Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. november 18., kedd

19.623 - Itt az újabb trafiktörvény



Itt az újabb trafiktörvény 
2014.11.14. 11:13 Index 

A hét elején küldte szét a Miniszterelnökség az új trafiktörvény tervezetét több minisztériumnak, hogy véleményezzék azt. Egy eljutott a 444.hu-hoz is, azt írják, a következő derül ki belőle: 
Lesz egy központi dohányellátó amelynek felállása után a trafikok nem vehetnek dohányárut mástól, csak onnan. Az ellátónak annyi dolga lesz, hogy minden megyében létre kell hoznia egy raktárat és egy elektronikus rendszert a rendelések miatt. A tervezet szerint a raktárak feltöltése már nem az ő feladata lesz, hanem a gyáraké, nagykereskedőké. 

Fotó: Bruzák Noémi

A fizetési határidőket törvényben rögzítenék, így ebből a szempontból is kényelmes lesz a központi ellátónak. A trafikoknak 15 napon belül fizetniük kell az átvett dohányárúért, az ellátó viszont két-három hónap is eltelhet, mire fizet a gyáraknak, nagykereskedőknek. A cikk szerint, mivel ez egy többszázmilliós piac, így folyamatosan, nagyon sok készpénz lesz az ellátónál, aminek megforgatásával már eleve kereshet, de ott van még az árrés is. 

Az árrést is rögzíti a törvény: "az ellátó a cigit a kiskereskedelmi ár 87 százalékáért, a többi dohányárut pedig 85 százalékáért köteles átvenni. A trafik pedig a cigit 88,5 - 90 százalék közti áron, a többit (vágott dohány, szivar, szivarka) pedig 87 - 90 százalék közötti áron adhatja el" - írja a 444.hu. A lap úgy számol, ha csak a cigarettán kereshető 3%-kot vesszük, 400 milliárdos piaccal számolva, akkor ez 12 milliárdos bevételt jelenthet. Amiből ha levonjuk az ellátó költségeit, így is 5-6 milliárdos haszna lehet. 

A tervezet komolyan szabályozza, hogy ki pályázhat erre az ellátói feladatra, ráadásul nem is kell nyílt pályázatot kiírni, a szakminiszter választhatja a meghívásos alapú pályáztatást is. A koncessziót viszont csak olyan cég kaphatja, amely "legalább 15 éve dohánynagykereskedelemmel foglalkozik, soha nem volt félmillió forintnál nagyobb köztartozása, és 2005 óta nem büntették meg 20 millió forintnál nagyobb összegre". 

A lap utánanézett, és azt találta, hogy a büntetés kitétel miatt két nagy Magyarországon működő, kereskedelemmel is foglalkozó cég, a Philip Morris és a BAT is kiesik, mint lehetséges pályázó, míg a Continental nem. Az a Continental, akinek tulajdonosához, annak rokonaihoz, munkatársaihoz köthető a nyertes trafikok közel 10%-a. Annak a Lázár Jánossal jó viszont ápoló tulajdonosához, akinek a számítógépén készült az eredeti trafiktörvény-tervezet.