Kattintani > FELADAT ÉS CÉL - AUFGABE UND ZIEL - MISSION AND GOAL
Kattintani > Az összes bejegyzés tartalomjegyzéke 2007. szeptember 10.-től

2011. november 30., szerda

11.171 - Bogár László: Ráébredni végre, hogy milyen is az a világ, ahová beküldtek minket.

* www.nemzetihirhalo.hu *************
Az álomnak vége
2011. november 30. 03:38:07 Neményi.net

Igen, az álomnak vége van, lassan ébredni kell, bármilyen sötéten vészjósló is e reggel. Ráébredni végre, hogy milyen is az a világ, ahová beküldtek minket. A világot meghatározó "láthatatlan" erők pénzhatalmi kommandósai nem nagyon hagytak kétséget afelől, hogy kik ők és mit akarnak. A tragikus történésekbe persze számos komikus elem is vegyült.

Az egyik például az, hogy a magyar társadalom egy része, és az őket hipnotizáló uralmi oligarchiák, a globális pénzhatalmi rendszer brutális csapásait mint "felszabadítókat" üdvözlik. Akárcsak 1956. november 4. után azok, akik a szovjet birodalom hazánkat brutálisan legázoló hatezer páncélosában látták a "szabadság és rend" megteremtésének biztosítékát.

Az elmúlt háromszáz évünk éppen azt látszik bizonyítani, hogy ha nem lázadunk, szétrohaszt, ha lázadunk (ahogy most is próbáltuk), szétrobbant minket a mindenkori "birodalom", amely mögött ugyanazt a pusztító világerőt ismerhetjük fel, amelyről persze oly gyakran hallani, hogy nem is létezik, csak nekünk vannak összeesküvés-elméleteink.

És ha nem velünk történne, valóban nagyon mulatságos lenne látni, amint az egész magyar politikai elit valahogy úgy viselkedik, mint azok,akik egy éppen szakadékba lezuhanó autóban vitatkoznak arról, ki üljön a volán mellé, vagy ami még izgalmasabb kérdés,hogy akkor most bekapcsolják-e a légkondicionálót, avagy sem, miközben az autó néhány másodperc múlva körülbelül négyszáz kilométeres óránkénti sebességgel fog a szakadék sziklaaljzatához csapódni.

És valamennyi benne ülő ugyanolyan maradandó alakváltozást szenved majd, teljesen függetlenül a volánhoz és légkondicionálóhoz való viszonyától.Szóval az álomnak vége van, de azért legyen végre bátorságunk kinyitni a szemünket, és látni azt, ami valóságként körülvesz minket.Azt, hogy mi annak a végzetes csapdának a természete, amelyben most vergődni látszunk.

Igazából mindössze arra a meglehetősen pragmatikus kérdésre kellene válaszolnunk, beletörődünk-e abba, hogy elpusztulunk, vagy esetleg ezt elkerülendő,az utolsó előtti pillanatok egyikében mégiscsak megpróbáljuk megnyitni legalább azt a beszédteret, ahol a dolgok néven nevezhetővé válnak.

Tegyük hozzá, nem feltétlenül kellett volna e végzetes veszélynek, a világ romba döntésére készülő iszonyú örvényléseknek bekövetkezniük, ha bolygónk láthatatlan és persze csak az összeesküvés-elméletekben létező urai a jó gazda gondosságával irányítanák a civilizációt. Logikailag ugyanis akár ez a változat is bekövetkezhetett volna az elmúlt évezredek során, de sajnos nem ez következett be, hanem ennek éppen az ellenkezője.

A világot igen régóta irányító szuperstruktúra ugyanis ámokfutóvá, pusztító fúriává vált, egy olyan "globalómává" amely most úgy készül felszámolni mindent, hogy akárcsak a rákos burjánzással, vele se tudjuk közölni, hogy az általa elpusztított civilizáció összeomlásával neki magának is vége lesz. Játsszunk el azért azzal a gondolattal, hogy ha esetleg mégis elérne hozzá e kérdésünk és kérésünk, akkor vajon mit válaszolna.

Elvileg három változata lehetne egy ilyen válasznak.

Az egyik, hogy "hogyne tudnám, hogy elpusztulok, ha már elpusztítottam a világot, de addig is átélhetem azt a mámorító érzést, hogy azt csinálok, amit akarok,zabálok belőled, és ürítek beléd mértéktelenül, ám te, szerencsétlen lúzer emberiség, ezt úgysem értheted".

A második talán az volna, hogy "tudom, hogy utam a semmibe visz, és szeretném is megállítani saját magam, de művem felett már én is elvesztettem az ellenőrzést, így a világ most már tehetetlenségi pályán halad az általam felidézett végzete felé".

És végül, ha végtelen naivitás is talán ezt feltételezni, de válaszolhatná azt is, hogy "jó, egyezzünk ki döntetlenben, és akkor ámokfutó parazita helyett megpróbálokbölcs élősködő lenni, aki mindig visszahagy annyi erőforrást a világnak, amiből az a számára hosszú távú, kényelmes kifoszthatóság állapotába tudjamagát rendszeresen visszahozni".

Ez lenne a "jut is, marad is" régi bölcsessége.

Mindebből látható, hogy az emberi világ kritikus elágazási ponthoz érkezett.

Ha nem akar elpusztulni, akkor végre nevén nevezve a dolgokat, igenis nyíltan kérdőre kellene vonnia a világ valóságos urait, még ha ez politikailag is volna túl korrekt.

Kell tennünk egy utolsó kísérletet, és ha ez sem sikerül, akkor pedig rohamos gyorsasággal el kell kezdeni a távolodást mindentől, ami a "globalómához" kapcsolódik. Annál nagyobb lehet az életben maradás esélye, minél kevésbé fogyasztjuk áruit és szolgáltatásait, minél kevésbé hisszük el mesterségesen összetákolt hamis valóságát.

Az álomnak vége van, és most már csak rajtunk múlik, hogy a világnak is vége lesz-e.

Bogár László - Magyar Hirlap online

11.170 - Mirkóczki Ádám szerint ideje lenne tisztázni, létezik-e Magyarországon terrorizmus vagy sem.

www.nemzetihirhalo.hu *************
Jobbik: tisztázni kellene, létezik-e Magyarországon terrorizmus (video)
2011.11.30 MTI - jobbik.hu

Mirkóczki Ádám szerint ideje lenne tisztázni, létezik-e Magyarországon terrorizmus vagy sem. A TEK-ről nem igazán tudni, hogy a nap 24 órájában hol, mit végeznek, vagy nem végeznek - mondta. Az ellenzéki képviselő azt kérdezte, a TEK külföldön hírszerző tevékenységet is folytat-e majd.

Az ideiglenes védelemre vonatkozó passzusról azt mondta, szükségességét nem vitatják, de az egy évet nagyon soknak tartják, és mint mondta, nem biztos, hogy indokolt. Azt javasolják, 6 hónapban határozzák meg, ez sokkal életszerűbb - fűzte hozzá. Kifejezetten káros a Nemzetbiztonsági Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) megalakítása - mondta. Ez azért is indokolatlan, mert az eddigi szolgálatok is tökéletesen el tudták végezni azt a feladatot, amit az új szervhez rendelnének.

Videó: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=wLYtm6oauJk


11.169 - Az IMF Magyarországon 1982. óta napjainkig korlátozás nélkül vásárolhat

** www.nemzetihirhalo.hu *************
Az IMF Magyarországon 1982. óta napjainkig korlátozás nélkül vásárolhat

"Az 1982. évi 6-os számú Törvényrendelet (Tvr.) 9. cikkelyének 2. szakasza alapján az IMF Magyarországon 1982. óta napjainkig korlátozás nélkül vásárolhat ingatlanokat, lakásokat, házakat, cégeket, üzemeket, vállalatokat (egyszóval mindent, ami megvehető és privatizálható adósság fejében).

A Tvr. 9. cikkely 3. szakasza mentesíti az IMF-et hazánkban mindenféle bírói és hatósági eljárás alól Magya...rország területén, magyar bíróság, az IMF semmiféle ügyletébe nem avatkozhat bele. Az IMF megvásárolt tulajdonait bérlőkkel szemben is teljes ez a jogvédelem, az IMF viszont bárkivel szemben kezdeményezhet bírósági eljárást Magyarországon.

A Tvr. 5. szakasza alapján az IMF irattárai teljes mértékben sérthetetlenek

az IMF semmiféle adatszolgáltatásra nem kötelezhető semmiféle hivatal részére Magyarországon.

A Tvr. 6. szakasza alapján az IMF minden vagyona és követelése mentes bármily nemű korlátozástól, rendszabályok, ellenőrzések és bármilyen természetű moratórium alól hazánkban. A Tvr. 8. szakasza alapján az IMF valamennyi kormányzója, ügyvezetője, helyettesei, bizottsági tagjai, képviselői, tanácsadói, tisztségviselői és valamennyi

alkalmazottja is mentesül mindenféle jogi eljárás alól Magyarországon;

A Tvr. 9. szakasza alapján az IMF valamennyi vagyona, jövedelmei, követelései és ügyletei teljes mértékben adómentességet, vámmentességet és illetékmentességet élveznek Magyarországon."

http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=4897.7423


11.168 - MVSZ Sajtószolgálat: Fordulóponthoz érkezett a Magyarok Világszövetsége magyarországi üldöztetése.

** www.nemzetihirhalo.hu *************
Bírósággal az igazság ellen

Fordulóponthoz érkezett a Magyarok Világszövetsége magyarországi üldöztetése. Miután a magyarországi politikai osztály sem politikai, sem közigazgatási eszközökkel, sem a költségvetés megvonásával nem tudta térdre kényszeríteni a Magyarok Világszövetségét, most jogi ellehetetlenítésére tett kísérletet.

A Magyarok Világszövetsége múlt héten nyújtotta be az Országgyűlésnek azt a 100 oldalas fehér könyvet, amellyel egyértelművé tette, hogy nincs semmilyen elfogadható érv a költségvetési támogatásától való megfosztásának. A politikum válasza gyorsan jött: ma a Fővárosi Ítélőtábla szöges ellentétben ítélkezve, megváltoztatta a Fővárosi Bíróságon született alapfokú döntést, és megsemmisítette a Magyarok Világszövetségében 2008 augusztusában tartott elnök- és elnökhelyettes választásról hozott határozatokat.

Határozatát a bíróság csupán formai hibára való hivatkozással hozta meg, mondván, hogy hiába ért el mindkét tisztségviselő a titkos szavazás során több mint 95 %-os támogatást - amit a bíróság nem vitatott -, elmulasztották megszámolni a szavazatok régiónkénti megoszlását.

Bár az Ítélőtábla mai határozatának írásos indoklására még várni kell, annyi valószínűsíthető, hogy ez a döntés a Magyarok Világszövetségét előrehozott választások megtartására kényszeríti, amelyre menetrend szerint 2012 augusztusában kerül sor.

A történtek ékesen bizonyítják, hogy a magyarországi politikai osztály mindent elkövet a Magyarok Világszövetsége ellehetetlenítésére.

MVSZ Sajtószolgálat


11.167 - Jurenkó Ferenc: A pénzügyi rendszer összeomlása a Harmadik Köztársaság bukását is elhozhatja.

From: Károly Lengyel

Date: 2011. november 30.
Subject: A bukásra ítélt köztársaság
To: Kutasi József <jozsef@kutasi.eu>

Jurenkó Ferenc:

A bukásra ítélt köztársaság

2011, november 29 - 19:21

http://barikad.hu/jurenk%C3%B3_ferenc_buk%C3%A1sra_%C3%ADt%C3%A9lt_k%C3%B6zt%C3%A1rsas%C3%A1g-20111129

 

A pénzügyi rendszer összeomlása a Harmadik Köztársaság bukását is elhozhatja.

 

Egy elmélyülő gazdasági recesszió olyan társadalmi felháborodást válthat ki, amely könnyen elsöpörheti a jelenleg fennálló politikai rendszert, magával rántva minden olyan politikai pártot és szervezetet, amely már kompromittálódott a hatalom birtoklásában. Persze könnyen hátra lehet dőlni a karosszékben, és azt mondani: ilyen úgysem lesz! Az „arab tavaszról” is ezt mondták, és mégis megtörtént.

 

Bő két évtizede már, hogy összetákolták a harmadik köztársaságnak nevezett politikai rendszert. Dióhéjban annyit lehet elmondani történetéről, hogy születésénél az Antal József vezette MDF és a liberális SZDSZ bábáskodott, a Horn-kormány megbetegítette, a Gyurcsány-érában megásták a sírját, a jelenlegi Orbán-kormánynak már csak a koporsószögek bekalapálása marad hátra, amiben láthatóan kiválóan haladnak.

 

A jelenlegi politikai berendezkedés a 2006-os őszi események alkalmával állt a legközelebb a bukásához. Akkor reális esély látszott arra, hogy a hatalomhoz tíz körömmel kapaszkodó Gyurcsány Ferenc távozását az utcán vívják ki. Az emberek döntő többsége az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után úgy gondolta, hogy le kéne mondania, és előre hozott választást kellene kiírni. Ám a tettek mezejére alig néhány ezer hazafi lépett csupán. A rendőrség - átmeneti megilletődöttség után - könnyűszerrel rendet tett. Az, hogy a rendvédelmi szervek a tüntetők oldalára álljanak, igazából szóba sem került. Ennek pedig legfőbbképp anyagi okai vannak.

 

Az ember alapvetően önző lény és nehezen adja fel saját létbiztonságát elvekért és ideológiákért. Nem szeret kockáztatni. Amíg van hideg sör a hűtőben és megy valami népbutító műsor a TV-ben, addig kevesen fognak felállni és küzdeni pusztán azért, mert a rendszer korrupt és igazságtalan. Ezzel el is jutottunk a kulcsmondatig: „amíg van hideg sör a hűtőben meg megy a TV”. Mert a velejéig kiszipolyozott lakosság tűrőképességének a határára jutott. A közel egymillió devizahiteles, a középosztálytól napról-napra egyre inkább leszakadók milliói nem bírnak további terheket vállalni. Ha pedig a külső tényezők, vagy a kormányzati töketlenkedés miatt mégis további tehervállalásra kényszerülnek, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Akkor már csak egy szikra kell majd, hogy az arab tavaszhoz hasonló helyzet álljon el.

 

Eljöhet a nap, amikor már nem csak ezrek, hanem százezrek, adott esetben milliók fognak az utcára vonulni, és harcolni a fennálló hatalom és politikai rendszer ellen. Abból az egyszerű tényből kifolyólag fognak megmozdulni, hogy igazából már nem lesz vesztenivalójuk. Talán még lesz egy sör otthon a hűtőben, csakhogy már meleg lesz, és a TV sem fog menni, mert az áramot már régen kikapcsolták…

 

Akkor pedig elérkezik az a pillanat, amikor együtt fog „követ dobálni” a tűzoltó, a rezidens, a tanár, a diákság és mindenki, akinek elege van a fennálló velejéig korrupt politikai rendszerből. Egy ilyen mértékű megmozdulásánál a népakaratnak engedve előfordulhat, hogy a rendvédelmi szervek 2006-tal ellentétben, csupán szkeptikus szemlélői lesznek az eseményeknek és nem avatkoznak közbe, esetleg maguk is a demonstrálók közé állnak. Ha pedig harcuk sikeres lesz, akkor ez nemcsak a kormány bukását fogja eredményezni, hanem feltételezhetően minden intézményével együtt eltakarítják a Harmadik Köztársaságnak nevezett tákolmányt. De nem kell majd különösebben szomorúnak lenni, túlzottan nem kár érte. Az pedig, hogy milyen rendszer jön majd a forradalom után, jelenleg megjósolhatatlan.

 

barikad.hu

 



11.166 - Hungária Távirati Iroda: Világbiztonság hirlevél 2011. november.

From: Kőszegi M. László HTI - Hungária Távirati IrodaDate: 2011/11/30
Subject: Világbiztonság hirlevél 2011. november.
To: Kutasi József Antal

Tisztelt Olvasóink, Kedves Barátaink és Támogatóink!

A Világbiztonság Nyílt Társadalom és Társaság hírlevelét kaptátok kézhez. 
Ez egy különleges alkalom, ugyanis Magyarországon a polgári szintű információ-megosztás óriási kihívásokkal küzd. Ez alól mi sem vagyunk kivételek!
Tehát ha e sorokat olvasod, máris nagyon kivételes helyzetben vagy! Közelebb kerülhetsz ahhoz, hogy megértsd a világban és hazánkban folyó változásokat, azt, hogy mi történik a háttérben a színfalak mögött! Egy kulturális ébredésben vagyunk benne és egy gyorsuló technológiai változásban. Erről szólnak honlapjaink és ennek a nagyon összetett dolognak a megértése érdekében írtuk ezt a levelet is.
Kérjük, hogy az információt úgy olvassátok mintha egy külön weboldal lenne!  Szánjatok időt a teljes anyag elolvasására! Kiemelten fontos szellemi értékeket osztunk meg melyek a közös munkánk eredményeit is bemutatják! Nem kell megijedni a hosszú levéltől! Hosszú az út ami mögöttünk van és az is ami előttünk áll!
Az aláhúzott csatolásokra érdemes jobb gombbal rákattintani és új ablakban megnyitni. Ezután a levélhez visszatérve itt tovább olvasni.
(Legyetek szívesek küldjétek el a levelet minél több ismerősnek, mert az előző kormány lekorlátozta a hírlevelek küldését napi 600 példányra! Ez nekünk hatalmas problémát jelent, ezért is maradt ki egy hónap. Az információáramlás további nehézségeiről az utóiratban a levél végén olvashattok.)

11.165 - Fejér Szövetség: Büdös paragrafus bomba hullott a Magyarok Házára > Magyarok Világszövetsége

From: Fejér Szövetség

Date: 2011. november 30.
Subject: Büdös paragrafus bomba hullott a Magyarok Házára
To: Kutasi József Antal

Bűzös paragrafus bomba pottyant a Magyarok Házára

Most kaptuk a hírt, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egy - enyhe kifejezéssel élve is - átlátszó ítélettel dobott légből kapott penészbombát a Magyarok Világszövetsége elnökének és elnökhelyettesének megválasztására, s ezzel a Magyarok Világszövetsége központjára, a Magyarok Házára.

1.) Penészes csupán, de nem hatásos, mert már egy több éves rágalomhadjáratban hozott az Ítélőtábla most a Fővárosi Bíróság ítéletével ellentétes elképesztő, minden józan ítélettől mentes döntést.

2.) Légből kapott bomba, hiszen az ítélettel egy olyan választást semmisítettek meg, amelyhez fogható eredménnyel zárult választást kevés társadalmi szervezet, mi több, nemzetközi szövetség képes felmutatni egyszemélyi, elnöki és elnökségi kérdésben.

3.) S rendkívül büdös is, főként annak tükrében, hogy órákkal ezelőtt kaptuk a hírt, hogy az ítéleten felbátorodva a vádakat évek óta dédelgető hajdani világszövetségi tagok ezt oly mértékű hivatalos támogatásnak vették, hogy órákig randalíroztak a Magyarok Házában azt követelve, hogy Patrubány Miklós elnök azonnal távozzék és adjon át mindent a feljelentőknek, amelyhez rendőrt is hívtak eszementek (vagy nem az eszük ment el, azaz küldte őket?).

A rendőrség - más utasítás hiányában - a rend mellé állt és őket távolította el.

Ez-e az Ítélőtábla dolga? Ez, hogy elemi számtanból sem éppen fényeskedő ítéletet hozzon egy olyan kérdésben, amely nyilvánvalóan nem az igazság, csupán a formál jogtechnika eszközének minősíthető? Amely csupán ahhoz elegendő, hogy a tiszta levegőjű Magyarok Házában mégiscsak légből kapott penészes bűz legyen?

Hol van a jogalkotói, alapszabály alkotói szándék mérlegelése abban, ha egy 95%-os eredménnyel megszavazott elnök és elnökhelyettes "legitimációját" kérdőjelezik meg az alapszabályban rögzített részenkénti arányszámok legkisebb lehetséges értékeit kiszámolni képtelenek? Hol van a szakszerűség az ítéletben? Az IGAZSÁG a jogszolgálatból hova lett?

Egyetértünk az MVSZ következtetésével. Kilátszik a lóláb. Látszik, hogy nemcsak, hogy nem az IGAZSÁG, de még a JOGOSSÁG sem, csupán a jogSZERŰSÉG az érdekes, ha azok ítélkezhetnek, akik a földtől túl magasra emelkedhettek és így a magyar valóság ítéletre váró ügyeitől oly távol állnak, hogy már csupán "politikai" (nem közéleti!) megrendelői akaratot teljesítenek!

Az MVSZ sajtóközleménye:


Fordulóponthoz érkezett a Magyarok Világszövetsége magyarországi üldöztetése. Miután a magyarországi politikai osztály sem politikai, sem közigazgatási eszközökkel, sem a költségvetés megvonásával nem tudta térdre kényszeríteni a Magyarok Világszövetségét, most jogi ellehetetlenítésére tett kísérletet.

A Magyarok Világszövetsége múlt héten nyújtotta be az Országgyűlésnek azt a 100 oldalas fehér könyvet, amellyel egyértelművé tette, hogy nincs semmilyen elfogadható érv a költségvetési támogatásától való megfosztásának. A politikum válasza gyorsan jött: ma a Fővárosi Ítélőtábla szöges ellentétben ítélkezve, megváltoztatta a Fővárosi Bíróságon született alapfokú döntést, és megsemmisítette a Magyarok Világszövetségében 2008 augusztusában tartott elnök- és elnökhelyettes választásról hozott határozatokat.

Határozatát a bíróság csupán formai hibára való hivatkozással hozta meg, mondván, hogy hiába ért el mindkét tisztségviselő a titkos szavazás során több mint 95 %-os támogatást – amit a bíróság nem vitatott –, elmulasztották megszámolni a szavazatok régiónkénti megoszlását.

Bár az Ítélőtábla mai határozatának írásos indoklására még várni kell, annyi valószínűsíthető, hogy ez a döntés a Magyarok Világszövetségét előrehozott választások megtartására kényszeríti, amelyre menetrend szerint 2012 augusztusában kerül sor.

A történtek ékesen bizonyítják, hogy a magyarországi politikai osztály mindent elkövet a Magyarok Világszövetsége ellehetetlenítésére.

MVSZ Sajtószolgálat

A Fejér Szövetség  számára teljesen egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül Patrubány Miklós a Magyarok Világszövetsége elnöke. Az marad mindaddig, amíg a Magyarok Világszövetsége mást nem választ meg helyette.

Arra kérünk minden szövetségesünket, hogy a Magyarok Házát vegyük a védelmünkbe, míg ennek a sajnálatos és álságos ítéletnek a füstje el nem száll azok légterébe, akik ezen mesterkedtek!

Fejér Szövetség Sajtószolgálata

2011/11/30/1


11.164 - Császár Tamás filmrendező: PÁLOSOK FILM- ALKOTÓI NYILATKOZAT

From: Palos Passio

Date: 2011. november 30.
Subject: PÁLOSOK FILM- ALKOTÓI NYILATKOZAT
To: Kutasi József Antal

Kedves Ismerőseim, Barátaim, Honfitársaim!
2011 májusában és júniusában megjelent cikkekre szeretnék reagálni:  "A pálos szerzetesek elhatárolódnak a rendről készült DVD-filmtől" Elfoglaltságaim nem engedték meg a korábbi választ.
Kérem publikáljátok alkotói nyilatkozatomat a Pálosok című film kapcsán, amelyet alább írok:

Tisztelettel:
Császár Tamás
A Pálosok című film rendezője

Császár Tamás filmrendező szólalt meg a Pálosok – Az ősi magyar rend című ismeretterjesztő DVD filmjével kapcsolatos a különböző sajtótermékekben megjelent a Magyar Pálos Rend részéről történő elhatárolódás kapcsán, a film keletkezésének körülményeiről.

                      ALKOTÓI NYILATKOZAT

Ez a levél egy alkotói nyilatkozat a Pálosok című film keletkezésének körülményeiről.

Az ismeretterjesztő filmet önerőből készítettem megrendelés nélkül. Támogatóim nem voltak. Szándékosan nem is kerestem. Valójában mindenki gyanakodva fogadott, ami már önmagában is érdekes.
Pontosan azt állt szándékomban feltárni, ami elől sokan elzárkóznak és meg sem akarják hallgatni az eltérő véleményeket.

A film készítésének vége felé kértem fel egy gyerekkori barátomat, Gőbl Gábort produceri munkák elvégzésére, mert az évekig tartó munkálatok során elfogytak a forrásaim. Barátom látva a temérdek munkát, önzetlenül és mindenféle segítség és befolyás nélkül sietett segítségemre!

Nincs politikai iránya a filmnek és távol állt tőlem minden ilyen irányú megnyilvánulás. 2007-ben kezdtem forgatni a filmet egy véletlen találkozásnak köszönhetően Árva Vince Atyával. Olyan meghökkentő dolgokat mondott, amelyek mellett nem tudtam szó nélkül elmenni. Eldöntöttem, hogy felgöngyölítem az elém kínálkozó információkat és összedolgozom egy egységes filmbe. Ez így is történt.
Megkerestem a Pálos Rendet és megszólítottam néhány szerzetest, többek között a tartományfőnök urat, akik szívesen álltak kamera elé. Nem írtunk alá semmilyen jogi nyilatkozatot sem velük sem más megszólalóval. 

Beszélgetéseink, egyeztetéseink során azonban kijelentettem, hogy a hozzájárulásuk nélkül nem fogom megjelenttetni.-------- A szavak embere vagyok és nem hiszek az aláírt papírmasékban, ezért ez is így történt .

A dramaturgiailag összeállt filmet, elsőként a velem mindvégig együttműködő tartományfőnök úr számára vetítettem le 2010 novemberében. 

Az első személyes pozitív véleményformálást követően meghívtak egy kibővített körű beszélgetésre, amiről jegyzőkönyv készült. Ekkor felkértek, hogy a filmet ebben a formában ne publikáljam, mert a tájékozatlan és akár tájékozott nézők, hívők nem fognak különbséget tenni az általuk támogatott és az általuk elvetett információk között, ugyanis olyan érzelmi töltést és tartalmi egységet fogalmaz meg a film, amely nemhogy nem tesz különbséget a hivatalos és rendhagyó elméletek között, hanem egymást erősítve fogalmazza meg azt, ami - szerintem - összetartozott.

Az elkészített 20 perces rajzfilm, amely I. Remete Szent Pál életéről készült, elnyerte tetszésüket.

Az eset hatására meghirdetett filmbemutatót, amely az Uránia moziban lett volna 2010 december 13-án - nevezetes nap a Rend életében – lemondtuk, míg a tudtunkon kívül a tartomány főnökség a film levetítését  egy az Uránia Filmszínház igazgatójához küldött jogi nyilatkozatban a harmadik fél felé „megtiltotta” …

A DVD film gyártását leállítottuk, törekedve a kezdetben még nem áthidalhatatlannak tűnő helyzetre.

A továbbiakban a Renddel folyamatos egyeztetések következményeként 2 hónap alatt létrehoztam a rendkívül sok leforgatott anyagomnak köszönhetően két új filmet, amelyet azonban csak csonkafilmeknek tudok hívni. 

Rendkívül nehéz volt kétfelé vágni a kronológiai egységet. Úgynevezett alkotói válságba kerültem. Megtettem mindent, amit kérhettek tőlem. Végül a létrejött egyik filmet, amelyben a Rend által hirdetett történetek kaptak helyet, a 2011. január végi vetítést követően elfogadta a tartományfőnökség. 

Ezt követően kiadott egy megjelenést elősegítő jognyilatkozatot, amelyben azonban szerepelt egy a kiadót korlátozó passzus, amely szerint a az általuk kereskedelmi forgalomba megjelentetni engedélyezett műsoros DVD film, nyilvános vetítéséhez, - mozi, televíziós, közönségtalálkozós vetítések – NEM JÁRUL HOZZÁ A REND…)

Ezt követően sok választásunk nem maradt. A tartományfőnökség beleterelt egy olyan helyzetbe, amelyben a továbbiakban nem állt módunkban figyelembe venni a TARTOMÁNY FŐNÖKSÉG szempontjait, és arról döntöttünk, hogy a „rendhagyó elméleteket ----------” összefoglaló másik filmünk Pálosok – az ősi magyar rend címmel forgalomba hozzuk. Értelemszerűen ebben a filmben már nem szerepelnek megszólalóként a mai tartományfőnökség tagjai, hiszen kétfelé vágatták velem.

Mindegyik ismeretterjesztő film 1786-ig tárgyalja a történeteket.

A két csonkafilmnek ( hivatalos – rendhagyó )  egyszerre kellett volna megjelenni 2011 áprilisban, de a személyesen kiadott, ámde írásban már korlátozó hozzá járulásuk  hatására a „hivatalos” film gyártását ismét leállítottuk, immár másodszor a fent említett ok miatt.

Összegezve tehát készült egy Egységes film amit kétfelé bontottam így keletkezett 2 csonkafilm, amelyből megjelent a 2. rész. Az első rész továbbra is "dobozban" készen várja jobb sorsát.  

További tárgyalásokra lenne szükség a felek között, de a történtek hatására nem hiszem, hogy ez bekövetkezhet.
 
Mindenek ellenére bízom benne, hogy az eredetileg készült filmet is egyszer nyilvánosan bemutathatom.

Végül fontos megjegyeznem, hogy független alkotóként gondolkodok és pont azért tartom objektívnek az eredeti filmet, mert nem tesz különbséget "kétséget" a feltárt és a még feltáratlan néha fiktívnek ható - de csak mert még tudományosan feltáratlan - információk között. Minden elém tárt információt oknyomoztam és pontosan ábrázoltam. Ami nem volt ábrázolható, azt legtöbbször kihagytam. Véleményt a film során nem formáltam és én nem cenzúráztam.

Erősen remélem hogy egyszer összekovácsolódik az ami valamikor összetartozott…

"A magyar történelemnek ilyen rejtelmes, érdekes helyzetai motívumai nincsenek feldolgozva, ami a magyar gyerekek, a magyar nép számára micsoda, szellemi erőt jelentene." Árva Vince atya
Zsámbék, 2011 november 28.
Császár Tamás
filmrendező

11.163 - Csukor Árpád: 2011. év ötödik adventi estéje. Budapest, 2011. november 30.

From: Csukor Árpád
Date: 2011. november 30.
Subject: 2011. év ötödik adventi estéje.
To: Kutasi József Antal


Új Advent, - új várakozás!

2011. év ötödik adventi estéje.

 

G. P. Palestrina: Alma Redemptoris Mater  

http://www.youtube.com/watch?v=uWq-SdmNMmA&feature=related

Áldunk, Megváltónknak Anyja,

nyílt kapuja fönn a magas égnek,

és tengercsillag!

Nyújts oltalmat nékünk,

szánd meg jóra vágyó népedet!

Hisz Te lettél Anyja csodálatos módon

szent és áldott Teremtődnek:

szűz azelőtt, szűz utána is,

Gábor angyal köszöntött,

néked ávét mondván.

Szánj meg, kérünk, minden bűnöst!

 

A Írás szava:

„Isten elküldte Gábor angyalt,

Galilea Názáret nevű városába
egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak,

Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták.

Az angyal belépett hozzá és megszólította:

Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr!

Áldottabb vagy minden asszonynál.” (Luk 1, 26 - 28)

 

Szüless meg bennünk, tisztaság,

szüless meg bennünk, béke,

s tedd kezedet a vad világ

lázas ütőerére.

 

Szüless meg bennünk szeretet

te legszebb lelki virtus,

teremts bennünk új életet,

szüless meg bennünk, Krisztus!”

(Bódás János: Advent – részl.)

 

Advent napjaiban a legfontosabb tettünk,

hogy adjunk választ, jóságos Istenünk szerető hívására.

Ezt bizonyítandó, tenni kellene valami nagyon szépet.

Olyasmit, - amit egyedül csak neki teszünk.

Nem a családunknak, nem a barátainknak, s nem a nyilvánosságnak.

Egyedül csak neki.

Bátorság kell hozzá!

Való igaz, - ez kockázatos is!

Megszólítani pl. azt az embert,

aki talán már évek óta a haragosom volt.

Mit fog felelni? Vagy felelni sem fog?

Hinni kellene abban,

hogy a szeretet több mint akár a kicsúfolás veszedelme.

 

Advent ne múljon el, anélkül, hogy ne tegyünk

„valami szépet, - Istenért,”

mint azt Boldog Teréz anya mondta.

A próféta szavával:

a görbék egyenessé legyenek, s a göröngyösök, sima úttá.

Lehordani az önzés és hiúság hegyeit, f

eltölteni a szeretethiány szakadékait.

Szépet tenni Istenért,

hogy hozzánk jöhessen, - s szépet tegyen:

nyújtson kegyelmet, üdvöt, szép karácsonyt.

Mára pedig, - szép estét…

Kívánom, szeretettel:

 

Árpád

2011. november 28., hétfő

11.162 - KUTASI JÓZSEF ANTAL oldal látogatói, az utolsó 5 napban! Facebook nélkül!

11.162 - KUTASI JÓZSEF ANTAL oldal látogatói, az utolsó 5 napban! Facebook nélkül!

IDE KATTINTANI!         OLDAL                  LÁTOGATÓK






/
Kutasi József Antal

309




 
/2011/05/9568-enigma-tv-ertekes-es-hasznos.html
Kutasi József Antal: 9.569 - Enigma TV Értékes és ...

66




/2011/11/11097-lidl-elleni-fellepes.html
Kutasi József Antal: 11.097 - A LIDL elleni fellépés...

36




/2011/11/10970-orbant-elkalapalta-az-apja-2010.html
Kutasi József Antal: 10.970 - Orbánt elkalapálta az ...

20




/2011/11/11138-miert-van-lidl-blokad-alatt.html
Kutasi József Antal: 11.138 - Miért van a Lidl bloká...

19




/2010/01/4240-dobogoko-pilis-hotel-volt-bm-udulo.html
Kutasi József Antal: 4.240 - Dobogókő Pilis Hotel (v...

18




/2010/06/5856-orban-viktor-es-csaladja-az.html
Kutasi József Antal: 5.856 - Orbán Viktor és család...

16




/2011/11/11013-moricz-janos-kulturalis-egyesulet.html
Kutasi József Antal: 11.013 - MÓRICZ JÁNOS KULTURÁL...

15




/2011/11/11140-szots-bela-teremto-isten-aldasa.html
Kutasi József Antal: 11.140 - Szőts Béla: A Teremtő...

15




/2011/03/8736-magyarorszag-11-szazalek-folott.html
Kutasi József Antal: 8.736 - Magyarország 11 százal...

15




/2010/12/7714-elek-attila-fuggetlen-szabad.html
Kutasi József Antal: 7.714 - Elek Attila: Független S...

