonulás, amely a Hősök terén ér véget csatlakozva a megemlékezőkhöz.  

 

A lényeg, hogy együtt lélegezzen a tömeg!

 

Gergely István, Tiszti