Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. április 18., szombat

2.329 - Sajó Sándor: Magyarnak lenni

Von: Rátiné Fehér Ibolya

Gesendet: szombat, 2009. április  18. 08:31
An: 'Kutasi József'
Betreff: Magyarnak lenni

Sajó Sándor: Magyarnak lenni

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?

Magasba vágyva, tengni egyre – lent;

Mosolyogva, mint a méla őszi táj,

Nem panaszolni senkinek, mi fáj;

Borongni mindig, mint a nagy hegyek,

Mert egyre gyászlik bennünk valami:

Sokszázados bú, melyet nem lehet

Sem eltitkolni, sem bevallani.

Magányban élni, ahol kusza árnyak

Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,

S szálaiból a fájó képzeletnek

Fekete fényű fátylat szövögetnek

És bút és gyászt és sejtést egybeszőve

Ráterítik a titkos jövendőre.

Rabmódra húzni idegen igát,

Álmodva rólad: büszke messzi cél,

S meg-megpihenve a múlt emlékinél,

Kergetni téged: csalfa délibáb!...

Csalódni mindig, soha célt nem érve,

S ha szívünkben már apadoz a hit:

Rátakargatni sorsunk száz sebére

Önámításunk koldusrongyait.

– Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:

Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

 

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?

Küzdelmet, fájót, véges végtelent.

Születni nagynak, bajban büszke hősnek,

De döntő harcra nem elég erősnek;

Úgy teremtődni erre a világra,

Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:

Hogy, amikor már érik a vetés,

Akkor zúgjon rá irtó jégverés.

Fölajzott vággyal, szomjan keseregve

A szabadító Mózest várni egyre:

Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,

Mely végzetünknek kövült átkául,

Ránk néz merően, irgalmatlanul,

S utunkat állja zordan, hallgatag.

Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,

Mely sírni késztő tréfát űz velünk,

S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:

 

Egymást vádolni, egymást marcangolni!

– Majd fojtott kedvünk, hogyha megdagad,

Szilajnak lenni, mint a bércpatak,

Nagy bánatoknak hangos lagziján

Nagyot rikolt ni: hajrá! húzd, cigány –

Háborgó vérrel kesergőn vigadni,

Hogy minekünk hajh! Nem tud megvirradni,

Hogy annyi szent hév, annyi őserő,

Megsebzett sasként sírva nyögdelő,

Mért nem repülhet fönn a tiszta légben,

Munkás szabadság édes gyönyörében,-

Hogy mért teremtett bennünket a végzet

Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!...

Tombolva inni hegyeink borát,

Keserveinknek izzó mámorát,

S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,

Fölbúgni tompa, lázadó haraggal,-

S mikor már szívünk majdnem megszakad:

Nagy keservünkben,

Bús szégyenünkben

Falhoz vágni az üres poharat.

–Én népem! múltba vagy jövőbe nézz:

Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

 

De túl minden bún, minden szenvedésen,

Önérzetünket nem feledve mégsem,

Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,

Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!

Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,

Mely itt reszket a kárpátok alatt.

Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:

Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;

Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,

Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,

Féltőn borulni minden magyar rögre,

S hozzátapadni örökkön-örökre!...

--------------------------------------------------------------------