14




/2010/12/7386-fodor-maria-ujra-eljott-hozzank.html
Kutasi József: 7.386 - Fodor Mária Újra eljött hoz...

14




/2010/01/4388-szantai-lajos-nepdalaink.html
Kutasi József Antal: 4.388 - SZÁNTAI LAJOS Népdalai...

14




/2011/03/9049-2011-majus-14-en-1900-tol.html
Kutasi József: 9.049 - 2011. május 14-én 19:00-tól ...

14




/2011/08/10290-regi-magyar-filmek.html
Kutasi József Antal: 10.290 - Régi magyar filmek

13




/2010/10/6703-kozben-nem-tortenik-igazabol-mas.html
Kutasi József Antal: 6.703 - "Közben nem történik i...

12




/2010/12/7483-kegyelemben-teljes-aldott-szent.html
Kutasi József: 7.483 - Kegyelemben teljes, áldott Sze...

12




/2010/03/5149-jobboldali-zsido-tamadasok-jobbik.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 5.149 - Jobbolda...

12




/2011/11/11136-csukor-arpad-advent-elso.html
Kutasi József Antal: 11.136 - Csukor Árpád: Advent e...

12




/2011/10/10850-magyar-nemzeti-bank-valodi.html
Kutasi József Antal: 10.850 - A MAGYAR NEMZETI BANK va...

11




/2011/11/11104-ismerjuk-e-magyar-tortenelmet.html
Kutasi József Antal: 11.104 - Ismerjük-e a magyar tö...

11




/2011/06/9868-duna-tv-okovacs-szilveszter-levele.html
Kutasi József Antal: 9.868 - Duna TV Ókovács Szilve...

11




/2011/10/10675-posta-imre-szarvasi-eloadasa.html
Kutasi József Antal: 10.675 - Posta Imre Szarvasi elő...

11




/2009/06/2810-magyar-koztarsasag.html
Kutasi József Antal: 2.810 - Magyar Köztársaság Kü...

10




/2011/10/10716-evente-4-milliard-forinttal.html
Kutasi József Antal: 10.716 - Évente 4 milliárd fori...

10




/2011/10/10713-az-orszaggyules-hajnalban-es.html
Kutasi József Antal: 10.713 - Az Országgyűlés hajna...

9




/2011/11/11066-adventi-vasar-erden.html
Kutasi József Antal: 11.066 - Adventi vásár Érden

9




/2010/10/6722-ballan-maria-fogadd-oszinte.html
Kutasi József Antal: 6.722 - Ballán Mária: Fogadd ő...

9




/2011/11/11109-magyar-nemzeti-banknak-semmi-koze.html
Kutasi József Antal: 11.109 - A Magyar Nemzeti Banknak...

9




/2011/11/10970-sos-bank-atveresnek-vege.html
Kutasi József Antal: 10.970 - SOS... Bank Átverésnek...

9




/2010/03/4957-emlekezzunk-1848-marcius-15-2010.html
Kutasi József: 4.957 - Emlékezzünk!! 1848. március ...

8




/2010/12/7295-sasfa-decemberi-vendege-kocsis.html
Kutasi József Antal: 7.295 - A SASFA decemberi vendég...

8




/2011/11/11103-szantai-lajos-egy-rejtezo-kiralyi.html
Kutasi József Antal: 11.103 - Szántai Lajos: Egy rejt...

7




/2011/02/8431-lassuk-csak-kicsoda-ez-borocz.html
Kutasi József Antal: 8.431 - Lássuk csak, kicsoda ez ...

7




/2011/09/10558-meghivo-somlosi-lajos.html
Kutasi József Antal: 10.558 - Meghívó Somlósi Lajos...

7




/2011/04/9260-dr-eva-maria-barki-magyarorszag.html
Kutasi József Antal: 9.260 - Dr. Eva Maria Barki A Ma...

7




/2011/02/8713-eon-sokan-nem-gondolnak-arra-hogy.html
Kutasi József Antal: 8.713 - E.ON Sokan nem gondolnak...

7




/2011/11/11092-bogar-laszlo-az-uj-imf.html
Kutasi József Antal: 11.092 - Bogár László az új I...

7




/2011/11/10912-gyurcsany-ferenc-szamol-azzal.html
Kutasi József Antal: 10.912 - Gyurcsány Ferenc számo...

7




/2011/01/7850-kulakhelyzet-mikofalvan-1951.html
Kutasi József Antal: 7.850 - Kulákhelyzet Mikófalvá...

7




/2011/06/9769-vandor-bela-dr-113-regi-magyar.html
Kutasi József Antal: 9.769 - Vándor Béla dr. 113 r...

7




/2011/11/10999-patrubany-miklos-es-molnar-v.html
Kutasi József Antal: 10.999 - Patrubány Miklós és M...

7




/2011/02/8380-piffko-andras-gyaszjelentes.html
Kutasi József Antal: 8.380 - Piffkó András gyászjel...

7




/2010/12/7319-dr-kolozsy-sandorcdva-kellemes.html
Kutasi József: 7.319 - Dr. Kolozsy Sándor.C.D.V.A.: K...

7




/2010/01/4458-nemzeti-hirhalo-magyarok-piaca.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.458 - Nemzeti ...

7




/2010/12/7581-sepsi-zsigmond-buek.html
Kutasi József Antal: 7.581 - Sepsi Zsigmond BUÉK

7




/2010/05/5808-kutasi-jozsef-latogatok-hetfo-2010.html
Kutasi József Antal: 5.808 - Dúró Dóra, a Jobbik sz...

7




/2010/04/5450-isten-aldja-magyarorszagot.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 5.450 - Isten Á...

7




/2010/12/7501-dr-somogyfoki-gyorgy-budahazy.html
Kutasi József: 7.501 - Dr. Somogyfoki György: Budahá...

7




/2011/11/11137-nyugdijas-valaszol-orban-viktor.html
Kutasi József Antal: 11.137 - Nyugdíjas válaszol Orb...

7




/2011/11/11001-orban-ajanlata-magyarorszagnak.html
Kutasi József Antal: 11.001 - Orbán ajánlata Magyaro...

7




/2010/04/5450-isten-aldja-magyarorszagot.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 5.450 - Isten Á...

7




/2010/12/7581-sepsi-zsigmond-buek.html
Kutasi József Antal: 7.581 - Sepsi Zsigmond BUÉK

7




/2011/11/11092-bogar-laszlo-az-uj-imf.html
Kutasi József Antal: 11.092 - Bogár László az új I...

7




/2011/11/11107-makkos-albert-eloadas-miskolcon.html
Kutasi József Antal: 11.107 - Makkos Albert előadás ...

6




/2010/07/5955-kutasi-jozsef-budapest-luxus.html
Kutasi József: 5.955 - Kutasi József Budapest LUXUS...

6




/2011/02/8603-az-enok-kulcsair-egy-7-szinten.html
Kutasi József Antal: 8.603 - AZ ÉNOK KULCSAI(R) egy 7...

6




/2011/10/10713-forradalmi-atepites-kossuth-teren.html
Kutasi József Antal: 10.713 - Forradalmi átépítés ...

6




/2011/09/10616-magyarorszag-adossaga-vizualisan.html
Kutasi József Antal: 10.616 - Magyarország adóssága...

6




/2011/10/10795-felszamolo-maffianal-van-az.html
Kutasi József Antal: 10.795 - Felszámoló maffiánál...

6




/2011/06/9949-tutanhamon-kincsei.html
Kutasi József Antal: 9.949 - Tutanhamon kincsei

6




/2011/11/11038-oroshazi-ferenc-zaszlos-magyar.html
Kutasi József Antal: 11.038 - Orosházi Ferenc, a Zás...

6




/2011/11/11112-2011-evi-prima-primissima.html
Kutasi József Antal: 11.112 - A 2011. évi Prima Primi...

6




/2011/01/7783-httpwwwmagyarvagyokcomvideoklistak.html
Kutasi József Antal: 7.783 - http://www.magyarvagyok.c...

6




/2011/11/11123-heffner-atilla-iii-vilaghaboru.html
Kutasi József Antal: 11.123 - Heffner Atilla: III. Vil...

6




/2010/02/4771-prof-dr-bokor-imre-2010-aprilis-11.html
Kutasi József Antal: 4.771 - Prof. Dr. Bokor Imre: 201...

6




/2010/10/6728-juhasz-agnes-katalin-fogaz.html
Kutasi József Antal: 6.728 - Juhász Ágnes Katalin F...

6




/2011/01/8039-ungarns-ministerprasident-orban.html
Kutasi József: 8.039 - Ungarns Ministerpräsident Orba...

6




/2011/02/8385-dr-hargitay-kanada-karacsonyi.html
Kutasi József: 8.385 - Dr Hargitay Kanada Karácsony...

6




/2010/12/7380-orban-viktor-maganmeghallgatason.html
Kutasi József Antal: 7.380 - Orbán Viktor Magánmegha...

6




/2011/11/11127-hirek-szerint-fidesz.html
Kutasi József Antal: 11.127 - A hírek szerint a Fides...

6




/2011/01/8259-belugyminiszteriumi-kozlemeny.html
Kutasi József Antal: 8.259 - Belügyminisztériumi kö...

6




/2010/09/6465-kutasi-jozsef-nyilvanos-galeriaja.html
Kutasi József Antal: 6.465 - Kutasi József nyilvános...

6




/2011/11/11132-matolcsy-nemzeti-egyuttmukodes.html
Kutasi József Antal: 11.132 - Matolcsy a Nemzeti Együ...

6




/2011/11/10994-in-memoriam-pirigyi-bela-1956.html
Kutasi József Antal: 10.994 - In memoriam Pirigyi Bél...

6




/2010/01/4397-piliscsaba-nagykozseg.html
Kutasi József Antal: 4.397 - PILISCSABA NAGYKÖZSÉG ...

6




/2008/10/1209-lvay-atilla-oktber-23-2005-2006-s.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 1.209 - Lévay A...

6




/search
Kutasi József Antal

6




/2011/10/10902-orban-nem-lehet-egymillio.html
Kutasi József Antal: 10.902 - Orbán: Nem lehet egymil...

5




/2011/11/11135-magyar-online-ujsagok-budapest.html
Kutasi József Antal: 11.135 - Magyar online újságok!...

5




/2011/06/10000-ismetles-6789-kutasi-jeno-temetes.html
Kutasi József Antal: 10.000 - ISMÉTLÉS! 6.789 - Kut...

5




/2011/11/11111-orban-viktor-kijelentette-hogy.html
Kutasi József Antal: 11.111 - Orbán Viktor kijelentet...

5




/2011/08/10233-balogh-bela-hitek-es-tevhitek.html
Kutasi József Antal: 10.260 - Balogh Béla: Hitek és ...

5




/2011/06/9765-szent-ozseb-nyilt-level-obamanak.html
Kutasi József Antal: 9.765 - Szent Özséb! - Nyílt l...

5




/2010/11/7058-ii-rakoczi-ferenc-2011-marcius-27.html
Kutasi József Antal: 7.058 - II. Rákóczi Ferenc, 201...

5




/2011/11/11087-papa-felmenti-zsidokat-jezus.html
Kutasi József Antal: 11.087 - A pápa felmenti a zsid...

5




/2011/11/11093-gazdasagrol-valsagrol.html
Kutasi József Antal: 11.093 - Gazdaságról, válságr...

5




/2011/11/11154-betelt-pohar-angela-merkel-es.html
Kutasi József Antal: 11.154 - Betelt a pohár Angela M...

5




/2010/08/6054-peteri-attila-arpad-elhunyt.html
Kutasi József: 6.054 - Péteri Attila Árpád: Elhunyt...

5




/2011/09/10481-gyaszjelentes-dr-kepiro-sandor.html
Kutasi József Antal: 10.481 - GYÁSZJELENTÉS Dr. Ké...

