Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. március 22., csütörtök

12.289 - Földvédelmi razzia kezdődik országszerte

 www.nemzetihirhalo.hu *************

Földvédelmi razzia kezdődik országszerte 
2012, március 20 - 13:38 Barikád 

Minden jel arra mutat, hogy az Orbán-kormány cinikus hozzászóláson kívül semmi érdemleges dolgot nem kíván tenni a magyar termőföld védelme érdekében - mondta Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője. 

A politikus felidézte a múltheti parlamenti ülésen Vona Gábor pártelnök által feltett "Akié a föld, azé az ország!" jelmondatú kérdést, melyre Budai Gyula államtitkár válaszolt. Magyar leszögezte, a kormánytisztviselő válaszában számos csúsztatás elhangzott, ez azonban nem maradhat megfelelő reakció nélkül. 

Először, Budai szó szerint azt mondta, hogy a kormány a termőföldek tíz százalékát óhajtja megmenteni. Ez a mennyiség az, ami ma állami kézben van, mintegy félmillió hektár, a többi négy és félmillió hektár azonban magántulajdon, tehát egyértelmű, hogy ennek védelméről a kormányzó pártok egyáltalán nem gondolkodnak. 

A szakpolitikus hozzátette, korábban történtek előremutató intézkedések, ilyen volt a Nemzeti Földalap felállításáról szóló törvény, mely rögzítette, hogy a magyar államnak minden esetben elővásárlási joga van termőföldre. Ezt a Jobbik is támogatta és a párt bizakodva várta a 2012-es költségvetés vitáját, ott azonban a nemzeti képviselők csalódva tapasztalták, hogy a kormány semmilyen forrást nem biztosított az ilyen típusú ingatlanszerzésekre, éppen csak a működési költségeit képes fedezni a Földalap. Budai azt is elmondta, hogy eddig 131 hektárt volt képes megvédeni az állam, ez a terület még egy dunántúli falu határát sem teszi ki - mutatott rá Magyar. 

A képviselő azt is hangsúlyozta, hamis állítás Budai részéről, hogy a 2014-ig meghosszabbított földvédelmi moratóriumot a Fidesz-kormány harcolta ki. A valóság ezzel szemben az, hogy az uniós csatlakozási szerződés hét év moratóriumot írt elő, melyhez társult egy három éves meghosszabbítási opció, amely lehívható volt. 

Magyar Zoltán a zsebszerződések felülvizsgálatának ütemét is kifogásolta, hiszen az államtitkár által adott adatok azt mutatják, hogy mindeddig tizenegyezer hektár tulajdonviszonyát vizsgálták meg. Ha ez ilyen ütemben halad tovább, 2014-ig az állami földek mintegy öt százalékát fogják megfelelően átvizsgálni, noha az eredeti ígéret kormányzati részről az volt, hogy a teljes területet átvilágítják. 

Mindennek a tetejében Budai Gyula egyetlen szót sem szólt a spekulánsok földszerzéséről, illetve a helyi családi gazdaságok ellehetetlenüléséről, a kijelentésekből pedig világosan látszik, hogy a következő választásokig a kormányzat már semmilyen törvényt nem óhajt megalkotni, mely a magyar termőföldet megfelelő védelemben részesítené - jelentette ki a honatya és hozzátette, cinikus volt az államtitkár azon kijelentése is, hogy álljon elő a Jobbik egy jobb ötlettel, mivel elvben a Fidesz-KDNP pártszövetség alkot kétharmados kormányzati többséget, nem a Jobbik. 

A radikális párt ennek ellenére konstruktívan áll a probléma megoldásához - szögezte le Magyar Zoltán és hozzátette, a Jobbik a közelmúltban a Dunántúlon lefolytatott földvédelmi razziáit kiterjeszti az egész országra és a termőföldterületeket mindenhol megvizsgálja, valamint a kétes szerződések és tulajdonszerzések tényét is összegyűjti, s jelzi egyben az illetékes minisztérium felé, továbbá nyilvánosságra is hozza a szóban forgó területek tulajdonlapjainak adatait is. 

Csanádi Gábor Ferenc - barikad.hu 

Kapcsolódó cikkek: 
   Váltsa valóra a kormány az ígéretét! 
   Egyenesedő kaszák 
   Harc a termőföldért 
   Termőföldpanamák állami segédlettel