Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2015. szeptember 20., vasárnap

20.396 - A MIGRÁCIÓS VÁLSÁG LÉNYEGE: KEZDŐDIK A HARC AZOK ELLEN, AKIK A TRÓJAI FALÓBÓL ELŐMÁSZNAK > 2015/09/19 NIFADMIN

A MIGRÁCIÓS VÁLSÁG LÉNYEGE: KEZDŐDIK A HARC AZOK ELLEN, AKIK A TRÓJAI FALÓBÓL ELŐMÁSZNAK

"Amikor a trójai falóból kijöttek a görögök, nem azt kérdezték tőlük, hogy éhesek-e, fáradtak-e, hanem megkezdődött a harc." – Ezekkel a sorokkal kezdődik a Magyar Idők publicisztikája, ami épp kendőzetlenül rámutatott a migrációs válság lényegére.

"Jelenleg Európa ellen háború zajlik, százezerszámra érkeznek a bevándorlók mindenféle hiteles, azonosításra szolgáló dokumentum nélkül, az unió pedig megbénulva szemléli az eseményeket" – jelentette ki a Magyar Idők napilapnak nyilatkozva Földi László. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint "a jól szervezett akció azt a célt is elérte, hogy az európai országok között konfliktusok, diplomáciai bonyodalmak alakultak ki". Földi László szerint pedig a megoldás az, hogy vissza kell állítani a határellenőrzést,

és be kell hívni a NATO csapatokat, hogy kiverjék a terroristákat az elárasztott országokból.

Érdemes ismételten elolvasni, mert úgy tűnik, ez a migrációs válság, és a szomszédos országok közti feszültség fokozódásának leglényegesebb mondata.

"A határok védelmében pedig a NATO-nak is szerepet kellene vállalnia. A katonai szervezetet ugyanis éppen erre a célra hozták létre." Ezt Földi László jelentette ki, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója, egykormánypárti (?) sajtóorgánumnak nyilatkozva. Ezen a ponton valóban azt mondhatjuk, hogy propagandával van dolgunk. Sajnos nem feltétlen Magyar Idők (mint publicisztikáik jelentős többségében), a fenti esetben inkább Hungarian Times – és nem feltétlen a magyarság érdekeinek megfelelően. Egy olyan propagandával van dolgunk, ami

a társadalom abszolút többsége által elfogadott kijelentések segítségével el akar velünk fogadtatni valamit, amit a társadalom abszolút többsége ellenez.

Ez esetben a NATO behívását. Mivel láthatóan ott tartunk, hogy a migrációs válságra hivatkozva bevonulhatnak az amerikaiak Magyarországra, ki kell jelentenünk néhány alapvető tényt.

  • A NATO alapításának célja nem a rendfenntartás volt. Az Egyesült Államok vezetése alatt álló észak-atlanti katonai szövetség egy hidegháborús képződmény, amit egy külső ellenség ellen, a szovjet fenyegetés ellen hoztak létre a nyugati országok.

Mivel ez egy hidegháborús képződmény, a Szovjetunió pedig rég felbomlott, a NATO létezése céltalanná vált. Ezért indokokat gyárt saját fennmaradására.

  • Ennek eredményeként kezdődött az "orosz veszély" propaganda, ami a külső veszély látszatának fenntartásával akarja igazolni,miért kell jelen legyenek az amerikai fegyveresek minden európai országban.
  • Ennek eredményeként kezdődött meg közel-keleti és észak-afrikai országok lerombolása is, és a mesterségesen, irányítottan

Európára zúdított népvándorlás, amit Washington most annak alátámasztására akar felhasználni, hogy stabil katonai jelenlétet tarthasson fenn Európában – és Magyarországon.

Csütörtökön több mint 500 amerikai katona érkezett Magyarországra. Háborús készülődést folytatnak Oroszország ellen, és ehhez Magyarországon szabad átvonulási lehetőséget kapnak. Háborúra azért van szükségük, mert háború nélkül senkinek nincs szüksége egy katonai szövetségre.

A fővonalú sajtó tegnap beszámolt arról, hogy az amerikaiak már nem csak átvonulni akarnak rajtunk. A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban. Eddig Szlovákián és Magyarországon kívül minden térségi ország beleegyezett, mert a NATO részeként mindegyik európai ország leépítette saját nemzeti hadseregét, így már nincs erejük nemet mondani az Egyesült Államoknak, ami viszont nem építette le. Most pedig elvárják, hogy Szlovákia és Magyarország is beleegyezzen az állandó amerikai katonai jelenlétbe.

Az észak-atlanti szövetség szóvivője mindezt azt követően közölte, hogy az amerikai katonák bevonultak Magyarországra. Ez az 500 amerikai katona nyomásgyakorlásként tartózkodik Magyarországon.

A kormánynak október 8-ig van lehetősége, hogy egyértelmű igent vagy nemet mondjon az amerikai katonai jelenlét állandósítására. Arról kell döntést hozniuk, hogy elfogadják-e Magyarország katonai megszállását. Arról kell dönteniük, hogy a gyalog, délről érkező négerek helyett elfogadják-e az amerikai tankokban, nyugatról érkező négereket. Páncélos trójai falovakban érkeznek hozzánk, és higgye el mindenki, előmásznak majd. Japánban is megtették. Több ezer nemi erőszak után a civil lakosság követelte, hogy zárják be az amerikai bázist. Az amerikai katonák emiatt október végéig vannak itt – arra az esetre, ha a kormány nemet mondana.

Ennek ellenére, nem érdemes próbálkozni azzal, hogy a tényeket elferdítsék. Mind a tömeges illegális bevándorlás, mind pedig az amerikai csapatok bevonulása Magyarország megszállásának tekinthető. Úgy tűnik,

a kormány nyomásgyakorlásnak van kitéve, hogy elfogadja az amerikai katonai jelenlétet Magyarországon.

Ehhez pedig akadnak olyan szolgalelkű újságírók, akik középszerűségükben békésen eléldegélnek, emiatt közreműködnek mindebben – abban reménykedve, hogy ha Magyarország Ukrajna lesz, majd nem az ő lányaikaterőszakolják meg.

Úgy hisszük, a mindenkori hatalmi elit és a társadalom abszolút többsége harmonikus egységet kell alkosson, amiben mindkét fél feltételezheti a szolidaritást. Amennyiben a kormány a társadalom többsége akaratának megfelelő lépéseket tesz, mindig számíthat a többségi társadalom támogatására, és – bármilyen körülmények közt – egy külső ellenséggel szemben támogatásra lel. De mennyi ideig tudtak kitartani olyan rezsimek, melyek egy nép érdekével szemben akartak kormányozni? Évekig, évtizedekig? Mártírok és tömegek, egyének és tízezrek halála árán, de végül mindannyian elbuktak. Az amerikai katonai jelenlét megszállás. Most még nem tudja ezt a társadalom – de amint előmásznak a falovaikból, szép lassan majd rájön mindenki. A problémák mindenféleképpen eljönnek Magyarországra, akár akarják, akár nem.

Hídfő.ru