Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. november 17., vasárnap

18.076 - Varga: Magyarország Európa élvonalához tartozik


Varga: Magyarország Európa élvonalához tartozik 
2013. november 15., 08:19 MTI-fidesz.hu 

A nemzetgazdasági miniszter szerint a nemzeti össztermék gyarapodását tekintve Magyarország Európa élvonalához tartozik, a tárcavezető szerint jövőre két százalék fölötti is lehet a növekedés - írja a Magyar Nemzet pénteki számában. 

Varga Mihály a lapnak nyilatkozva elmondta: Magyarország a negyedéves adatok alapján az első helyen van a visegrádi négyek között, az éves adatok tükrében Lengyelország mögött a második helyen áll, az egész európai közösséget figyelembe véve negyedéves vetítésben negyedik, évesben pedig hatodik a 28 ország között.    
"Gyenge pontunk továbbra is az, hogy a magyar államadósság a nemzeti össztermék 80 százalékára rúg, azaz rendkívül magas" - fogalmazott a lapnak Varga Mihály.    
A nemzetgazdasági miniszter kifejtette, érdemes volna elgondolkozni azon, hogy ha az építőipar ilyen nagymértékben tudta élénkíteni a gazdasági növekedést, akkor nemcsak az állami megrendelések oldaláról kellene érvényesíteni ezt a hatást, hanem magáncélú beruházások terén is.      
A tárcavezető szerint érdemes lenne kiterjeszteni a hitelezést élénkítő programokat a magáncélú építkezésekre, felújításokra is - írja a Magyar Nemzet pénteki számában. 

Kapcsolódó: 
   Varga: Európai összevetésben is jók az adatok 
   Bombameglepetés: Robog a magyar gazdaság 
   Elegük van: a britek 40%-a el se menne szavazni