5




/2010/12/7469-orban-ha-roma-gyerekek-potyognak.html
Kutasi József Antal: 7.469 - Orbán: "Ha roma gyerekek...

5




/2011/09/10508-vi-palos-napfordulo-unnep.html
Kutasi József Antal: 10.508 - VI. Pálos Napforduló ...

5




/2009/12/4113-mindenki-webaruhaza-egi-patrona.html
Kutasi József Antal: 4.113 - MINDENKI WEBÁRUHÁZA: É...

5




/2011/07/10169-mit-tett-rendszervaltas-20-ev.html
Kutasi József Antal: 10.169 - Mit tett a „RENDSZERV...

5




/2011/11/11115-aktualis-eurhuf-arfolyam-30718.html
Kutasi József Antal: 11.115 - Aktuális EUR/HUF árfol...

5




/2011/11/11105-az-eredeti-eves-terv-duplajan.html
Kutasi József Antal: 11.105 - Az eredeti éves terv du...

5




/2010/10/6853-das-politische-system-der-republik.html
Kutasi József Antal: 6.853 - Das politische System der...

5




/2011_03_01_archive.html
Kutasi József: 2011.03.01. - 2011.04.01.

5




/2011/09/10605-szekelyhon-hirlevel-erdely-2011.html
Kutasi József Antal: 10.605 - SZÉKELYHON HÍRLEVÉL !...

5




/2011/02/8607-magyar-konzervativ-alapitvany.html
Kutasi József Antal: 8.607 - Magyar Konzervatív Alap...

5




/2011/03/8903-magyar-filmek-ev-datum-nev.html
Kutasi József: 8.903 - Magyar filmek! Év, dátum, n...

5




/2011/03/8829-isaszegen-demonstraltak-nemzeti.html
Kutasi József: 8.829 - Isaszegen demonstráltak nemzet...

5




/2011/05/9362-hegedus-lorantne-itt-az-ido-hogy.html
Kutasi József Antal: 9.362 - Hegedűs Lórántné: Itt...

5




/2011/07/10183-orosz-mihaly-zoltan-erpatak.html
Kutasi József Antal: 10.183 - Orosz Mihály Zoltán É...

4




/2011/11/11117-horvath-ferenc-uj-fotokat-tettem.html
Kutasi József Antal: 11.117 - Horváth Ferenc: Új fot...

4




/2011/08/10272-megjelent-dobogoko-kiralyi.html
Kutasi József Antal: 10.272 - Megjelent a Dobogókő -...

4




/2011/11/11113-nationalistischer-kleinkrieg.html
Kutasi József Antal: 11.113 - Nationalistischer Kleink...

4




/2011/09/10487-zold-kapu-vendeglo-havi.html
Kutasi József Antal: 10.487 - Zöld Kapu Vendéglő: H...

4




/2011_11_01_archive.html
Kutasi József Antal: 2011.11.01. - 2011.12.01.

4




/2010/07/5982-kutasi-jozsef-nyilvanos-galeriaja.html
Kutasi József Antal: 5.982 - Kutasi József nyilvános...

4




/2011/11/11106-allami-tulajdonba-kerulnek-megyei.html
Kutasi József Antal: 11.106 - Állami tulajdonba kerü...

4




/2011/04/9231-duranda-szemet-patkanyok-levagott.html
Kutasi József Antal: 9.231 - Duránda: Szemét, patká...

4




/2010/07/5997-tornado-hirkuldo-ilyen.html
Kutasi József: 5.997 - Tornádó Hírküldő Ilyen ba...

4




/2011/09/10473-szeptember-10-en-10-oratol.html
Kutasi József Antal: 10.473 - Szeptember 10-én 10 ór...

4




/2011/11/11131-mtiportfoliohu-megvonta.html
Kutasi József Antal: 11.131 - MTI/Portfolio.hu: Megvon...

4




/2010/12/7214-mikulas-2010-csatolas-mikulaspps25.html
Kutasi József: 7.214 - Mikulás 2010 Csatolás: mikul...

4




/2011/02/8712-az-itt-mellekelt-esedekes-huf.html
Kutasi József Antal: 8.712 - Az itt mellékelt, esedé...

4




/2010/05/5802-magyar-katolikus-misszio-munchen.html
Kutasi József: 5.803 - Magyar Katolikus Misszió Münc...

4




/2011/11/11086-kutasi-jozsef-antal-oldal.html
Kutasi József Antal: 11.086 - KUTASI JÓZSEF ANTAL old...

4




/2011/11/11041-kutasi-jozsef-antal-oldal.html
Kutasi József Antal: 11.041 - KUTASI JÓZSEF ANTAL old...

4




/2011/09/10593-dr-gaudi-nagy-tamas-dr-morvai.html
Kutasi József Antal: 10.593 - Dr. Gaudi-Nagy Tamás, D...

4




/2011/02/8560-magyarorszag-miniszterelnokseg.html
Kutasi József Antal: 8.560 - Magyarország Minisztere...

4




/2011/11/11067-adventi-magyarok-vasara.html
Kutasi József Antal: 11.067 - Adventi Magyarok Vásár...

4




/2011/07/10182-dr-papp-lajos-szivsebesz.html
Kutasi József Antal: 10.182 - Dr. Papp Lajos, szivseb...

4




/2011/05/9742-vosz-kmrsz-tajekoztato-2011-evi.html
Kutasi József Antal: 9.742 - VOSZ KMRSZ Tájékoztat...

4




/2010/01/4305-gyorgy-horvath-laszlo-az-isten.html
Kutasi József: 4.305 - György Horváth László: Az I...

4




/2011/11/11155-facebook-orban-viktor-kadar.html
Kutasi József Antal: 11.155 - Facebook: Orbán Viktor ...

4




/2009/05/2503-20090521-1920-megalakult.html
Kutasi József: 2.503 - 2009.05.21 19:20 Megalakult Pil...

4




/2011/11/11143-gubicza-katalin-szeplotelen.html
Kutasi József Antal: 11.143 - Gubicza Katalin: Szeplő...

4




/2011/07/10195-vandor-bela-dr-isten-eltessen.html
Kutasi József Antal: 10.195 - Vándor Béla dr.: Isten...

4




/2010/08/6186-nagyon-szep-hetet-kivanok.html
Kutasi József: 6.186 - NAGYON SZÉP HETET KIVÁNOK!

4




/2011/11/11149-perge-otto-rabok-legyunk-vagy.html
Kutasi József Antal: 11.149 - Perge Ottó: Rabok legy...

4




/2008_12_01_archive.html
Kutasi József Antal: 2008.12.01. - 2009.01.01.

4




/2011/11/11148-az-orszag-egy-jelentos-resze.html
Kutasi József Antal: 11.148 - Az ország egy jelentős...

4




/2009/06/2735-osszefoglalo-2734-czapp-janos.html
Kutasi József Antal: 2.735 - Összefoglaló !2.734 - C...

3




/2011/11/11144-drhorkovics-kovats-janos.html
Kutasi József Antal: 11.144 - Dr.Horkovics-Kováts Já...

3




/2011/11/10023-euro-deviza-kozeparfolyama.html
Kutasi József Antal: 10.023 - Euro deviza középárfo...

3




/2011/11/11126-tulzott-es-indokolatlan-hataskort.html
Kutasi József Antal: 11.126 -Túlzott és indokolatlan...

3




/2009/09/3299-uj-videok-wwwerdely-szephu.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 3.299 - Új vide...

3




/2011/02/8683-prof-dr-bokor-imre-tessek.html
Kutasi József: 8.683 - Prof. Dr. Bokor Imre: TESSÉK T...

3




/2011/11/11134-valsagtanacskozas-orbannal.html
Kutasi József Antal: 11.134 - Válságtanácskozás Or...

3




/2011/11/11146-hatterhatalom-mukodese.html
Kutasi József Antal: 11.146 - A Háttérhatalom Műkö...

3




/2010/10/6814-mindszenty-feher-vertanu.html
Kutasi József: 6.814 - Mindszenty - A fehér vértanú...

3




/2011/11/10992-jelenczki-istvan-nepek-krisztusa.html
Kutasi József Antal: 10.992 - Jelenczki István NÉPE...

3




/2011/11/11145-duro-dora-jobbik-szovivoje.html
Kutasi József Antal: 11.145 - Dúró Dóra, a Jobbik s...

3




/2011/02/8665-ime-magyarorszag-kremje-mszp-szdsz.html
Kutasi József Antal: 8.665 - Íme, a Magyarország "kr...

3




/2011/11/11141-halas-szeretettel-kuldom-maria.html
Kutasi József Antal: 11.141 - Hálás szeretettel kül...

3




/2011/11/11045-sajnos-ugy-nez-ki-hogy-az-orban.html
Kutasi József Antal: 11.045 - Sajnos úgy néz ki, hog...

3




/2008/12/1357-srkzy-csaba-tanr-mag-magyar-alkotk.html
Kutasi József: 1.357 - Sárközy Csaba tanár, a MAG (...

3




/2010/01/fwd-fuggetlen-ujsagirok-szovetsege-2009.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.204 - Függetl...

3




/2010/12/7208-nevnapi-koszonto-van-itt-egy-kis.html
Kutasi József Antal: 7.208 - Névnapi köszöntő Van...

3




/2011/02/8636-jager-lajos-ez-egy-maganjellegu.html
Kutasi József: 8.636 - Jäger Lajos: Ez egy magánjell...

3




/2011/01/8149-mar-gyorott-is-onkentes.html
Kutasi József Antal: 8.149 - Már Győrött is önkén...

3




/2009/10/3686-dee-andras-halas-lennek-ha-tobbe.html
Kutasi József Antal: 3.686 - Deé András: Hálás len...

3




/2011/11/11121-kutasi-jeno-temetes-kedd-2010.html
Kutasi József Antal: 11.121 - Kutasi Jenő Temetés: ...

3




/2011/02/8658-fuggetlen-szabad-europa-nemzeti.html
Kutasi József: 8.658 - Független SZABAD EURÓPA | nem...

3




/2011/07/10128-hagytam-hogy-az-emberek.html
Kutasi József Antal: 10.128 - "Hagytam, hogy az embere...

3




/2011/10/10649-talan-levai-aniko-megerdemelne.html
Kutasi József Antal: 10.649 - Talán Lévai Anikó meg...

3




/2011/11/11110-kisgazda-polgari-egyesulet-2011.html
Kutasi József Antal: 11.110 - A KISGAZDA POLGÁRI EGYE...

3




/2011/02/8724-betiltott-konyvek-magyarorszagon.html
Kutasi József: 8.724 - BETILTOTT KÖNYVEK MAGYARORSZÁ...

3




/2010/02/4753-oberle-janos-mozgalom-igy-is.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.753 - Oberle J...

3




/2011/03/8765-bakos-ferenc-mateszalkai.html
Kutasi József Antal: 8.765 - Bakos Ferenc mátészalka...

3




/2010/12/7449-lengyel-karoly-karacsonyi-adventi.html
Kutasi József: 7.449 - Lengyel Károly Karácsonyi, A...

3




/2011/11/11125-elszamoltatas-es-rendszervaltas.html
Kutasi József Antal: 11.125 - Elszámoltatás és rend...

3




/2011/11/10936-elhunyt-lipcsey-ildiko.html
Kutasi József Antal: 10.936 - Elhunyt Lipcsey Ildikó ...

3




/2009/10/3693-magyarorszag-fuggetlen-ujsagirok.html
Kutasi József Antal: 3.693 - Magyarország :: Függetl...

3




/2011/03/8953-szlovakia-uralkodoi.html
Kutasi József Antal: 8.953 - Szlovákia uralkodói !!!

