Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2013. november 29., péntek

18.157 - Nemzeti Fejlesztési Minisztérium: Megújuló lakások, kiteljesedő panelprogram

Feladó: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Dátum: 2013. november 28. 18:11
Tárgy: A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hírlevele
Címzett: jozsef@kutasi.eu



A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium heti hírlevele 2013-11-28
Rendszeres szakértői egyeztetések kezdődtek az új komáromi Duna-hídról

A magyar-szlovák infrastruktúra vegyesbizottság elsősorban a határkeresztező gyorsforgalmi fejlesztések állásával foglalkozott 2013. november 27-én, Budapesten. Megtartotta első ülését az új komáromi Duna-híd megépítésének feladatait összehangoló kétoldalú szakértői munkacsoport is.

Visegrádi együttműködés az észak-déli közlekedési kapcsolatok javításáért

A visegrádi országok közötti összeköttetések fejlesztéséről írtak alá nyilatkozatot a magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák szakminisztériumok vezetői 2013. november 27-én, Budapesten.

Magyarország első a széndioxid kvóta-kiosztásban

Az Európai Unió 28 tagállama közül elsőként osztott ki ingyenes európai széndioxid kvótát Magyarország 11 villamosenergia-termelő létesítménye számára 2013. november 26-án. Az ingyenes kvóták rendkívül fontos szerepet játszanak hazánk villamos-energia szektorának modernizációjában, és újra megteremtik a közösségi jogbiztonságot az EU Emisszió-kereskedelmi Rendszerében.

Megújuló lakások, kiteljesedő panelprogram

A kormány előteremtette a 2009-ben meghirdetett Panel II. program lezárásának fedezetét, így közel 8 ezer lakás felújítása kezdődhet meg országszerte – jelentette be Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2013. november 26-án, Győrött.

Magyarország üdvözli a varsói ENSZ klímacsúcs eredményeit

Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményében és a Kiotói Jegyzőkönyvben résztvevő országok 2013. november 11-22. között Varsóban megrendezett éves csúcstalálkozójának elsődleges célja az új globális éghajlatvédelmi megállapodással kapcsolatos szakpolitikai koncepciók megvitatása volt. Közlemény.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára szaúd-arábiai látogatásán részt vett és felszólalt a rijádi Nemzetközi Építőipari Konferencián, ahol a magyar-szaúdi együttműködés új lehetőségeiről beszélt 2013. november 23-án.

A sikeres bevezetés után üzembiztosan működik az e-útdíj rendszer

A szolgáltatások folyamatos fejlesztésével a megtett úttal arányos útdíjfizetés egyre jobban alkalmazkodik a felhasználók igényeihez. Néhány héten belül az utólagos fizetés lehetősége is megnyílik a fuvarozók előtt – jelentette be Vályi-Nagy Vilmos infokommunikációért felelős államtitkár 2013. november 23-án, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. M3 szilasi pihenőhelyen működő ügyfélszolgálatán tartott sajtótájékoztatón. Közlemény.

Járműfejlesztésekkel a vasút hagyományaihoz méltó jövőjéért

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter mondott köszöntőt a MÁV Nosztalgia Kft. jövőre kilencvenéves 424-es gőzmozdonyának és két személykocsijának felújítása alkalmából rendezett ünnepségen 2013. november 22-én, Budapesten. Közlemény.

Elindult a Digitális Közösség Program

Az Európai Unióban is egyedülálló projekt veszi most kezdetét – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2013. november 22-én, Miskolcon, a Digitális Közösség Programot bemutató sajtótájékoztatón. Az állam és a versenyszféra által közösen finanszírozott program keretében 17 ezer laptopot osztanak ki a pályázók között, ingyenes képzéseket szerveznek, és térségi informatikai beruházásokat valósítanak meg Miskolcon és vonzáskörzetében.

Fókuszban az épületek energiahatékonyságának növelése

Az Európai Unió Concerto pályázata által támogatott PIME’S projekt nemzetközi konferenciáját az ÉMI Nonprofit Kft. szervezésében 2013. november 21-én, Szentendrén tartották. Hizó Ferenc zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár a Nemzeti Épületenergetikai Stratégiáról tartott részletes beszámolót.