Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2014. november 20., csütörtök

19.632 - A dohányipari szereplők ellenzik a dohánytermék-nagykereskedelem államosítását > MH – 2014.11.19. 16:56


Pozitív fordulatot várnak a trafikosok  Elégedettek a törvénytervezettel az érintettek    MH – 2014.11.19. 16:56    A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) kedvező fordulatként értékeli, hogy a dohánykereskedelmet szabályozó törvény tervezett módosítása optimalizálja a működési feltételeket, egyúttal fellép egyes piaci szereplők tisztességtelen üzleti gyakorlata ellen - mondta Adorjánné Pordán Éva, az MDKE titkára az egyesület szerdai, egy budapesti trafik előtt tartott sajtótájékoztatóján.    Az egyesület titkára szerint a piac működőképességének fenntartásához megoldásra váró kérdések között szerepelt a szállítók és kiskereskedők szerződéses kapcsolata, amely az utóbbi időben olyan mértékben egyoldalúvá vált a szállítók javára, hogy az már-már veszélyeztette a trafikosok megélhetését, a dohányboltjaik működését. Elmondta: a mostani körülmények között a szállítási szerződések megkötéséhez és az áruszolgáltatáshoz a dohánytermék nagykereskedők elvárják, hogy az egyoldalúan összeállított szerződést változatlan formában írják alá a kiskereskedők, másrészt olyan kapcsolódó elvárásokhoz kötik a dohányáruk szállítását, mint a "polckép" fenntartása.  Adorjánné Pordán Éva kiemelte: ezen a visszás helyzeten változtat majd az, hogy a törvényjavaslat szerint a dohánytermék kiskereskedő csak meghatározott - állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított - dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhat dohányterméket a jövőben, és ez a cég koordinálja majd a kiskereskedelmi beszerzést is.  Az egyesület kedvezően értékeli, hogy megemelik azt a küszöböt, amelyet követően a törvény kötelezővé teszi újabb dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság kiírását, a korábbi 2000 lakos után kiírt egy jogosultság helyett a küszöb 3000 lakos lesz.     A dohányipari szereplők ellenzik a dohánytermék-nagykereskedelem államosítását  A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét - közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerdán.  A dohányipari vállalatok álláspontja szerint az intézkedés felesleges, költséges, bonyolulttá teszi a kiskereskedelmi ellátást, valamint sérti a szabad verseny és a vállalkozás szabadságának Alaptörvénybe foglalt jogát, az EU Alapjogi Chartát, emellett az uniós és hazai versenyszabályokat is.  Egy jogállamban elfogadhatatlannak tartja a DBMSZ, hogy az állam zárt eljárásban, nem transzparens szempontrendszer alapján válasszon ki egy olyan koncessziós jogosultat, aki évente jelentős extraprofitot érhet el minimális üzleti kockázattal, melyet a dohányipari vállalkozások és a fogyasztók finanszíroznak.    - See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/10193/Pozitiv_fordulatot_varnak_a_trafikosok#sthash.Sqn6rFBM.dpuf

Pozitív fordulatot várnak a trafikosok
Elégedettek a törvénytervezettel az érintettek

MH – 2014.11.19. 16:56

A Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) kedvező fordulatként értékeli, hogy a dohánykereskedelmet szabályozó törvény tervezett módosítása optimalizálja a működési feltételeket, egyúttal fellép egyes piaci szereplők tisztességtelen üzleti gyakorlata ellen - mondta Adorjánné Pordán Éva, az MDKE titkára az egyesület szerdai, egy budapesti trafik előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Az egyesület titkára szerint a piac működőképességének fenntartásához megoldásra váró kérdések között szerepelt a szállítók és kiskereskedők szerződéses kapcsolata, amely az utóbbi időben olyan mértékben egyoldalúvá vált a szállítók javára, hogy az már-már veszélyeztette a trafikosok megélhetését, a dohányboltjaik működését. Elmondta: a mostani körülmények között a szállítási szerződések megkötéséhez és az áruszolgáltatáshoz a dohánytermék nagykereskedők elvárják, hogy az egyoldalúan összeállított szerződést változatlan formában írják alá a kiskereskedők, másrészt olyan kapcsolódó elvárásokhoz kötik a dohányáruk szállítását, mint a "polckép" fenntartása.
Adorjánné Pordán Éva kiemelte: ezen a visszás helyzeten változtat majd az, hogy a törvényjavaslat szerint a dohánytermék kiskereskedő csak meghatározott - állami, vagy koncessziós szerződéssel feljogosított - dohány-kiskereskedelmi ellátó társaságtól vásárolhat dohányterméket a jövőben, és ez a cég koordinálja majd a kiskereskedelmi beszerzést is.
Az egyesület kedvezően értékeli, hogy megemelik azt a küszöböt, amelyet követően a törvény kötelezővé teszi újabb dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság kiírását, a korábbi 2000 lakos után kiírt egy jogosultság helyett a küszöb 3000 lakos lesz.

A dohányipari szereplők ellenzik a dohánytermék-nagykereskedelem államosítását
A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét - közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) szerdán.
A dohányipari vállalatok álláspontja szerint az intézkedés felesleges, költséges, bonyolulttá teszi a kiskereskedelmi ellátást, valamint sérti a szabad verseny és a vállalkozás szabadságának Alaptörvénybe foglalt jogát, az EU Alapjogi Chartát, emellett az uniós és hazai versenyszabályokat is.
Egy jogállamban elfogadhatatlannak tartja a DBMSZ, hogy az állam zárt eljárásban, nem transzparens szempontrendszer alapján válasszon ki egy olyan koncessziós jogosultat, aki évente jelentős extraprofitot érhet el minimális üzleti kockázattal, melyet a dohányipari vállalkozások és a fogyasztók finanszíroznak.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/…/Pozitiv_fordulatot_varnak_a_trafik…