Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. március 23., hétfő

2.113 - A tavasz első napján több ezer, tiszta arcú, zászlót lengető, reménykedő magyar embert lehetett látni a Hősök terén.

 

ZÁSZLÓT BONTOTT A MAGYAROK SZÖVETSÉGE

·            

  

Csaba Zoltán, Budapest

Szerkesztette: admin   

2009. március 22. vasárnap, 09:15

  A KÁRPÁTI HARSONA RENDKÍVÜLI TUDÓSÍTÁSA  

A tavasz első napján több ezer, tiszta arcú, zászlót lengető, reménykedő magyar embert lehetett látni a Hősök terén. Egy civil, társadalmi önszerveződés útján létrejött szervezet első nyilvános megjelenésén ez egy bíztató és nem megkerülhető mozgalom benyomását kellett, hogy keltse.

Ennek a mozgalomnak az alapja a tavaly augusztusban Bösztörpusztán a barantások és egyéb önkéntesek felajánlásából megrendezett Kurultaj volt, ahol elkezdődött valami.. A három napos rendezvény során odalátogató majd hetvenezer ember valami olyasmit kapott és olyasmivel találkozott, amelyet az utóbbi évek politikája nem volt képes megadni a magyarságnak. Az az önzetlen szeretet és odafigyelés, mellyel ott mosolyogva néztünk egymás szemébe, nem múlhat el három nap alatt. Miért ne élhetnénk minden nap így?? Ezt megérezve és felismerve a rendezvény után a szervezőket és főleg a főszervezőt Vukics Ferencet több mint 150 civil szervezet kereste meg, hogy a tagság igényli a folytatást és sürgették a további szerveződést és összefogást. Így született meg a Magyarok Szövetsége, mint társadalmi önszerveződéssel létrejött mozgalom, mely a régen megkötött, de meggyengült nemzeti szövetséget próbálja újra felerősíteni.

Vukics Ferenc a téren elhangzott felszólalásában is hangsúlyozta, hogy a magyar emberek korábban együtt építették fel házaikat és együtt takarították be a termést. Mára oda jutottunk, hogy a politika az embereket egymás ellen ugrasztotta. Megmaradásunk és felemelkedésünk egyetlen esélye, ha komolyan vesszük a jelszót, amit zászlónkra tűztünk: a magyar nemzet érdeke mindenek előtt. Addig is válságok sorozatára kell felkészülnünk, mert a nemzetek letértek a teremtett világ ösvényeiről. Nekünk magyaroknak még megvannak a kedvező adottságaink. Vissza tudunk térni több ezer éves hagyományainkhoz, kiváló a termőföld, gazdag a vízkészlet, éltető a napfény és ha a szorgalmas magyar emberek nyakán nem ülnek, akkor fel tud emelkedni.

A rendezvényen mindössze 100 Ft-ért bárki hozzájuthatott a szintén önkéntes felajánlásból született első bemutatkozó és tájékoztató kis magazinhoz, melynek megjelenéséhez az Arany Tarsoly hagyományőrző magazin munkatársai is hozzájárultak. A magazinban nem csak a beszámolók és riportok olvashatók a gazdaság helyzetéről, a Szövetség történetéről, hanem világos kiút és megvalósítható programok is szerepelnek úgy, mint a helyi kisközösségek feltámasztása lakossági fórumok létrehozásával. Továbbá tervek a az adósságteher felülvizsgálatával párhuzamosan a  jogtalanul privatizált nemzeti vagyon visszaszerzésre és az ország lakóinak kárpótlási rendszerének kidolgozására. A 21 programpontban többek közt még szerepel a nemzetegyesítés, két kamarás parlament létrehozása, nemzeti tájékoztatás minden szinten, a családok védelme, a magyar termékek védelme és nem utolsó sorban, -őseink nyomvonalát követve - az élő környezettel való teljes összhang.

 

Vukics Ferenc reményét fejezte ki, hogy az idén legalább egy millióan találkozunk majd a Magyarok Országos Gyűlésén , 2009. augusztus 21-22-23-án, a tavalyi Kurultáj helyszínén Kunszentmiklós-Bösztörpusztán. Az Országos Gyűlésen a megjelent magyarság akár el is döntheti, hogy milyen úton akar tovább haladni és miképp szeretne tovább élni

Szöveg:
Csaba Zoltán
Kárpáti Harsona munkatársa

--------------------------------------------------------------------------