3




/2011/02/8711-raszorulotol-segitsegnyujtast.html
Kutasi József Antal: 8.711 - A rászorulótól a segí...

3




/2008/12/1429-mnchen-2008-december-24-kirche.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 1.429 - MÜNCHEN...

3




/2011/06/9834-korosi-csoma-sandor-magyar-egyetem.html
Kutasi József Antal: 9.834 - Kőrösi Csoma Sándor Ma...

3




/2011/11/11124-napokon-belul-torlesztunk-az.html
Kutasi József Antal: 11.124 - Napokon belül törleszt...

3




/2010/12/7199-szeretettel-varunk-benneteket.html
Kutasi József: 7.199 - Szeretettel várunk benneteket ...

3




/2011/06/10032-eljon-egy-pillanat-az-eletedben.html
Kutasi József Antal: 10.032 - Eljön egy pillanat az ...

3




/2011/10/10874-bayer-zsolt-tisztanlatasunkat.html
Kutasi József Antal: 10.874 - Bayer Zsolt: Tisztánlá...

3




/2011/06/9794-maria-radio-elo-kozvetites.html
Kutasi József Antal: 9.794 - MÁRIA RÁDIÓ Élő kö...

3




/2011/07/10130-pilisszanto-magyar-nemzeti.html
Kutasi József Antal: 10.130 - Pilisszántó Magyar Ne...

3




/2011/11/10969-orban-viktor-napokban-die-weltnek.html
Kutasi József Antal: 10.969 - Orbán Viktor a napokban...

3




/2011/11/11091-reggelre-ugyis-megdoglotok.html
Kutasi József Antal: 11.091 - "Reggelre úgyis megdög...

3




/2011/11/11090-rasszista-anyuka-es-az-elnyomott.html
Kutasi József Antal: 11.090 - A rasszista anyuka és a...

3




/2009/12/4117-pettko-andras-karacsonyi-koszonto.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.117 - Pettkó ...

3




/2010/03/5154-kirandulas-kenderesre.html
Kutasi József Antal: 5.154 - Kirándulás Kenderesre

3




/2011/11/10922-online-hirszolgalat.html
Kutasi József Antal: 10.922 - ONLINE HÍRSZOLGÁLAT ww...

3




/2011/10/10676-istvan-kiraly-elott-nem-volt.html
Kutasi József Antal: 10.676 - István király előtt n...

3




/2011/09/10436-amerikai-nepszava-gyilkolasra.html
Kutasi József Antal: 10.436 - Amerikai Népszava: Gyil...

3




/2011/10/10874-acs-sandorne-ertsey-attila.html
Kutasi József Antal: 10.874 - Ács Sándorné, Ertsey ...

3




/2010/12/7282-palos-dvd-anyagok-nezokepei.html
Kutasi József: 7.282 - Pálos DVD anyagok nézőképei

3




/2011/11/11159-gyurcsany-ferenc-levele-orban.html
Kutasi József Antal: 11.159 - Gyurcsány Ferenc levele...

3




/2009/07/2901-megjelent-szent-kereszt-okumenikus.html
Kutasi József Antal: 2.901 - Megjelent a Szent Kereszt...

3




/2011_08_01_archive.html
Kutasi József Antal: 2011.08.01. - 2011.09.01.

3




/2010/11/7038-luca-napi-vasar-nagydorogi.html
Kutasi József: 7.038 - Luca-napi vásár Nagydorogi S...

3




/2011/11/11102-vallalkozok-es-munkaltatok.html
Kutasi József Antal: 11.102 - Vállalkozók és Munká...

3




/2011/06/9971-ujonnan-valasztott-magyarok.html
Kutasi József Antal: 9.971 - Újonnan választott Magy...

3




/2011/07/10178-dr-lehmann-gyorgy-kulfoldon-elo.html
Kutasi József Antal: 10.178 - Dr. Léhmann György: K...

3




/2011/10/10726-belugyminiszteriumi-kozlemeny.html
Kutasi József Antal: 10.726 - Belügyminisztériumi k...

3




/2011/03/9038-kutasi-jozsef-picasa-web-albums.html
Kutasi József Antal: 9.038 - Kutasi József - Picasa W...

2




/2011/11/11119-kormanyzati-portal-magyarorszaghu.html
Kutasi József Antal: 11.119 - Kormányzati Portál Ma...

2




/2011/11/11077-kutasi-jozsef-antal-oldal.html
Kutasi József Antal: 11.077 - KUTASI JÓZSEF ANTAL old...

2




/2011/02/8596-foldanya-alapitvany-az-ultess-fat.html
Kutasi József: 8.596 - FÖLDANYA ALAPÍTVÁNY Az Ült...

2




/2008/12/1435-dr-bene-gbor-s-ldott-vrakozst-s.html
Kutasi József Antal: 1.435 - Dr Bene Gábor S.: Áldot...

2




/2011/03/9023-japan-fukushima-foldrenges-1-2.html
Kutasi József: 9.023 - Japán FUKUSHIMA Földrengés...

2




/2011/02/8615-dr-toth-zoltan-jozsef-elet-szent.html
Kutasi József Antal: 8.615 - Dr. Tóth Zoltán József...

2




/2011/10/10868-makovecz-imre-tervezett-epuletek.html
Kutasi József Antal: 10.868 - Makovecz-Imre-tervezett-...

2




/2008/07/1026-wwwutolagcom-mr-nem-merek-felmenni.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 1.026 - www.utol...

2




/2011/02/8562-magyarorszag-udvozoljuk.html
Kutasi József: 8.562 - Magyarország Üdvözöljük a...

2




/2011/11/11046-magyarorszag-valodi-urai.html
Kutasi József Antal: 11.046 - Magyarország valódi ur...

2




/2011/10/10872-hiteltarsulashu-hiteles-nap.html
Kutasi József Antal: 10.872 - Hiteltársulás.hu - Hit...

2




/2011/11/11116-hunnia-barati-kor-nemetorszag-egy.html
Kutasi József Antal: 11.116 - Hunnia Baráti Kör, Né...

2




/2009/08/3203-httpwwwfalurahuvideomagtarhu.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 3.203 - http://w...

2




/2010/03/4928-roczey-j-janos-tamogassuk_12.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.928 - Rőczey ...

2




/2011/03/8950-drolveczky-istvan-ugyved-nagyon.html
Kutasi József Antal: 8.950 - Dr.Ölveczky István ügy...

2




/2010/12/7606-magyar-katolikus-misszio-munchen.html
Kutasi József: 7.606 - Magyar Katolikus Misszió Münc...

2




/2011/03/8851-fuggetlen-magyar-ujsagirok-vilag.html
Kutasi József: 8.851 - Független magyar újságírók...

2




/2011/09/10554-hazankat-hatterhatalom.html
Kutasi József Antal: 10.554 - "Hazánkat a háttérhat...

2




/2011/09/10575-szekelyhon-hirlevel.html
Kutasi József Antal: 10.575 - SZÉKELYHON HÍRLEVÉL !...

2




/2011/03/8929-inancsi-jozsef-mng-orszagos-vezeto.html
Kutasi József: 8.929 - Ináncsi József MNG országos ...

2




/2011/05/9556-ivanyi-sandor-debrecen-ettol-fogva.html
Kutasi József Antal: 9.556 - Iványi Sándor, Debrecen...

2




/2011/11/10940-magyar-kisebbsegi-onkormanyzatok.html
Kutasi József Antal: 10.940 - Magyar kisebbségi önko...

2




/2009/12/4170-fuggetlen-ujsagirok-szovetsegenek.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.170 - A Függe...

2




/2011/11/11114-halmy-gyorgy-schmidt-eva.html
Kutasi József Antal: 11.114 - Halmy György - Schmidt ...

2




/2011/01/8076-bedo-zoltan-ujevi-kivansagok.html
Kutasi József: 8.076 - Bedő Zoltán: Újévi kíváns...

2




/2010/11/7122-lengyel-karoly-advent-elso.html
Kutasi József: 7.122 - Lengyel Károly: Advent első v...

2




/2011/11/11000-vatikan-is-vilagkormanyt-es.html
Kutasi József Antal: 11.000 - A Vatikán is Világkorm...

2




/2011/11/11152-dr-harkovics-kovacs-janos-foorvos.html
Kutasi József Antal: 11.152 - Dr. Harkovics-Kovács J...

2




/2011/01/7788-kovacs-endre-boldog-uj-evet.html
Kutasi József: 7.788 - Kovács Endre. BOLDOG ÚJ ÉVET...

2




/2011/01/8179-vezer-tv-heti-musora-2011-januar.html
Kutasi József Antal: 8.179 - VEZÉR TV HETI MŰSORA 2...

2




/2011/01/7924-mvsz-bizottsag-petofi-sandor-foldi.html
Kutasi József: 7.924 - MVSZ-bizottság Petőfi Sándor...

2




/2011/01/7988-dr-mikloshazy-attila-sj-puspok.html
Kutasi József Antal: 7.988 - Dr. Miklósházy Attila S...

2




/2011/07/10191-magyar-online-ujsagok-csutortok.html
Kutasi József Antal: 10.191 - Magyar online újságok!...

2




/2011/02/8630-dr-csath-magdolna-felemelkedes.html
Kutasi József: 8.630 - Dr. Csath Magdolna "A felemelk...

2




/2011/11/11133-vattay-szabolcs-isten-ovja.html
Kutasi József Antal: 11.133 - Vattay Szabolcs: ISTEN ...

2




/2008/10/1144-ungarn-droht-pleite-finanzkrise.html
Kutasi József Antal: 1.144 - Ungarn droht Pleite! Fina...

2




/2010/08/6055-piliscsaba-europa-udvar-2010.html
Kutasi József: 6.055 - Piliscsaba: Európa Udvar 2010...

2




/2009/09/3405-magyar-adorjan-mszermihalyfalva.html
Kutasi József: 3.406 - Magyar Adorján MSZ.ERMIHALYFA...

2




/2011/05/9353-gyogyito-pont-szent-laszlo.html
Kutasi József Antal: 9.353 - Gyógyító pont | Szent ...

2




/2011/06/10040-slager-fesztival-magyar-rozsaval.html
Kutasi József Antal: 10.040 - Sláger Fesztivál Magya...

2




/2010/08/6172-erdi-magyarok-vasara-2010.html
Kutasi József: 6.172 - Érdi Magyarok Vására 2010. ...

2




/2008/02/210-rczey-j-jnos-rsa-mi-trtnt-1956-ban.html
Kutasi József: 211 - Rőczey J. János írása: Mi tö...

2




/2009/01/1692-trgy-belovai-istvn-alezredes.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 1.692 - TÁRGY: ...

2




/2011/01/8207-ady-kis-karacsonyi-enek-sziki.html
Kutasi József Antal: 8.207 - Ady Kis karácsonyi ének...

2




/2011/10/10888-torma-zsofia-sumer-nyomok.html
Kutasi József Antal: 10.888 - Torma Zsófia: Sumér ny...

2




/2010/04/5543-nemeth-laszlo-minoseg-forradalma.html
Kutasi József: 5.543 - Németh László A MINŐSÉG FO...

2




/2009/10/3716-jobbagy-eva-szivbol-gartulalok.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 3.716 - JOBBÁGY...

2




/2011/02/8462-az-elhallgatott-es-tiltott-konyvek.html
Kutasi József: 8.462 - AZ ELHALLGATOTT ÉS TILTOTT KÖ...

2




/2011/11/11160-titkolt-tortenelmunk-szuper.html
Kutasi József Antal: 11.160 - Titkolt történelmünk ...

2




/2011/05/9751-nebancsvirag-egyesulet.html
Kutasi József Antal: 9.751 - Nebáncsvirág Egyesület...

2




/2011/01/8304-acs-jozsefne-koszonom-tanulsagos.html
Kutasi József: 8.304 - Ács Józsefné: Köszönöm a ...

