Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2008. január 29., kedd

182 - Dr. Halász József véleménye: Nem fogok szavazni a népszavazáson...

 

Von: "Halász József dr." [mailto:hjozsef@pannoniatv.hu]
Gesendet: hétfő, 2008. január 28. 20:09
An: Kutasi József

Betreff: Népszavazás

 

A népszavazáshoz

Nem fogok szavazni a népszavazáson, mert álszentnek és hazugnak tartom mindazokat, akik a népszavazást elindították; álszentnek és hazugnak tartom a kérdéseket, mert azok sem akarják a benne szereplő kérdésekre adott „igen” elfogadását, akik kezdeményezték.

1. Rogán Antal 2007. október 11-én az Inforádióban szerepelt(1), és erről a következő hír jelent meg:
„A tandíjnak az a problémája, hogy a világ nagyon sok országában nem ebben a formában létezik, ahogy most nálunk fizettetni akarják. Vannak alternatív megoldások - tette hozzá.
A fideszes politikus szerint ugyanez jellemző a vizitdíjra is, amelynek célja az egészségügyi rendszer túlterheltségének csökkentése. Ezt másféleképpen is be lehet vezetni, például a biztosítókon keresztüli ellenőrzéssel - vélekedett a polgármester.”

2. Ugyanebben a hírben elmondja a népszavazás célját is:
„Rogán Antal szerint előrehozott választásokra lenne szükség, mert a kormánypártok "szájából már nincsen hitele semminek".
Ez lehetővé tenné, hogy a kampány után egy olyan új kormány álljon fel, amelytől adott esetben nehezebb intézkedéseket is könnyebben elfogadnak az emberek - tette hozzá.”

Álszent tehát a parlamenti látszat-ellenzék, mert önző politikai érdekének elérésére manipulálja a választókat, olyan népszavazást indítva, amelyben szereplő kérdésre - érdekei szerint – maga is nemet mond.
Hazug is a parlamenti álellenzék, mert tudja, hogy az általa is támogatott és aláírt EU csatlakozás törvényszerű következménye az egészségügy kómába kerülése, ahogyan beprogramozott a másik két „beavatkozás nélkül” hagyott terület, a szociális ellátás és a nyugdíjellátás miatti társadalmi felháborodás is.

A helyett, hogy a gyalázatos Lisszaboni Szerződésben bebetonozott ok ellen lépett volna fel a parlamenti álellenzék, és feltétel nélkül elutasította volna a gyarmatbirodalom diktátumának megerősítését, saját hatalomba kerülése (és ezzel a diktatúra más név alatt történő továbbélése) érdekében megtéveszti, becsapja és elárulja azokat a – hála a Magyarok Istenének, egyre kisebb számú - választókat, akik megtéveszettségüket, becsapottságukat, elárultságukat fel nem ismerve az okozat végrehajtói ellen fordulnak az ok fenntartóit támogatva.

Az álellenzék hatalomba kerülésével – saját bevallása szerint - nem enyhül a szorítás, csak bársonyosabb lesz: „nehezebb intézkedéseket is könnyebben elfogadnak az emberek”.

Mindazok, akik felelősséget éreznek a gazdasági világválsággal létében fenyegetett magyarságért, nem támogathatják a szenvedhetetlen igát nyakunkból levenni képtelen kormánybuktatást, hanem elutasítva a diktatúra minden megosztó kísérletét, egységre kell lépniük minden következmény okának, a diktatúra rendszerének megdöntésére!

Kelt Szegeeden, 2008. január 28-án.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája