 |
 |
 |  | Magyarország Kormányának Hírlevele | 2012-05-17 | |  |
 |
 | |  |
 |
 |  | Balog Zoltán: időtálló és korszerű a Nemzeti alaptanterv |  |
 |
 | Az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, illetve az oktatásért felelős államtitkár részvételével csütörtökön a kormányszóvivői tájékoztatón bemutatták a kormány által előző nap elfogadott új Nemzeti Alaptantervet. Balog Zoltán elismeréssel illette Hoffmann Rózsa munkáját, időtállónak és korszerűnek nevezte a dokumentumot, majd leszögezte: azáltal, hogy egyfajta közös tudást hoz létre, nemzetösszetartó ereje lehet. | |  |
 |
 |  | Fellegi Tamás: ősszel várható az IMF-megállapodás |  |
 |
 | Július folyamán kezdődhetnek meg az IMF/EU tárgyalások, megállapodás pedig őszre várható – jelentette ki Fellegi Tamás csütörtökön, egy budapesti pénzügyi csúcstalálkozón. Az egyes pénzügyi szervezetekért felelős tárca nélküli miniszter kiemelte: az összes kulcsszereplő számára világossá kell tenni, hogy nincs szó időhúzásról, majd úgy fogalmazott: az ország finanszírozása, illetve mindenki, akinek gazdasági-politikai igénye fűződik a gazdaság stabilitásához, igényli az IMF/EU-megállapodást.
| |  |
 |
 |  | Megújul a Budapest és Esztergom közötti vasútvonal |  |
 |
 | A munkaterület átadásával megkezdődött a Budapest és Esztergom közötti 53 kilométeres vasúti vonalszakasz átfogó korszerűsítése az Új Széchenyi Terv forrásaiból. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által elsőként megindított beruházásban a Piliscsaba – Esztergom vonalszakaszon, mintegy 33 kilométeren újítják fel a vasúti pályát 2013 nyaráig. Pilisvörösvár és Piliscsaba között két kilométer hosszban a vonatok megállás nélküli kikerülését lehetővé tevő kétvágányú szakasz épül a jövő év végéig. A mintegy 20 milliárd forintos fejlesztéssel a vonatok tíz perccel gyorsabban tehetik meg a Pilisvörösvár és Esztergom közötti utat. | |  |
 |
 |  | A nap képe |  |
 |
 | Hoffmann Rózsa és Balog Zoltán bemutatta a kormány által elfogadott új Nemzeti alaptantervet. (Fotó: Horváth Ernő) | |  |
 |
 |
 |  |
|
|