Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2017. június 30., péntek

22.340 - Halász József: A PAJZS Koordináló Rendszer Üzleti és pénzügyi terve!

Visszavonulásomról

Csak annyit írtam a FaceBookra, hogy: „Fizikai állapotom egyre rosszabb. Egyelőre visszavonulok."
Most részletezem.
Hippokratész szerint minden betegség a lélekből ered. Fizikai állapotom romlása is.
Olyan kemény támadások értek az elmúlt héten, amelyek azt tudatosították bennem, hogy a paradigmaváltásnak nem érkezett el az ideje. Ez az a jel, amelyet fizikai gyöngülésemmel, parancsként kaptam. 
Juncker „Csipkerózsikázásával" közvetített hadüzenete, és az a tény, hogy a szerdai (akkor úgy éreztem, áttörést hozó) beszélgetés felvételének eltűnése azt érzékeltette, hogy a szabadkőművesek olyan nagyságú negatív erőt szabadítottak fel, ami egy közeljövőbeli csata eredményeként a visszarendeződést vetítené előre.

Jelentkezett egy pártszerveződés, a NEM-párt (a kezdeményezők ott voltak a szerdai beszélgetésen is), amely a „Szentkorona eszme értékrendjét" jelöli meg alapként, és önmeghatározásában számos elemet vesz át a Szent Korona Értékrendből. Jellemző módon a lényeg általuk érintetlen marad.
Egy huszonegy évvel ezelőtti eset jut eszembe. Amikor nem fogadtam el, hogy a „Pajzs Koordináló Rendszer" bevezetéséhez a tőkét egy bankcsoport adja, ők megkerestek egy közismert szoftverfejlesztő céget azzal a kéréssel, hogy az általam nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján (http://nemzetiegyseg.com/Uzleti_terv.pdf) készítsék el a számítógépes rendszert. A felkérést a szoftvercég a következő indokkal utasította el: „a forrásszerző nélkül nem készíthető el a rendszer." 
Ők rájöttek arra, amire a NEM-párt létrehozói nem.

Bene Gáborék olyan méretű bűnt követtek el a magyarság ellen, ami vetekszik a Quedlinburgi szerződéssel. Akkor a szabadságunkat adta el Géza, most szabadságunk visszavételét akadályozzák meg Gáborék.

Nem látom értelmét annak, hogy ugyanolyan formában tevékenykedjek, mint eddig.
A gondolkodási jog visszaszerzése már elindult. Amikor arra a szintre jut, hogy az ősi civilizáció Szent Korona Értékenddel közvetített társadalomszervezési rendszere, mint egyedüli megoldást adó eszmei tőke, olyan mértékű társadalmi tőkévé válik, amelynek politikai tőke vonzata elegendő a tényleges koreszmeváltáshoz, akkor nyilvánosan is folytatom kündü-feladatomat.

Kelt Szegeden, 2017. Napisten havának 29. napján
Halász József

nemzetiegyseg.comn  < Ide kattintani!

22.339 - ​Halász József: ​Kapcsolatunk Morvai Krisztinával ismét élővé vált > 2017. június 29.

Kapcsolatunk Morvai Krisztinával ismét élővé vált. Gaudi Nagy Tamással folytatott strasbourgi beszélgetésének hatására tettem ígéretet egy tanulmány írására, amelyben az EU Lisszaboni Szerződésben megfogalmazott összes „Csipkerózsikáját" (időzített bombáját) leleplezem. Erre – legalább is most – nem kerül sor, viszont a „Magyarország elvesztésének 12 EU-stációja az EU csatlakozással elkövetett nemzetárulást összefoglaló Lisszaboni Szerződés cikkei alapján" (http://nemzetiegyseg.com/12stacio.pdf) c. írásom ezt tartalmazza „szárazon", azaz a LSz cikkeinek puszta idézésével.
A neki ma írt levelemet ide másolom, mert (személyes adatok nélkül) olyan információkat tartalmaz, amelyek kiegészítik „visszavonulásom" okát. 
Azt hiszem, szükséges lenne, hogy a levélben említett könyvek mielőbb „közkinccsé válnának", hiszen a „kierőszakolt paradigmaváltás" után ez fog lenni az újjászületett Magyarország legfontosabb (XXI. századi) társadalomszervezési eszköze. Ha azt figyelembe veszem, hogy a Magyar Küldetés Németh László szerint „mintaadás az emberiségnek az emberi életről", akkor jelentősége még nagyobb.
________________________

Kedves Krisztina!