2




/2011/08/10359-szent-korona-jegyeben-szlovak.html
Kutasi József Antal: 10.359 - A Szent Korona jegyében...

2




/2010/12/7176-keri-edit-56-os-elitelt-polt.html
Kutasi József: 7.176 - Kéri Edit 56-os elítélt: Pol...

2




/2011/11/11139-lengyel-karoly-allami-tolvajlas.html
Kutasi József Antal: 11.139 - Lengyel Károly: ÁLLAMI...

2




/2011/10/10813-roczey-j-janos-84-resztvevo.html
Kutasi József Antal: 10.813 - Rőczey J. János (84), ...

2




/2010/10/6766-kardos-gabor-veszhelyzeti-magyar.html
Kutasi József: 6.766 - Kardos Gábor vészhelyzeti mag...

2




/2011/11/11096-magyar-online-ujsagok-kedd-2011.html
Kutasi József Antal: 11.096 - Magyar online újságok!...

2




/2007/10/kzlemny-nemzeti-koordincis-testlet-nkt_30.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 19 - Közlemény...

2




/2010/04/5626-torma-zsuzsanna-foldanya-elo.html
Kutasi József: 5.626 - Torma Zsuzsanna FöldAnya él...

2




/2010/08/6165-hetvegi-magyar-iskola-munchen.html
Kutasi József Antal: 6.165 - Hétvégi Magyar Iskola M...

2




/2011/05/9623-jager-lajos-levele-dr-orban-viktor_19.htm...
Kutasi József Antal: 9.623 - Jäger Lajos levele Dr. ...

2




/2011/05/9738-nemzeti-hirhalo-nem-mi-vettuk-fel.html
Kutasi József Antal: 9.738 - Nemzeti Hírháló Nem m...

2




/2011/11/11060-magyarok-vilagszovetsege-dr-b.html
Kutasi József Antal: 11.060 - Magyarok Világszövets...

2




/2011/06/9966-mindszenty-jozsef-biboros-boldog.html
Kutasi József Antal: 9.966 - Mindszenty József bíbor...

2




/2011/05/3671-tauzin-krisztina-harcostarsunk.html
Kutasi József Antal: 3.671 - Tauzin Krisztina: Harcost...

2




/2009/01/1569-kecskemti-magyarok-hza-hrlevele.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 1.569 - : Kecske...

2




/2011/11/11101-ungarn-druck-auf-forint-wird.html
Kutasi József Antal: 11.101 - Ungarn Druck auf Forint ...

2




/2011/07/10103-kincsesne-salca-maria-nyilt.html
Kutasi József Antal: 10.103 - Kincsesné Salca Mária ...

2




/2009/12/4035-baranyai-zsuzsanna-andok-kecsua.html
Kutasi József: 4.035 - Baranyai Zsuzsanna: Andok- Kecs...

2




/2011/04/9313-vattay-szabolcs-igen-magyarok.html
Kutasi József Antal: 9.313 - Vattay Szabolcs Igen, a ...

2




/2011/09/10508-farkasreti-estek-sorozat.html
Kutasi József Antal: 10.508 - A "Farkasréti Esték" s...

2




/2008/04/666-komromi-marianum-magyar-tannyelv.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 666 - A komárom...

2




/2010/01/4233-vukics-ferenc-eloadasa-pecsett.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.233 - Vukics F...

2




/2011/06/9998-magyar-termekek.html
Kutasi József Antal: 9.998 - MAGYAR TERMÉKEK!

2




/2009/11/3858-bolyafeszek-1067-budapest-csengery.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 3.858 - BOLYAFÉ...

2




/2009/10/3705-nemzeti-ujsagirasert-kituntetes.html
Kutasi József Antal: 3.705 - "Nemzeti Újságírásér...

2




/2010/10/6743-ingatlanertekesites-mal-zrt.html
Kutasi József: 6.743 - Ingatlanértékesítés A MAL Z...

2




/2010/10/6897-kutasi-jozsef-nyilvanos-galeriaja.html
Kutasi József Antal: 6.897 - Kutasi József nyilvános...

2




/2011/06/9831-szkita-hun-magyar-hagyomanyorzo.html
Kutasi József Antal: 9.831 - Szkíta, Hun, Magyar, hag...

2




/2011/09/10526-soponyai-nagylang-fejer-es-garda.html
Kutasi József Antal: 10.526 - Soponyai Nagyláng: a Fe...

2




/2011/06/10034-meghivo-vosz-kmrsz-hirlevel.html
Kutasi József Antal: 10.034 - Meghívó a VOSZ KMRSZ h...

2




/2011/10/10736-dabasi-tamas-elnok-dr-krajniker.html
Kutasi József Antal: 10.736 - Dabasi Tamás elnök Dr...

2




/2011/09/10580-dr-lehmann-gyorgy-feljelentesem.html
Kutasi József Antal: 10.580 - Dr. Léhmann György: Fe...

2




/2011/09/10527-szaniszlo-ferenc-echo-tv.html
Kutasi József Antal: 10.527 - Szaniszló Ferenc, Echo ...

2




/2011/10/10841-gabay-balazs-isten-keze-huzta-ki.html
Kutasi József Antal: 10.841 - Gabay Balázs: Isten kez...

2




/2011/08/10215-miert-ferde-kereszt-szent-koronan.html
Kutasi József Antal: 10.215 - Miért ferde a kereszt a...

2




/2011/10/10887-farkas-l-rozalia-tamogatas-keres.html
Kutasi József Antal: 10.887 - Farkas L Rozália: Támo...

2




/2011/08/10351-megkezdodott-patrubany-miklos.html
Kutasi József Antal: 10.351 - Megkezdődött Patrubany...

2




/2011/08/10393-american-hungarian-federation.html
Kutasi József Antal: 10.393 - American Hungarian Feder...

2




/2011/09/10595-keri-edit-konyve-magyarok.html
Kutasi József Antal: 10.595 - Kéri Edit könyve a Mag...

2




/2011/05/9552-elnapoltak-kepiro-sandor.html
Kutasi József Antal: 9.552 - Elnapolták Képíró Sá...

2




/2011/09/10463-perge-otto-gobbels-egykori.html
Kutasi József Antal: 10.463 - Perge Ottó: Göbbels eg...

2




/2011/11/10961-szasz-kati-vagyok-operett.html
Kutasi József Antal: 10.961 - Szász Kati vagyok, oper...

2




/2011/11/11075-legujabb-hazugsag-2011-november.html
Kutasi József Antal: 11.075 - A legújabb hazugság 20...

2




/2011/11/10980-meghivo-marton-nap-borgondpusztan.html
Kutasi József Antal: 10.980 - Meghívó - Márton nap ...

2




/2010/12/7650-rozsnyai-laszlo-unnepi-jokivansag.html
Kutasi József Antal: 7.651 - Rozsnyai László: ünnep...

2




/2011/05/9672-bogar-laszlo-az-egyetemi-tanar.html
Kutasi József Antal: 9.672 - Bogár László Az egyet...

2




/2011/06/9945-aldobolyi-e-judit-hogy-ebben-az.html
Kutasi József Antal: 9.945 - Aldobolyi E. Judit: /...h...

2




/2011/06/9927-ballan-maria-vilag-legjobb.html
Kutasi József Antal: 9.927 - Ballán Mária: A VILÁG ...

2




/2011/10/10721-panasz-bejelentes-tesco.html
Kutasi József Antal: 10.721 - PANASZ BEJELENTÉS A TES...

2




/2011/06/9879-nemetorszagi-magyar-portal.html
Kutasi József Antal: 9.879 - A németországi magyar p...

2




/2011/04/9265-magyarok-szovetsege-ima-az-uj.html
Kutasi József Antal: 9.265 - Magyarok Szövetsége Im...

2




/2011/01/8076-bedo-zoltan-ujevi-kivansagok.html
Kutasi József: 8.076 - Bedő Zoltán: Újévi kíváns...

2




/2011/04/9314-dr-bogar-laszlo-lenyugozo-rovid_287.html
Kutasi József Antal: 9.314 - Dr. Bogár László leny...

2




/2011/09/10575-szekelyhon-hirlevel.html
Kutasi József Antal: 10.575 - SZÉKELYHON HÍRLEVÉL !...

2




/2011/05/9368-szabadsag-2011-2012-csokken.html
Kutasi József Antal: 9.368 - Szabadság 2011-2012: cs...
/2011/01/8251-dr-somogyfoki-gyorgy.html
Kutasi József: 8.251 - Dr. Somogyfoki György: Mindny...

2




/2011/03/9038-kutasi-jozsef-picasa-web-albums.html
Kutasi József Antal: 9.038 - Kutasi József - Picasa W...

2




/2011/03/8950-drolveczky-istvan-ugyved-nagyon.html
Kutasi József Antal: 8.950 - Dr.Ölveczky István ügy...

2




/2011/03/8851-fuggetlen-magyar-ujsagirok-vilag.html
Kutasi József: 8.851 - Független magyar újságírók...

2




/2011/02/8670-puskas-ferenc-csiky-laszlo-szekely.html
Kutasi József: 8.670 - Puskás Ferenc Csíky László...

2




/2011/08/10363-kutasi-jozsef-antal-oldal.html
Kutasi József Antal: 10.363 - KUTASI JÓZSEF ANTAL old...

2




/2011/05/9555-nemeth-zsolt-az-allamtitkar-azt.html
Kutasi József Antal: 9.555 - Németh Zsolt: Az államt...

2




/2010/12/7340-dr-papp-lajos-bene-gabor-gonda.html
Kutasi József: 7.340 - Dr. Papp Lajos, Bene Gábor, Go...

2




/2010/11/6940-marton-napi-magyarok-vasara.html
Kutasi József: 6.940 - Márton-napi Magyarok Vására ...

2




/2011/06/9915-magyarok-genallomanya-es-az.html
Kutasi József Antal: 9.915 - A magyarok génállomány...

2




/2011/08/10305-magyar-koronazasi-ekszerek.html
Kutasi József Antal: 10.305 - Magyar Koronázási éks...

2




/2011/07/101180-az-uj-kozmunka-programban-4-oras.html
Kutasi József Antal: 10.180 - Az új közmunka program...

2




/2011/06/9762-latogatok-vilag-minden-reszerol.html
Kutasi József Antal: 9.762 - Látogatok a világ minde...

2




/2011/08/10270-jadranka-roganovic-kedves-magyar.html
Kutasi József Antal: 10.270 - Jadranka Roganovic: Kedv...

2




/2011/06/10039-lakatos-pal-bucsuja.html
Kutasi József Antal: 10.039 - Lakatos Pál búcsúja!

2




/2010/12/7606-magyar-katolikus-misszio-munchen.html
Kutasi József: 7.606 - Magyar Katolikus Misszió Münc...

2




/2011/09/10554-hazankat-hatterhatalom.html
Kutasi József Antal: 10.554 - "Hazánkat a háttérhat...

2




/2011/11/10947-orbanek-tenyleg-nem-latjak-hogy.html
Kutasi József Antal: 10.947 - Orbánék tényleg nem l...

2




/2011/11/10021-kutasi-jozsef-nyilvanos-galeriaja.html
Kutasi József Antal: 10.021 - Kutasi József nyilváno...

2




/2011/03/8929-inancsi-jozsef-mng-orszagos-vezeto.html
Kutasi József: 8.929 - Ináncsi József MNG országos ...

2




/2010/11/7095-frankfurter-allgemeine-zeitung.html
Kutasi József: 7.095 - Frankfurter Allgemeine Zeitung:...

2




/2010/10/6864-marevosz-uj-szamlaszama-vertes.html
Kutasi József: 6.864 - MAREVOSZ új számlaszáma: Vé...

2




/2011/11/10966-nyugdijak-megadoztatasarol-es-ket.html
Kutasi József Antal: 10.966 - A nyugdíjak megadóztat...

