Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. július 20., péntek

15.217 - Végre kimondták: Fidesz-MSZP nagykoalíció a láthatáron

www.nemzetihirhalo.hu *************

Végre kimondták: Fidesz-MSZP nagykoalíció a láthatáron 
2012, július 12 - 18:02 MTI, Barikád hetilap, barikad.hu 

Ha Magyarország érdeke úgy kívánná, hogy koalícióban legyünk a Fidesszel, akkor azt kellene tenni - mondta a Heti Válasznak adott interjújában Suchman Tamás egykori MSZP-s privatizációs miniszter. 


Gyurcsány Ferenc lemondása után már megfogalmazódtak hasonló felvetések, csak akkor a Fidesz holdudvarából. A Fidesz-MSZP nagykoalíció valójában már hosszabb ideje működik. Erre utal, többek között, hogy a két párt, olvasatlanul fogadta el a lisszaboni szerződést, amely alapja lett egy Brüsszel központú Európai Egyesült Államok kialakításának és a nemzetállami szuverenitás minimálisra szorításának. 

A Medgyessy-kormány idején Keller László szocialista politikus veselkedett neki a fideszes mutyik elszámoltatásának. A második Orbán-kormánynak is nagy ígérete volt az elmúlt nyolc évszocialista bűneinek elszámoltatása. Az eredmény ugyanaz, kéz kezet mos. 
Török Gábor politikai elemző a Barikád hetilapnak adott interjújában azt mondta: "Nem vitás, a kormánypártok számára jóval kedvezőbb partner a régi, bevált, bizonyos értelemben vudubábuként is használható szocialista párt, mint amilyen egy új baloldali párt, vagy éppen a Jobbik lenne. A Fidesz az elmúlt két évben éppen ezen a téren volt a legsikeresebb: az új pártok nem tudtak igazán megerősödni, így ma is a sorait lassan rendező MSZP látszik az első számú kihívónak. A politikai elemző hozzátette: 2010-ben kétségtelenül benne volt a forgatókönyvekben, hogy a szocialisták elvesztik váltópárti szerepüket, átalakul a baloldal, vagy akár - lengyel mintára - egy jobboldali kétpárti struktúra alakul ki. Ez a kérdés persze nem dőlt el még véglegesen, de ami eddig történt, az inkább azt erősíti, hogy a következő választásokon is aszocialista párt marad a baloldal vezető ereje. A parlamentben a kormánypárti képviselők számára szinte jutalomjáték, ha egy szocialista képviselő kérdésére kell válaszolniuk: ilyenkor az elmúlt nyolcévezés kitölti az időkeretet. Sokkal nehezebb helyzetben vannak akkor, ha az LMP-től vagy a Jobbiktól érkeznek a kérdések, mert velük szemben a hiteltelenítés technikáját nem tudják alkalmazni. A Fidesznek alapvető érdeke, hogy a fő ellenfél az MSZP legyen.