Sajnálom, hogy az ígért tanulmányt nem fejezem be. A „Junker 'Csipkerózsikái' a Lisszaboni szerződésben" c. írásom a vázlat, remélem, önmagában is értelmezhető.
A „Visszavonulásomról" c. írásomban részben indokoltam átmeneti visszavonulásomat.
Azért van szükségem „elvonulásra", mert a kormányos (kibernetikai) rendszer leglényegesebb algoritmusait és azok programkódjait kell elkészítenem. Másként szólva, az „Emberközpontú relációs adatbázis-kezelő rendszer és játékelmélet-alkalmazás" (http://nemzetiegyseg.com/Emberkozpontu.pdf) és az „Emberközpontú közgazdaságtan" (http://nemzetiegyseg.com/Emberkozpontu_kozgazdasagtan.pdf) c. könyvekben leírtak gyakorlati alkalmazását fogom bizonyítani. Mivel korábban megígértem, lehet, hogy Bogár Lászlóval erről „Gazdaságközpontú vagy emberközpontú társadalomszervezés" címmel beszélgetni fogunk a Budai Polgári Casinoban. Ha ez a beszélgetés létrejön, ígéretem teljesítésére erre az egy napra felfüggesztem az „elvonultságot".

A kormányos (kibernetikai) rendszer záros időn belüli elkészülésére azért van szükség, mert a nemzetközi és a magyar társadalmi és politikai folyamat közeljövőben bekövetkező szakaszaként kikényszerített paradigmaváltás fog bekövetkezni, amire felkészülteknek kell lennünk, azért, hogy ne anarchia váltsa fel a diktatúrát. 
Azzal hogy Bene Gáborék bejegyeztették a NEM-pártot, úgy meghirdetve a Szent Korona eszme értékrendjének követőjeként, hogy attól érdemben eltávolodtak, nagy bűn, amit a magyar emberek gondolkodási joguk visszavételével kell, hogy leleplezzenek.
Meggyőződésem szerint a NEM és a többi, nyugati civilizáció reformját meghirdető párt szereplésére ki fog hatni a következő választásokon a választók többségének távolmaradásával bizonyított gondolkodási jog visszaszerzés.

Egyelőre tudomásul kell venni, hogy a szabadkőművesek működő negatív energiája erősebb a Szent Korona erőgyűjtő fázisban lévő pozitív energiájánál. Az erőgyűjtés már nem tart tovább néhány évnél, akkorra kell a kormányos rendszernek az új Világrend eszközeként rendelkezésre állnia.

Szeretettel, Jóska bátyád

22.338 - ​ Primor Bakk István: "Szülőföldem Székelyföld - 1467 óta Hatolyka."


Feladó: István Bakk 
Dátum: 2017. június 29. 22:05
Tárgy:
Habsburg hatalmi törekvések Bethlen Gábor időszakában
Címzett:
​​
József Kutasi
​<​

Bakk István:
​​
Habsburg hatalmi törekvések Bethlen Gábor időszakában
​​
Primor Bakk István: "Szülőföldem Székelyföld - 1467 óta Hatolyka."
Örökségünk, Hatolyka:


2017. június 29., csütörtök

Bakk István: Habsburg hatalmi törekvések Bethlen Gábor időszakában
https://www.youtube.com/watch?v=D3bkmKKzwYM

Primor Bakk István: "Szülőföldem Székelyföld - 1467 óta Hatolyka."
Örökségünk, Hatolyka:
https://www.youtube.com/watch?v=wfNT0USEUjA


PhS Bakk István és PhS Bakk Erzsébet: Miért apostoli királyság
Magyarország? Előadás Isaszegen.
https://www.youtube.com/watch?v=DxZsz4weK

2017. június 28., szerda

22.337 - ​Az egész országra kiadták a riasztást: pokoli melegre kell felkészülni > 2017.06.27 15:05


Feladó: Pénzcentrum hírlevél
Dátum: 2017. június 27. 17:36
Tárgy: Segítenek spórolni, vigyáznak a pénzedre 
Címzett: jozsef@kutasi.eu

2017.06.27. 17:30


Ezeket még ma töltsd le! Segítenek spórolni, vigyáznak a pénzedre

Ezeket még ma töltsd le! Segítenek spórolni, vigyáznak a pénzedre

2017.06.27 14:05
5+1 mobilalkalmazás, amire mindenkinek szüksége van. Tovább a hírhez »
LEGOLVASOTTABB HÍREINK

