Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. november 16., szombat

18.073 - Egyre biztosabb: Gyurcsány utasította a rendőröket 2006-ban


Egyre biztosabb: Gyurcsány utasította a rendőröket 2006-ban 
2013, november 15 - 09:17 mno.hu - alfahir.hu 

Szabadfi Árpád ny. rendőr tábornok úgy tanúskodott a legutóbbi, 2006-os eseményekhez köthető rendőrperben, hogy Gyurcsány Ferenc felhívta őt, és kérte, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg a székházat. Továbbá arra is "kérte", hogy mindenről tegyen jelentést neki. Kondorosi Ferenc volt államtitkár is megerősítette ezt, Gyurcsányék persze mindent tagadnak. 

Később Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter is felhívta, hogy megadja neki Gyurcsány elérhetőségét. Ezen Szabadfi akkor meglepődött, hiszen nem szokták miniszterek keresni, ráadásul a rendőrség nincs alárendelve Szilvásy minisztériumának. 
Elmondta, hogy mikor a tüntetők bejutottak a székházba, ő azonnal jelentett Gyurcsánynak. Saját miniszterét, Petrétei Józsefet ugyanakkor nem tudta elérni. 
A Demokratikus Koalíció a tárgyalás után azon akadt fenn, hogy szerinte az MTI hamisan sugallta azt, hogy a volt kormányfő megkerülte volna a tárca vezetőit, vagy utasította volna a rendőri vezetőket. Ezt Kondori Ferenc mondta, egykori rendészeti államtitkár, szintén a tárgyaláson. 
Az M1 csütörtök esti Híradójában azonban bemutatta a bíróságon készült felvételeket. E szerint a Fővárosi Törvényszéken Kondorositól a bíró azt kérdezte, "konkrétan tud-e Ön olyan eseményről, amikor a miniszterelnök közvetlenül - akár tárgyalt, akár utasított, nem kell megmagyarázni, az utasítás alatt mit értünk - közvetlenül fordult volna a rendőrséghez? 2006 őszéről beszélünk." 
A válasz erre az volt, hogy "én azt gondolom, hogy nyilván volt ilyen, amikor ezen a bizonyos első tévészékházas ostrom vagy nevezhetjük bárhogy, itt nyilvánvalóan, az én ismereteim szerint, és ez nem tekinthető levéltári passzusnak, nem olyan szilárdságú, a miniszterelnök nyilvánvalóan - nehéz azt mondani, hogy kért -, valószínű, egy határozottabb igényt fogalmazott meg. Azt gondolom, ez lehet egy ilyen mozzanat." 
A tárca volt államtitkárát aztán azokról az esetekről kérdezték, "amikor 2006 őszén, szeptember 17-étől kezdődően egészen az október 23-i események feldolgozásának végéig a miniszterelnök konkrétan a rendőrséghez fordult a minisztériumot, az IRM-et megkerülve". 
Kondorosi erre: "nekem arról van tudomásom az előbb említettek szerint, azok fenntartásával, hogy beszélt rendőri vezetőkkel, tudomásomnak ez a meglehetősen halovány szintje szerint talán több rendőri vezetővel is, és nyilvánvalóan valamifajta kapcsolatot tartott a rendőri vezetőkkel, mert tőlünk a továbbiakban sem igényelte azt, hogy máshogyan lássuk el a feladatainkat." 
A bíró nyomatékosítva, "ez már legalább két eset, amikor a miniszterelnök megkerülte a minisztériumot." A törvényszéken Kondorosi erre: "Igen, azt hiszem, precíz a fogalmazás." 
Gyurcsányék tiltakozása azért nem helytálló, mert 2006-ban ő maga is elismerte, utasításokat adott a rendőrségnek. "Minden rendelkezésre álló eszközzel, törvényes keretek között, a leghatározottabban, és ebben, külön és kifejezetten, mondjuk úgy, hogy utasítást adtam, hogy a televíziót meg kell védeni" - fogalmazott korábban. 
Viszont az akkori rendőrségi törvény szerint a miniszterelnök csak a rendészeti miniszter útján adhatott volna utasítást, közvetlenül nem. 

Kapcsolódó: 
   Gyurcsány: nincs meg az utolsó mozaik az őszödi szivárogtató leleplezéséhez 
   Gyurcsány fenyegeti az MSZP-t: nyilvánosságra hozza az őszödi szivárogtatók nevét 
   Az MSZP-n belül állítják: Gyurcsány a szivárogtató 
   Szilvásy: nem tőlem, hanem fideszesektől került ki az őszödi-beszéd 
   A kiszivárogtató Orbán újabb háborút hirdetett