Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. november 17., vasárnap

18.086 - Gaudi-Nagy Tamás: Szelektív jogalkalmazás

Szelektív jogalkalmazás

Szerbia szelektíven alkalmazza a kisebbségekre vonatkozó törvényeit, pedig a délvidéki magyarság és a térség egyéb kisebbségei számára már az előrehaladás lenne, ha ezeket a hatályos jogszabályokat következetesen alkalmaznák – hangzott el a Gaudi-Nagy Tamás jobbikos parlamenti képviselő, az Európa Tanács magyar delegációjának tagja által szervezett, a Délvidék jajkiáltása elnevezési budapesti rendezvényen, ahol többek között bemutatták a tavaly október 20-án Temerinben történt, magyar fiatalokat ért atrocitást, majd az azt követő meghurcolásukat feldolgozó Áldozatokból bűnös című dokumentumfilmet, illetve Bozóki Antal újvidéki ügyvédének A magyar közösség Szerbiában című könyvét.

A panelbeszélgetésen az amúgy a most eljárás alatt álló temerini fiúk közül kettőt védő Bozóki elmondta, a szerb hatalom a koszovói szerbeket érintő ügyek miatt egyáltalán nem foglalkozik a magyarokat érintő kisebbségi kérdéssel. Arra is rámutatott, hogy jelenleg Délvidéken a magyar nyelvi oktatás elsorvadásának lehetünk tanúi. A temerini fiúkkal kapcsolatban egyikük édesanyja elmesélte, hogy heti egyszer tíz percet beszélhet gyermekével, telefonon ugyanakkor egyáltalán nem érintkezhetnek. 

(B.R. - Magyar Nemzet, 2013. november 16.)