Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. október 19., szombat

17.911 - Életének 62. évében csütörtökön tragikus hirtelenséggel elhunyt Ferencz Éva Magyar Örökség Díjjal kitüntetett énekes, színész, előadóművész


Feladó: SASFA Sasadi és Farkasréti Öregdiákok Egyesülete
Dátum: 2013. október 19. 3:09
Tárgy: Elhunyt FERENCZ ÉVA
Címzett:
Kutasi József Antal



Életének 62. évében csütörtökön tragikus hirtelenséggel elhunyt Ferencz Éva Magyar Örökség Díjjal kitüntetett énekes, színész, előadóművész - közölte a II. kerületi önkormányzat.

Ferencz Éva gyergyószárhegyi székely család gyermekeként Szolnokon látta meg a napvilágot 1951-ben - olvasható az önkormányzat honlapján. A művész pályája a Magyar Televízió Röpülj, páva! énekversenyének díjazottjaként indult 1970-ben, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. A Kaláka és a Honvéd Művészegyüttessel járta az országot, majd prózai, musical és operett műfajban aratott sikereket az ország színházaiban, 1993-tól Erdélyi Zsuzsanna Európa- és Kossuth-díjas néprajzkutatóval járta a Kárpát-medencét. Világ békessége (1977), Világ váltságáért (1998), Idvezlégy Bódog Szent István királ! (2000), Tündérvilág (2002) és A Testi-lelki kenyerünk (2003) címmel jelentette meg lemezeit.

Ferencz Éva a Magyar Kultúra Lovagja, a Széchenyi Társaság díjazottja, valamint Tinódi-lant díjjal kitüntetett művész; a magyar zenei és prózai néphagyomány elkötelezett ápolója és közvetítője volt, aki vallotta, hogy "megörökölt múltbéli kincseink, szellemi értékeink továbbéltetése nyelvünk, nemzetünk megmaradásának záloga" - olvasható az önkormányzat honlapján.
Pesthidegkúti polgárként rendszeresen fellépett II. kerületi rendezvényeken és ünnepségeken. A Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat 2001-ben Klebelsberg Kunó-díjjal, a II. kerületi önkormányzat pedig 2005-ben II. Kerületért emlékéremmel ismerte el munkásságát. A kerületi önkormányzat saját halottjának tekinti Ferencz Évát.

 

http://www.hirado.hu/Hirek/2013/10/18/11/Meghalt_Ferencz_Eva.aspx
 
(Ferencz Éva két ízben volt egyesületünk vendége. A mellékelt felvétel 2011. február 18-án készült az iskola 80. születésnapján, a “Hit és hűség” című előadásról.)