A tikkasztó hőség az otthonainkat is kikészítheti

A tikkasztó hőség az otthonainkat is kikészítheti

2017.06.26 18:31
Te tudod merre vannak a hőszigetek? Tovább a hírhez »
Sokan már havi 50 ezerért odaadnák a lakásukat

Sokan már havi 50 ezerért odaadnák a lakásukat

2017.06.26 19:30
Már nem divat az eltartási szerződés. Tovább a hírhez »
Rommá keresheted magad, ha az angol mellett ezt a nyelvet beszéled

Rommá keresheted magad, ha az angol mellett ezt a nyelvet beszéled

2017.06.27 05:30
Utánajártunk, melyik nyelv, mennyit ér a munkaerőpiacon. Tovább a hírhez »
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.06.27)

Időjárás: mire számíthatunk ma? (2017.06.27)

2017.06.27 07:59
Itt a Pénzcentrum 2017.06.27-i időjárásjelentése. Tovább a hírhez »
Ezek most Magyarország legnépszerűbb nyaralói: mindenki ilyet akar

Ezek most Magyarország legnépszerűbb nyaralói: mindenki ilyet akar

2017.06.27 08:32


OTP
 
BUX
Az adatok forrása a www.portfoliofinancial.hu

TOVÁBBI HÍREINK

Óriási drágulás előtt a kenyér?

Óriási drágulás előtt a kenyér?

2017.06.27 09:00
A gyümölcsök árát is nyögik majd a háziasszonyok. Tovább a hírhez »
Sárga csekket adnál fel? Enélkül mától nem fog menni

Sárga csekket adnál fel? Enélkül mától nem fog menni

2017.06.27 09:32
Minden ügyfelet ellenőriznek. Tovább a hírhez »
Ezekkel a gyógyszerekkel simán lekapcsolhatnak külföldön

Ezekkel a gyógyszerekkel simán lekapcsolhatnak külföldön

2017.06.27 10:02
Csak óvatosan, mit viszel magaddal a nyaralásra. Tovább a hírhez »
Kész, vége: újabb pontgyűjtő program szűnik meg

Kész, vége: újabb pontgyűjtő program szűnik meg

2017.06.27 11:30
Ez most a Magyar Telekom ügyfeleknek fog fájni. Tovább a hírhez »
Új fejezet nyílik a mobilozásban: alig lesz szolgáltató-függő telefon

Új fejezet nyílik a mobilozásban: alig lesz szolgáltató-függő telefon

2017.06.27 12:01
Díjmentesen kell függetleníteni a készülékeket. Tovább a hírhez »
Így úszd meg olcsóbban a Balatont: mutatjuk a trükköt

Így úszd meg olcsóbban a Balatont: mutatjuk a trükköt

2017.06.27 16:50
Rengeteget lehet ezzel a megoldással spórolni. Tovább a hírhez »
Alkonyodik a londoni magyaroknak? Újabb részletek a Brexitről

Alkonyodik a londoni magyaroknak? Újabb részletek a Brexitről

2017.06.27 16:01
Dátumhoz kötik a maradást. Tovább a hírhez »
Az egész országra kiadták a riasztást: pokoli melegre kell felkészülni

​​
Az egész országra kiadták a riasztást: pokoli melegre kell felkészülni

2017.06.27 15:05
Figyeljünk egymásra! Tovább a hírhez »
Ezek a magyarok mennek idén luxusnyaralásra: ennyit fizethetnek érte

Ezek a magyarok mennek idén luxusnyaralásra: ennyit fizethetnek érte

2017.06.27 13:02
Van, aki szerint reális a 900 forintos utasbiztosítási díj. Tovább a hírhez »

22.336 - ORIGO: ​Fél óra alatt kivisz az új busz a reptérre a belvárosból


Feladó: ORIGO
Dátum: 2017. június 27. 19:15
Tárgy: ORIGO hírlevél
Címzett: jozsef@kutasi.eu




2017. június 27., kedd

90 éve őrzik a magyarok emlékét egy szicíliai kisvárosban

Az olasz családok magyarok által készített ajándéktárgyakat is őriznek, rendszeresen virágot visznek a temetőbe.

 
Legolvasottabb cikkek:
Itthon »
Botka repülhet, a nagy öregeket visszasírják

Ha Botka László érdemben nem tud változtatni az MSZP támogatottságán, akkor könnyen lehet, hogy októberben már nem ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. A baloldali média is elégedetlen Botkával, elég a Vasárnapi Hírek hétvégi cikkére utalni.

