Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. november 27., szerda

18.133 - A pofátlanság legteteje - "A holokauszt magyar bűn" - Schmidt és Fürjes Tel-Avivban


A pofátlanság legteteje - "A holokauszt magyar bűn" - Schmidt és Fürjes Tel-Avivban 
nov. 14 MTI - Kuruc.info - Betyárvilág 

Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója és Fürjes Balázs kormánybiztos a helyi "magyar" (tényleg ez áll az MTI hírében) közösség képviselőinek ismertette szerda este a tel-avivi nagyköveti rezidencián az új józsefvárosi holokauszt-emlékhely terveit. 
(A szem a lélek tükre - Betyárok)
Schmidt Mária - aki az intézmény szakmai koordinációjáért felel - elmondta, hogy a Sorsok Házában elsősorban "a fiatalok érzelmi azonosulását, megrendülését" szeretnék elérni úgy, hogy "alulnézetből", vagyis egy gyermek szemszögéből, egy tizenéves számára is érthető módon mutatják be a "holokausztot". A "magyar" zsidók második világháborús sorsát úgy próbálják majd bemutatni, hogy annak magyar és egyúttal "általános emberi üzenete legyen", közben érzékeltetve az emberi sorsok mögötti döntések súlyát. A segítők és embermentők történeteivel jó példát akarnak mutatni a kiállítást megtekintő diákoknak. A látogatóknak egy labirintusban kell majd haladniuk, amivel a zsidók akkori bizonytalan és kiszolgáltatott helyzetét akarják érzékeltetni. A kiállításon alkalmazni fogják a modern technika legújabb vívmányait, és az emlékhely anyagát folyamatosan bővítik az esetleges új információkkal (értsd: hazugságokkal, újabb kitalált történetekkel - a szerk.). 
 
Balog ezúttal - legnagyobb szívfájdalmára - nem lehetett ott

 
Bajnai sem, de tökéletesen mindegy, hogy éppen kormánypárti vagy "demokratikus ellenzéki" csúszik-mászik a metélt főnökség előtt, ebben a legapróbb különbség sincs köztük - mint ahogy a Schmidttel ápolt viszonyukban sem

Az intézmény létrehozásával hangsúlyozni akarják, hogy "a magyar zsidó közösség és kultúra kiemelt része a magyar kulturális örökségnek és a kortárs magyar kultúrának" - nyalt be Tel-Avivnak Fürjes Balázs. A kormány egyáltalán nem tűr meg semmiféle nemi, faji és vallási megkülönböztetést - szögezte le (kivéve persze azt, ha magyarok ellen irányul zsidók vagy cigányok részéről - tehette volna hozzá). 

 
Schmidt és Fürjes már szeptemberben teljes gőzzel szervezkedett

"A magyar zsidók holokausztja magyar tragédia, magyar bűn, és olyan veszteség, amellyel kapcsolatban Navracsics Tibor (közigazgatási és igazságügyi miniszter) kijelentette, hogy a magyar állam is felelős volt miatta" - folytatta az alázkodást Fürjes Balázs. "Felejteni tilos, emlékezni kötelező" - nyilatkoztatta ki a kormánybiztos (aki ezt valamiért csak az állítólagos zsidó tragédiák kapcsán gondolja így), hozzátéve: mindent elkövetnek azért, hogy a rövid határidő ellenére már jövő áprilisban megnyíljon az új emlékhely. 

 
Lázár a szeptemberi ülésen: az egyik legnagyobb veszély (mármint a holomítoszra) a "relativizálás", az ez elleni küzdelem jegyében hozzák létre az emlékhelyet (az adófizetők újabb milliárdjaiból)

A hallgatóság soraiban helyet foglalt Heisler András, a Mazsihisz elnöke, aki irányt mutatott a gyarmatnak: "fontos, hogy az új budapesti emlékhely együttműködjön a jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékközpont és múzeummal". 

Kapcsolódó: 
   Milyenek vagyunk Schmidt Mária szerint? Nagyigényűek, lusták 
   A holokauszt magyar bűn... 
   "Izrael szövetségesei" - komcsik és hitgyülisek társaságában nyalta Gulyás a zsidók seggét Washingtonban 
   Törvényben tiltaná Horthy-szobrokat az MSZP 
   A budapesti Zsidó Világkongresszus margójára - Öntsünk tiszta vizet a pohárba - Horthyról, Szálasiról végre őszintén 
   Hegedűs a háztetőn - Az SZDSZ egykori hangadói ma fideszes véleményformálók 
   Minda Zoltán az MSZP és MSZMP ellen