Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2009. március 25., szerda

2.131 - Dr. Bene Gábor S: Most újra tanúi lehetünk az igazság relativizálásának, és az illegitim állam, illegitim jogrendjének a gyakorlatában uralkodó: joggal való visszaélésnek!

Von: Bene Gabor

Gesendet: szerda, 2009. március 25. 20:44
An: Kutasi József
Betreff:
ELÉG VOLT!

Szeged, 2009-03-23 Dr. Bene Gábor S.  Lemondott Fletó?

Á dehogy!  A beszédében csupán azt mondta, hogy új miniszterelnökre és új kormányra van szükség! Azt, hogy az új jelölt is saját maga legyen, azt nem mondta ki. Viszont javasolta a szocialista párt legfőbb döntéshozó fórumának, hogy bízza meg a párt vezetését, személy szerint a választmány elnökét, a pártelnököt és a frakcióvezetőt az új miniszterelnök kiválasztásával. (S, ha ezek nem találnak „jobbat” nála, akkor széttárja a karjait és feláldozza magát a „szociális modernizáció baloldaliságának” oltárán.) Ha ismét őt jelölnék, akkor világossá válhat mindenki számára, hogy neki nincs alternatívája, ő az eszme és az ország megmentője, ő az egyetlen lehetőségünk! (sic!) Mindez az ifjúkommunista időszakban belérögzült, úgynevezett önkritikai megnyilvánulás szellemében is valósághűnek tűnik, sokak számára. Ám azt kevesen veszik észre, hogy a bevallott hibái is, pártja erejének és lehetőségeinek hibás felméréséből adódtak, s nem az elévült-tolvaj, táncos-komikus mivoltából.

Álláspontom szerint mindez csak azt jelzi, hogy GyF és az éceszgéber brigád két lehetőségben gondolkodik. Sajnos 99%-nyi esélye van annak, hogy csupán a bűnbak szerepéről szeretne lemondani a „táncoslábú” KISZ-fiú, s ehhez keres új és trükkös megoldást. (bár úgy néz ki, hogy elszámítja magát, hacsak nem tudja megzsarolni az SZDSZ/ MDF képviselőket az előrehozott választások rémével!)

A háttérhatalom már valószínűleg szeretne megszabadulni a néha irányíthatatlanná váló és pszichés gondokkal is küzdő Pinocchiótól, de a dominó elvet a pillanatnyi gazdasági és politikai klímában nem kívánatos nekik kipróbálni, s így inkább kivárnak.

A másik lehetőség GyF bonyolult személyiségében rejlik. Hiszen annak, aki egész életében szinte csak „igazmondó sikerekkel és vagyon nélküli szellemgyarapodással” működött, annak nagyon nehéz lenne minderről lemondani, csak úgy. Helyette a szokásos trükk-technikával (valószínűleg) megtalálta azt a személyt, akit ő irányíthat, és aki a pénzhatalom minden kívánságát kiszolgálja majd.(rajta keresztül)

Az MSZ(M)P - egyszer már átmentett - politikusi csapata természetesen összezár a „táncoslábú” kijelentésére és rettegve gondol arra a lehetőségre, hogy valaki átveszi a valódi hatalmat, hiszen a társadalomtól való félelmük napról napra nagyobb. Tudják jól, hogy számukra csak a hatalom jelent biztonságot és nem valószínű, hogy a rendelkezésre álló 2 hét alatt olyan jelöltet mutatnának fel, aki nem függvénye GyF akaratának. Szekeres Imre csütörtökön már jelezte: a következő parlamenti választásokon már nem Gyurcsány Ferencet indítaná a párt kormányfőjelöltnek, ugyanis csak így állítható helyre a kormány, illetve az MSZP hitelessége. Ez egy új és hiteltelen hang, hiszen ezt eddig csak mi mondtuk ki! Az ellenzék tett ugyan hasonló kijelentéseket, de mindig csak a néphangulati elégedetlenség nyomására.

„A kialakult belpolitikai helyzetre tekintettel nem zárható ki, hogy a védett rezidencia környezetébe engedélyezett vagy spontán demonstrációk során, illetőleg azt követően nem alakulnak ki olyan magatartások, melyek jelentős kockázati tényezőt jelentenek a rezidencia, így a védett személy biztonságára.
A védett személyek közül továbbra is a miniszterelnök úr a legveszélyeztetettebb.
(No vajon miért?) Ezt bizonyítják a neki, illetve családtagjainak címzett, folyamatosan küldött fenyegető és gyalázkodó postai küldemények, elektronikus üzenetek, illetve személyével kapcsolatos bejelentések.” Így indokolja a Köztársasági Őrezred, a II. kerület Szemlőhegyi út, Fajd utca és a Józsefhegyi út közötti szakaszának lezárását, amit a félelem motivál. Lehetséges, hogy ők tudnak valamit?

Az a momentum, hogy nem jelölt meg alkalmas utódjelöltet, magáért beszél. Gyurcsány Ferenc nem kívánja felfedni a kártyáit és szeretné, ha ő lenne az ország és a baloldaliság nagy megmentője. (sic!) A jelen akció tehát, inkább a problémák elkendőzésére alkalmas, mint valódi irányváltásra. A taktika része, annak az igen nehéz feladatnak, hogy a kormányfő által támadott „baloldali populista” MSZP-sek is támogassák őt - mint alternatíva nélküli „modernizátort”-, ha viszont az összezárás nem sikerül, akkor a GyF az általa kiválasztott személyt fogja majd a bársonyszékbe segíteni. Az hogy mi fog történni a szocialista párt április 5-i rendkívüli kongresszusán, és kit fognak miniszterelnök-jelöltként megnevezni, az egy nyitott kérdés, de a kommunikációs térben ez el fogja tompítani az ország előtt álló valós problémák felvetésének lehetőségét és erejét, ugyanígy a politikai rablók üzelmeit és a civil ellenállás tevékenységét.
(Lásd: egyetlen híradás nem mutatta a Magyarok Szövetségének zászló-bontását a Hősök terén, mert minden médiafelületen GyF „mondott” le!)

 

Gyurcsány nem tartozik a 130-as IQ-val rendelkező hülyék közé.

A pártelnöki posztot is meg akarta tartani, ami azt jelenti, hogy továbbra is felügyelheti az MSZP politikai irányvonalát, s az országgyűlési frakciót. (ez hatalom)
Egyedüli jelöltként az 599 küldöttből 508-an szavaztak rá, ami 85 százalékos támogatottságot jelent. Ez valójában azt jelenti, hogy a párton belül komoly repedések mutatkoznak, s már 15 % bátorság halmozódott fel a diktátor ellen. Az MSZP vezetősége ugyan retteg a hiteles közvélemény-kutatástól, de GyF hatalommániájától és az ötletbörzés trükkjeitől is. Viszont ezt az utóbbit, nem meri senki kimondani a párttagok közül, mert fortélyos félelem uralkodik a vezetőség és a tagság körében is!

Az a tény, hogy a bejelentés még az MSZP elnökségét is meglepte, felveti a szokásos, váratlan és meglepetésszerű gyurcsányi ötletbörze taktikai felújítá-sát, vagy a jól előkészítettség látszatának a tagadását.

A bizalmatlansági indítvány a húsvét utáni első parlamenti napon kerülhet az Országgyűlés elé, így viszont van 2 hét arra, hogy kimentsék a lopott pénzek tömegét, lehetőség nyílt az idáig elhazudott államcsőd kommunikációjának előkészítésére, s az EU/IMF további kölcsönfolyósító machinálására. Itt érik össze tehát a gyurcsányi érdek és a pénzhatalom érdeke, mert mindkettő az eladósítás további fokozásában gondolkodik. Gyurcsány az esetleges bukása esetére akarja az ország kormányozhatatlanságát „biztosítani” az ellenzék számára, amivel elérheti, hogy néhány év múlva - mint a viszonylagos jólét -, „kádárjánosára” emlékezzen rá (a könnyen felejtő) társadalom. A pénzhatalom pedig az adósságcsapda teljessé válását reméli a további eladósítástól. Most az MSZP-nek meg kell alkudnia az SZDSZ támogatásáról - ami nem olcsó -,  bár ez már biztosan megvan, hiszen Fodor Gábor már korábban tudott Gyurcsány Ferenc terveiről, mint maguk a szocialisták. (Az iránymutatás éceszgéberei onnan jöttek eddig is, csak most a személyes ambíció válik majd olyan pártér-dekké, amely a háttérhatalom számára – a jelen helyzetben is – elfogadható)

 Akkor most nézzük csak a jogi helyzetet.  A Kormány - a miniszterelnök útján - bizalmi szavazást javasolhat,  írja az ál-alkotmány 39/A § (3) bekezdése. Viszont a lemondás kilátásba helyezése és a személyes hibák beismerése - ha formailag nem is -, de erkölcsileg mindenképpen valódi lemondási szándékot sugallt.

Most újra tanúi lehetünk az igazság relativizálásának, és az illegitim állam, illegitim jogrendjének a gyakorlatában uralkodó: joggal való visszaélésnek!

Gyurcsány Ferenc tehát nem véletlenül nem mondott le, hanem lebegteti és helyette konstruktív bizalmatlansági eljárást kezdeményez! Ebben a jogtalan jogrendszerben megteheti! Az, hogy lesz-e olyan jelölt, akit a parlament többsége (az SZDSZ esetleg az MDF is) el tud fogadni, az nagyobb részt rajta múlik, és a legfőbb célja ennek a manővernek: az elégedetlenség kitörésének megakadályozása és elhitetni a társadalommal, hogy lesz változás. Mégpedig demokratikus változás lesz, amely a szőnyeg alá söpöri majd a valós problémákat és a kormánybuktató megmozdulásokat megakadályozandó, beindul egy új szerű, de folyamatos porhintés a nép szemébe!

Már régóta rikácsolnak a parlamentben „nemzetről” az ál-baloldali hazugságok „gázáratnememelő” bűnözői, s közben elfelejtik, hogy hosszú idő óta nem folyik érdemben kormányzás, ám a közvagyon és a közpénzek lenyúlása, és az adósságcsapdába szorítás viszont folyamatos!

A megosztás politikája és színháza minden parlamenti ülésen folyik, és egyre inkább erősödik. Számomra világosan látszik, hogy a civil alternatíva az egyetlen út, mert a pártokrácia minden pillanata veszélyforrás az országra és a nemzetre! Ahogy Széchenyi mondta: a pártoskodás megosztja a nemzetet! A pártok ugyanis gerjesztik a politikai nemzet megosztását, gerjesztik a gyűlöletet és a szembenállásokat. A liberálisnak, konzervatívnak, és baloldalinak mondott politikusaink zöme - sajnos sem közösen, sem külön-külön -, nem képviselik a nemzetet, sőt kifejezetten nemzetellenesen cselekszenek, s az önérdek mentén politizálnak, a közérdek és közjó gyakorlati megtagadásával!  Minden bűnözőt, akár köztörvényes, akár politikai, az őt megillető (hűvös) helyre kell juttatnunk!

Menjünk oda és mondjuk ki végre, hogy: ELÉG VOLT!

 Dr. Bene Gábor S.  A Kárpáti Harsona főmunkatársa Szeged, 2009-03-23     

-------------------------------------------------------------------------------------