Nagyvilág »
Veszélyes játékőrület terjed Kínában

Új játékőrület tört ki Kínában, most a miniatűr nyílpuska számít igazi szórakozásnak a gyerekek között. A szülők és a tanárok persze nem örülnek.


múzeumcafé Csuklójához bilincselte a Rembrandtot

Nem volt könnyű a Szépművészeti Múzeum kincseinek külföldre juttatása. Interjú.

magasles Összefognának a magyar politikusok 
a medvetámadások miatt Erdélyben

A magyar polgármesterek úgy érzik: Bukarest nem hajlandó meghallani a hangjukat.

nagyon állat A kiselefánt kedvenc altatója

Énekel egyet a gondozó, és jön a tente.

bikini Nagyot csobban Emily Ratajkowski - képgaléria

Napozás, pezsgőzés, mellek, bulika.

 
f+1 Csak egy jobb autó kell és Ricciardo világbajnok lesz!

Ezt a honfitársa, Mark Webber állítja.

Kibarnult valamiért 
a szentedrei HÉV

démona Nemi baj, némi szégyen

Ciki a szexuális úton terjedő betegség?

365 zöld ötlet Ilyen volt Ötzi bocskora

Dögös az új moduláris edzőcipő.

 
Sport »
Ingyenes autósport-hétvége a Hungaroringen

Részben az egykori World Series by Renault-rendezvények hangulatát megidéző ingyenes hétvégét tartanak július 1-jén és 2-án a Hungaroringen.

Gazdaság »
Minden idők legnagyobb bírságát kapta a Google

A 2,42 milliárd eurós gigabírságot délben jelentette be Brüsszelben Margrethe Vestager versenyjogi uniós biztos. Szerinte a Google visszaélt a keresőszolgáltatások piacán élvezett fölényével, azzal, hogy a saját kereskedelmi szolgáltatásait előrébb, a versenytársakét pedig hátrébb sorolta a találatok között.

Tudomány »
Rejtélyes kipusztulási hullám söpört végig a Földön

Több mint kétmillió éve egy eddig nem ismert kipusztulási hullámmal kihalt a világtengerekben élő nagyméretű állatok nagy része: elsősorban emlősök pusztultak ki, faji sokszínűségük 55 százalékkal csökkent.

Autó »
Megdöbbentő bunkóság, az M7-es közepén állt meg pisilni a BMW-s

Egy szlovák rendszámos BMW sofőrje az M7-es közepén állt meg könnyíteni magán.

Techbázis »
Eszeveszett árcímkét kaphat a Galaxy Note 8?

Szeptember második felében válhat hivatalossá a csúcsmobil.

Filmklub »
Nézze meg a Tökéletes hang 3 szinkronos előzetesét!

A Tökéletes hang harmadik része nem indul fényesen az egyetemi éveik alatt sikerre sikert halmozó énekes lányok számára. Megalázó helyzetekbe kerülnek a munkahelyeiken, Anna Camp például egy tehén farában matat, miközben arról beszél, hogy állatorvos szeretne lenni.

Tévé »
Meghalt Nagy György

64 éves korában meghalt Nagy György, ismert tévés, az Ablak egykori műsorvezetője.

Kultúra »
Imádta Grandtheft a magyar ételeket

A világhírű kanadai DJ, Aaron Waisglass, ismertebb nevén Grandtheft is fellép a soproni VOLT Fesztiválon. A főként remixeiről ismert zenész legutóbb az Easy Go nevű saját slágerével tűnt fel a slágerlistákon, most világkörüli turnéja után érkezik Magyarországra. Az Origo kérdéseire e-mailben válaszolt.

Egészség »
5 nyári tanács szívbetegeknek

A szívbetegeknek fokozottan érdemes vigyázniuk magukra a kánikulai időszakban, különösen, ha 50 év felettiek, társbetegségeik is vannak és/vagy túlsúlyosak.

F1 hírek »
Räikkönen sikítva követelte a kormányt

Amikor a Ferrari visszaállította őt a versenybe a piros zászlós megszakításkor, a szerelők csak egy apróságot felejtettek ki majdnem az autójából.

Utazás »
​​
Fél óra alatt kivisz az új busz a reptérre a belvárosból

Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten, a 100E jelzésű járat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja majd az utasokat - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatóján.