Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2012. március 25., vasárnap

12.314 - Nem gazdasági csőd vezetett a Malév megszűnéséhez.

From: Csonka László
Date: 2012. március 24. 
Subject: Malév
To: Kutasi József Antal

Most kapott első-kézből beszámolót egy baráttól, aki a Malév alkalmazottjaként ott volt az utolsó percig.

 

Nem gazdasági csőd vezetett a Malév megszűnéséhez. Ezermilliárdba került a felszámolás a kormánynak, míg a cég adóssága cca. 64 milliárd volt, ez utóbbi mégis a cég beszüntetése mellett döntött. (1000 - 64 = 936 milliárd plusz kiadás) Vajon miért???

Reggel a volt Maléves barátunk még úgy ment be dolgozni, hogy VAN munkahelye, kora délután viszont utasítást kapott az alkalmazottak nagy része, kivéve azok a biztonságiak, akik a területet őrizni fogják, hogy EL KELL HAGYNIUK a délután folyamán munkahelyüket. Semmivel nem kellett elszámolni, sok, a cég tulajdonában lévő tárgy maradt náluk (szerszámok, stb.), ami nagyon furcsa egy csődbe került cégnél, ahol, tudvalevő, kötelező mindent számba venni és értékesíteni. Mi volt ennek a nagy sietségnek az oka? Most figyeljetek!!!

2004-ben a volt kormány aláírt egy többé-kevésbé nyilvánosságra hozott szerződést (mert mi csak annyit tudunk meg, amennyi ránk tartozik a mi országunkban, tehát SEMMIT), miszerint Magyarország a kitörni készülő (lásd M. Hírháló) USA-Irán-Izrael-i háború elől menekülő zsidókat (na, ezért épültek azok a bizonyos, mindenki által ismert "fantomvárosok", kamerákkal, víz mellé, repülőtér közelébe, elkülönülten, katonai szempontból védhetően)befogadja. Ezeknek a menekülőknek a száma meg van határozva a fent említett nemzetközi paktumban, Németország, Franciaország, Lengyelország is "vállalt" többet-kevesebbet (erről nincs konkrét információm). Na, erről is szól az EU!!!!

A csőd napja előtt szembetűnően kezdték SZÖGESDRÓTTAL (ami külsőre nagyon hasonlít a hírhedt Auschwitzi Haláltábor mindenki által ismert "kerítésére") körülvenni, amolyan sűrű szövésű, visszahajló, katonai, áthatolhatatlan, s ami az áttelepítés zavartalanságát és beköltöző zsidó barátaink biztonság-érzetét van hivatva szolgálni no meg, egy esetleges terror-támadás (vagy népharag?) ellen megvédeni őket.

A Malév gépek egytől-egyig bérelve voltak, a nap végére már el is vitték őket tulajdonosaik. Ezentúl külföldi tulajdonú fapados járatok szállítják majd az utasokat, a repülőteret véglegesen le fogják zárni ( a látszat miatt még tranzitként működik), s várhatóan az érkező gépeket át fogják irányítani Kecskemét, ill. Debrecenbe. Barátunk még egy ideig kapja a fizetését, sorsa teljesen bizonytalan, valószínűleg a munkanélküliek népes táborát fogja gazdagítani. És mindezt miért? S ha ehhez még hozzávesszük, hogy régóta a Moszad őrzi a repülőteret, az utasokat, irányítja a kiképzést, kisebb csoportban érkeztek jó ideje a pajeszes, kaftános "testvérek", s eszükbe jut, hogy régóta az övék ez az ország..... nos, egyre tisztább a kép, milyen játéknak leszünk-lettünk részesei, s nagyon valósnak tűnik az a híresztelés, hogy Európa arab háború színtere lesz....


Védjük meg Magyarországot! - az MVSZ Elnökségének felhívása
http://www.peticiok.com/vedjuk_meg_magyarorszagot_-_az_mvsz_elnoksegenek_felhivasa