2




/2009/08/3203-httpwwwfalurahuvideomagtarhu.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 3.203 - http://w...

2




/2010/10/6748-jegybankelnok-fizeteset-az-elozo.html
Kutasi József: 6.748 - A jegybankelnök fizetését az...

2




/2011/08/10338-dr-bartal-sandor-vagyis-helyesen.html
Kutasi József Antal: 10.338 - Dr. Bartal Sándor: Vagy...

2




/2010/08/6146-az-igazsagos-ii-becsi-dontes.html
Kutasi József Antal: 6.146 - Az igazságos II. BÉCSI ...

2




/2010/11/7091-dr-kalasz-laszlo-az-orszagos.html
Kutasi József Antal: 7.091 - Dr. Kalász László: "Az...

2




/2010/08/6135-nemzeti-hirhalo-programajanlata.html
Kutasi József Antal: 6.135 - A Nemzeti Hírháló prog...

2




/2011/08/10280-bogad-antal-magyarorszag-2011-ben.html
Kutasi József Antal: 10.280 - Bogád Antal Magyarorsz...

2




/2011/04/9217-top-secret-szigoruan-bizalmas.html
Kutasi József Antal: 9.217 - TOP SECRET! SZIGORÚAN BI...

2




/2011/04/9219-aki-embernek-hitvany-az-magyarnak.html
Kutasi József Antal: 9.219 - Aki embernek hitvány, az...

1




/2011/11/10984-meghivo-magyarok-szovetsege.html
Kutasi József Antal: 10.984 - MEGHÍVÓ a Magyarok Sz...

1




/2009/01/1743-szabad-magyarorszagert-mozgalom.html
Kutasi József Antal: 1.743 - A Szabad Magyarországér...

1




/2011/09/10480-mentsuk-meg-kovacs-levente-deviza.html
Kutasi József Antal: 10.480 - Mentsük meg Kovács Lev...

1




/2010/11/7073-koszegi-m-laszlo-varom-kerdeseidet.html
Kutasi József: 7.073 - Kőszegi M. László: Várom k...

1




/2011/09/10522-dr-somogyfoki-gyorgy-megdobbento.html
Kutasi József Antal: 10.522 - Dr. Somogyfoki György: ...

1




/2010/12/7407-koszegi-m-laszlo-anonim-tv.html
Kutasi József: 7:407 - Kőszegi M. László: Anonim TV...

1




/2010/12/7465-vilag-barmely-reszen-elo-magyarul.html
Kutasi József: 7.465 - A világ bármely részén él...

1




/2011/05/9412-titkos-fotok-ez-hihetetlen-el.html
Kutasi József Antal: 9.412 - TITKOS FOTÓK! Ez Hihetet...

1




/2011/07/10161-kialtvany-jogainkert.html
Kutasi József Antal: 10.161 - KIÁLTVÁNY A JOGAINKÉR...

1




/2011/10/10791-dobogoko-egyuttes-klub.html
Kutasi József Antal: 10.791 - Dobogókő együttes klu...

1




/2011/02/8524-vgalfalvy-gallik-bela.html
Kutasi József Antal: 8.524 - v.Gálfalvy Gallik Béla ...

1




/2011/09/10516-meghivo-hegyvideki-trianon.html
Kutasi József Antal: 10.516 - Meghívó ! A HEGYVIDÉK...

1




/2011/07/10084-vona-gabor-az-allamadossag-elleni.html
Kutasi József Antal: 10.084 - Vona Gábor: Az államad...

1




/2011/11/10995-historische-kurse-euro-forint.html
Kutasi József Antal: 10.995 -Historische Kurse Euro -...

1




/2011/06/9779-pergel-eva-nyilt-level-benis.html
Kutasi József Antal: 9.779 - Pergel Éva Nyílt levé...

1




/2010/12/7642-orban-magyarorszag-uj-alkotmanya.html
Kutasi József: 7.642 - Orbán: Magyarország új alkot...

1




/2011/11/11130-vajta-denes-ha-most-mast-is-allit.html
Kutasi József Antal: 11.130 - Vajta Dénes: Ha most m...

1




/2011/11/11048-az-auchan-ujabb-tamadasa-egy.html
Kutasi József Antal: 11.048 - Az Auchan újabb támad...

1




/2011/11/11128-fuggetlen-ujsagirok-szovetsege.html
Kutasi József Antal: 11.128 - Független Újságírók...

1




/2011/11/11129-mvsz-sajtoszolgalat-56-osok.html
Kutasi József Antal: 11.129 - MVSZ Sajtószolgálat: '...

1




/2011/01/8090-ungarisches-mediengesetz-drei.html
Kutasi József: 8.090 - Ungarisches Mediengesetz: Drei ...

1




/2011/06/9872-kipakoltak-tesco-s-beszallitok.html
Kutasi József Antal: 9.872 - Kipakoltak a Tesco-s besz...

1




/2011/08/10362-meghivo.html
Kutasi József Antal: 10.362 - Meghivó!

1




/2010/11/6958-vosz-kmrsz-jotekonysagi.html
Kutasi József: 6.958 - VOSZ KMRSZ JÓTÉKONYSÁGI Ren...

1




/2011/08/10374-facebook-kovacs-attila-kutasi.html
Kutasi József Antal: 10.374 - Facebook Kovács Attila...

1




/2010/12/7341-czegledi-janos-nincsenek.html
Kutasi József Antal: 7.341 - Czeglédi János: Nincsen...

1




/2010/10/6797-kutasi-jozsef-latogatoi-hetfo-2010.html
Kutasi József: 6.797 - KUTASI JÓZSEF LÁTOGATÓI HÉ...

1




/2011/01/8286-picasa-web-albums-kutasi-jozsef.html
Kutasi József: 8.286 - Picasa Web Albums - Kutasi Józ...

1




/2011/05/9720-mav-csalas-lopas-rasztoka-katalin.html
Kutasi József Antal: 9.720 - MÁV - csalás-lopás Ra...

1




/2011/05/9711-felcsuti-aranyeso-dj-mihaly.html
Kutasi József Antal: 9.711 - Felcsúti Aranyeső D.J. ...

1




/2010/10/6873-dr-lehmann-gyorgy-dr-magyar-gyorgy.html
Kutasi József: 6.873 - Dr. Lehmann György Dr. Magyar...

1




/2011/05/9613-tortenelmi-vitezi-rend-buda.html
Kutasi József Antal: 9.613 - Történelmi Vitézi Rend...

1




/2011/08/10210-nemzeti-fejlesztesi-miniszterium.html
Kutasi József Antal: 10.210 - Nemzeti Fejlesztési Min...

1




/2011/01/8006-hogy-lehet-az-hogy-hazat-arulo.html
Kutasi József: 8.006 - Hogy lehet az, hogy a hazát á...

1




/2011/01/8176-vosz-kmrsz-hirlevel-20110104-civil.html
Kutasi József: 8.176 - VOSZ KMRSZ Hírlevél 2011/01/0...

1




/2011/01/7816-magyarok-vilagszovetsege-szekhaza.html
Kutasi József: 7.816 - Magyarok Világszövetsége sz...

1




/2010/12/7609-muncheni-magyar-katolikus-misszio.html
Kutasi József Antal: 7.608 - Müncheni Magyar Katoliku...

1




/2010/11/7048-prof-dr-papp-lajos-szivsebesz.html
Kutasi József: 7.048 - Prof. Dr. Papp Lajos szívsebé...

1




/2011/01/8301-prof-dr-eros-istvan-nagyon.html
Kutasi József: 8.301 - Prof. Dr. Erős István: Nagyon...

1




/2011/02/8318-kutasi-jozsef-muncheni-magyar.html
Kutasi József: 8.318 - Kutasi József: A müncheni mag...

1




/2011/03/8932-kivanunk-hosszu-boldog-eletet.html
Kutasi József Antal: 8.932 - Kívánunk hosszú boldog...

1




/2011/03/8963-borbely-jozsef-elnok-tempo-part.html
Kutasi József: 8.963 - Borbély József elnök, Tempo ...

1




/2011/02/8591-karady-katalin-honvagy-ungar-gyozo.html
Kutasi József: 8.591 - Karády Katalin HONVÁGY UNG...

1




/2011/02/8561-magyarorszag-lakossagi-kapcsolatok.html
Kutasi József: 8.561 -Magyarország Lakossági kapcso...

1




/2011/02/8558-magyarorszag-nagy-anna.html
Kutasi József Antal: 8.558 - Magyarország Nagy Anna ...

1




/2010/11/6950-benis-jahnov-janka-folytatodik-e.html
Kutasi József: 6.950 - Benis-Jahnov Janka: Folytatódi...

1




/2010/11/6937-magyarorszag-netto-jovedelem.html
Kutasi József Antal: 6.937 - Magyarország Nettó jö...

1




/2009/10/3647-bolyavari-estek-elozetes-ertesites.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 3.647 - Bolyavá...

1




/2010/02/4699-latogatok-szombat-2010-februar-20.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.699 - Látogat...

1




/2008/12/1486-szgi-tibor-t-0620550-7583-tudssal.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 1.486 - Szögi T...

1




/2010/01/4343-kutasi-jozsef-politikai-hirfutar.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.343 - Kutasi J...

1




/2010/01/4272-horvath-ferenc-http360worldhupanor.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.272 - Horváth...

1




/2010/03/4999-politikai-hirfutar-csutortok-2010.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 4.999 - Politika...

1




/2008/04/695-sekretrinnen-verdienen-in-der.html
Kutasi József - Politikai Hírfutár: 695 - Sekretäri...

1




/2010/10/6649-biro-laszlo-semjen-zsolt-jobbik.html
Kutasi József: 6.649 - Biró László: Semjén Zsolt a...

1




/2010/10/6844-magyarorszag-budapest-2010-oktober.html
Kutasi József Antal: 6.844 - Magyarország, Budapest ...

1




/2010/09/6561-schwarzarbeiter-nach-unfall-nach.html
Kutasi József: 6.561 - Schwarzarbeiter nach Unfall nac...

1




/2009/06/2836-igm-adorjan-andras-nemzetkozi.html
Kutasi József: 2.836 - IGM ADORJÁN András, nemzetkö...

1




/2010/04/5610-kuldte-lengyel-karoly-szentmihalyi.html
Kutasi József: 5.610 - Küldte: Lengyel Károly Szent...

1




/2011/04/9223-allampolgari-eskut-tehetnek.html
Kutasi József Antal: 9.223 - Állampolgári esküt teh...

1




/2011/04/9284-pult-alol-allaspont-szerzo-bayer.html
Kutasi József Antal: 9.284 - Pult alól Álláspont ...

1




/2011/11/10926-copy-fast-cim-1066-bp-aradi-utca.html
Kutasi József Antal: 10.926 - Copy Fast Cím: 1066 Bp...

1




/2011/11/11142-zsoldos-janos-idegenvezeto.html
Kutasi József Antal: 11.142 - Zsoldos János, idegenve...

1




/2011/11/10918-louis-horvath-mindenszentekre.html
Kutasi József Antal: 10.918 - LOUIS HORVATH: Mindensze...

1




/2011/10/10899-kutasi-jozsef-antal-bejegyzes.html
Kutasi József Antal: 10.899 - KUTASI JOZSEF ANTAL beje...

1




/2011/10/10723-kutasi-jozsef-antal-oldal.html
Kutasi József Antal: 10.723 - KUTASI JÓZSEF ANTAL old...

1




/2011/11/11147-simor-offshore-cegen-vitazik.html
Kutasi József Antal: 11.147 - Simor offshore cégén v...

1




/2011/11/11150-osszeeskuvesbol-valosag-lett-az.html
Kutasi József Antal: 11.150 - Összeesküvésből val...

1